4 találat erre a kulcsszóra: bérharc

2017. augusztus 31.

Tesco-bérharc: folytatódnak a bértárgyalások

Még nem született megállapodás a sztrájk-követelésekről a munkavállalói érdekképviseletek, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ), valamint a Tesco Global Áruházak Zrt. képviselői között, ezért…

2017. augusztus 22.

Tesco-bérharc: összefogtak a szakszervezetek

Sztrájkbizottságot alapított a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) is a Tescónál kialakult bérproblémák megoldása érdekében, hasonlóan a cégnél működő másik munkavállalói érdekképviselethez. A KASZ az MTI-vel közölte, hogy hétfőn egyeztetett a…

2016. november 22.

Megszületett a megállapodás a minimálbérről

…értékét, azaz a megélhetéshez szükséges bért. Hangsúlyozta, nem ért véget a bérharc, a járulékcsökkentést ugyanis béresíteni kell a munkahelyeken. Szeretnék elérni, hogy a garantált bérminiumum feletti bérkategóriákban is legalább kétszámjegyű…

2016. november 22.

Megvan a bérmegállapodás