746 találat erre a kulcsszóra: gyakorlati képzést szervezők

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

…intézményből 48 előadót, valamint 33 intézményből 272 résztvevőt látott vendégül. A 2023-ban megtartott rendezvények közül a GVH kiemelte az uniós tagállamok versenyjoggal foglalkozó bírái számára szervezett két budapesti képzést. (MTI)…

2024. március 20.

A családi állapot érdekli legkevésbé a munkáltatókat

…A rendre tízezreket megmozgató rendezvényen a korábbiakhoz hasonló, nagy népszerűségnek örvendő programokkal várnak mindenkit. A teljesség igénye nélkül a szervezők színvonalas helyszíni céges előadásokkal készülnek, de lesz CV-fotózás és számos…

2024. február 2.

Ezek a programok vonzzák majd idén a legtöbb turistát

…ezerrel magasabb látogatószámot regisztráltak 2023-ban, vagyis összesen 380 ezer ember járt egyik kiállításról a másikra június utolsó hétvégéjén – a szervezők legalább ugyanekkora érdeklődésre számítanak idén is. Ízelítő a Szeretünk…

2023. december 12.

Pályázat: női példaképeket keres az IVSZ és a WiTH

…is benyújthat. Idén négy kategóriában várják a 40. életévüket betöltő nők jelöléseit a szervezők. Innovátor díjat nyerhet, aki a technológiai és informatikai munkakörben kiemelkedő eredményeket ért el. Az Inspiráló nő…

2023. december 5.

A tanulmányi szerződés főbb szabályai

…hogy mely intézményben és milyen módon fog sor kerül a tanulmányok folytatására, illetve az is meghatározható, hogy milyen eredménnyel vagy képesítéssel szükséges zárnia a képzést a dolgozónak. Ha például nyelvi…

2023. december 1.

Több mint száz adventi programmal készültek a Tourinformok

…december 23 között lesznek elérhetők. Ezek többségén ingyenesen lehet részt venni, a szervezők csupán előzetes regisztrációt kérnek. A programok túlnyomó része tematikus, vezetett gyalogos városnézés és adventi témájú séta lesz….

Mikor számít a minimálbér összege a nyugdíjnál?
2023. november 16.

Mikor számít a minimálbér összege a nyugdíjnál?

…intézményben nappali rendszerű oktatás keretében folytatott tanulmányok idejének (ideértve a doktorandusz képzést is) szolgálati időként történő elismerése, öregségi teljes, illetve öregségi résznyugdíjra jogosultsághoz szükséges hiányzó (legfeljebb öt év) szolgálati idő…

2023. november 7.

Nyugdíjreformról tárgyalna a NYUSZET

…és követeléseinek. A NYUSZET készen áll, hogy szakértőivel segítse ezt a munkát és szervezőként otthont adjon a szervezetek konzultációinak. A NYUSZET Tanácsadó Testülete a témáról már 2021-ben javaslatot. készített, melyet…

2023. október 31.

Elindult az MBH Tudatos Segítség Programja

…szemléletformálási program is kezdetét veszi a szervezet intézményeiben. Az edukáció jegyében az MBH szakértői pénzügyi képzést tartanak az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársainak, hogy a szociális szakemberek magabiztosabb háttértudással segíthessék a hátrányos…