422 találat erre a kulcsszóra: jognyilatkozatok közlése

2024. március 22.

A munkakör megszűnése, mint felmondási ok

…a felperes arra, hogy a munkáltatói felmondás közlése nem felelt meg az egyoldalú, írásbeli jognyilatkozat közlésére irányadó Mt. 24. §. (1) bekezdés rendelkezéseinek. Nincs jelentősége a felperes felülvizsgálati érvelésének, miszerint…

2024. március 1.

A munkáltató jogos gazdasági érdekei és a titokvédelem

…a dolgozó köteles a munkája során tudomására jutott üzleti titkot megőrizni és ezen túlmenően sem közölhet illetéktelen személlyel olyan adatot, amely munkaköre betöltésével összefüggésben jutott a tudomására, és amelynek közlése…

2024. február 1.

Az OTP Bank is csatlakozott az Apponyi Franciska Jövőműhely Programhoz

…meg februárban a képzési és mentorálási időszakot. Becsei András, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese azt mondta, hogy Magyarország egyik legnagyobb munkáltatójaként és legnagyobb pénzintézeteként fontosnak tartották a részvételt a programban. Közlése…

A munkáltatói jogkör gyakorlója
2024. január 23.

A munkáltatói jogkör gyakorlója

…a munkáltatói jogkörgyakorlás rendjét meghatározni. Elképzelhető és megvalósítható tehát az, hogy a munkaviszony létesítésével és megszüntetésével összefüggő döntések meghozatalában és jognyilatkozatok megtételében a cég vezető tisztségviselője járjon el, a szabadságok…

2024. január 2.

Már működik az elektronikus áfarendszer

…benyújtják. Az eÁFA webes felületét azok az adózók használhatják, amelyek egy adott bevallási időszakban összesen 100 ezer darabnál kevesebb számlát kezelnek. A NAV közlése szerint az áfabevallások összeállítását illető, új…

2023. november 21.

Nagyott vágott az MNB

…A hazai makrogazdasági folyamatok közlése szerint trendszerű javulást mutatnak: az infláció egyszámjegyű lett, a külső egyensúlyi pozíciók tovább javultak, kikerült az ország a recesszióból. A dezinflációt 2024-ben is folytatni kell…

2023. november 15.

Milliós értékű vadászpuskákat foglalt le a NAV

A NAV közlése szerint a férfi úgy akart megszabadulni az adótartozásától, hogy semmilyen vagyontárgy nem volt a nevén. Ezzel azonban nem sikerült félrevezetnie az adóhatóságot, mert az nemcsak a korábbi…

2023. november 13.

Tőkepiaci holdinggá alakul a 4iG

…közlése szerint az év első hat hónapjában a 4iG konszolidált nettó árbevétele 118,5 százalékkal, 266,2 milliárd forintra, a kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyeresége (EBIDTA) 190 százalékkal 95,3 milliárd forintra,…

2023. november 13.

Üzleti titok védelem, a prosperáló működés záloga

…közlése a munkáltatóra vagy más személyre hátrányos következménnyel járhat.” A harmadik nagy szabályozási pillért a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) jelentette, amely…

2023. november 10.

Hasít az OTP és a MOL a cégek tőzsdei jelentései szerint

…millió dolláros piaci várakozást. A Mol közlése szerint a növekedés mögött az árplafon-szabályozások enyhítése és az üzemanyag-árrések támogatása mellet a cégcsoport terjeszkedése áll. A lengyelországi és szlovéniai hálózatbővülés a negyedévben…

2023. szeptember 25.

Kirúgás Facebook-poszt miatt

…kideríthető volt. Az internethasználat során a felhasználók egyre jelentősebb adathalmazt szolgáltatnak magukról, ami – az offline közlésekhez képest fokozott mértékben – lehetővé teheti az egyes közlések, információk egymással történő összekapcsolását….