39 találat erre a kulcsszóra: közmunka

2021. november 15.

Aláírták a bérmegállapodást

…A garantált bérminimum 260 ezer forint lesz, a minimálbér pedig 200 ezer forint. A minimálbérrel együtt a közmunka bére is jelentős mértékben emelkedik – tette hozzá. 12 év alatt 172…

2018. január 11.

Nem nő a közmunkások bére

2017 eleje óta változatlan a közmunkások bére, miközben a minimálbér idén 8 százalékkal növekedett. Ennek hatására 2018-ban a közmunkások a minimálbérnek 59 százalékát keresik meg, pedig ugyanúgy 8 órában foglalkoztatják…

2017. február 20.

Adóügyben is lesz nemzeti konzultáció

…ilyen például a közmunka, a munkahelyvédelmi akcióterv és a munkahelyteremtő beruházások támogatása – szintén uniós támadás alatt állnak, pedig nem szabad elvenni a nemzetektől ezek biztosítását – érvelt a miniszterelnök…..

2016. december 29.

Teljesen átalakul a közmunka

…közfoglalkoztatotti létszámból 100-150 ezer főt lehet elhelyezni a versenyszférában. A tárca javasaltairól januárban tárgyal a kormány és ha elfogadják a tervezetet, márciusban indulhat az új közmunka-rendszer – írja a Portfolio….

2016. október 17.

Nem lesz 16 éves közmunkás

Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról címmel jelent meg törvényjavaslat a kormányzati portálon – vette észre a Napi.hu vasárnap. A minisztériumi tervezet a jelenlegi 16-ról 18 évre emelné a közmunkások alsó…

2016. szeptember 15.

Varga: nem megy lejjebb a 27 százalékos áfakulcs

…16-17 százalékos arányának csökkentését tartotta a legfontosabb szempontnak, aminek érdekében új munkahelyeket kell létrehozni. A miniszter közölte, felülvizsgálják a közmunka rendszerét, mert a közfoglalkoztatottakat érdekeltté akarják tenni abban, hogy visszakapcsolódjanak…

2016. július 5.

Vendégmunkásokat akar az MGYOSZ

…250 ezer fős külföldi munkaerő bevonását, a reálbérek differenciált, a vállalkozások jövedelemtermelő képességével összhangba hozott emelését, a munkáltatói terhek csökkentését, a közmunka programban foglalkoztatottak egy részének a vesrenyszférába történő átsegítését,…

2016. április 1.

A XIX. század végére a forgalom adóztatása felé fordultak

…Budapesten volt a legmagasabb az adótétel. Adóváltozások 1875 után A lakosságot a központi adók mellett a helyi adóztatás rendszere is sújtotta. Sokféle megyei és községi pótadót, városi adót, közmunka kötelezettséget,…

2016. február 19.

A kiegyezéshez vezető folyamatot Deák Ferenc határozta meg

…földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter Horvát Boldizsár igazságügyminiszter Lónyay Menyhért pénzügyminiszter Mikó Imre gróf közmunka- és közlekedésügyi miniszter Wenckheim Béla báró belügyminiszter Porcelántál a kiegyezést létrehozó Deák Ferenccel és az…

2015. október 29.

Mt.-tervezet: ami vitákat kelthet

…munka világába visszavezetve – növeljék az elhelyezkedési esélyüket. Hogy egy bizonyos csoportot mentesítenek a kötelező közmunka alól, az újra felhorgaszthatja a vitákat általában a kötelező közmunka intézményéről. S bár statisztikailag…

2015. augusztus 24.

Czomba: sok közmunkásból lesz közalkalmazott

…gazdaság számára az EB szerint. A közmunkaprogramból való sikeres kilépések aránya 2014 első felében mindössze 13,8 % volt, ami arra utal, hogy a közmunka nem segíti elő kellő mértékben a…

2015. június 1.

Minimálbért kapnának a diákmunkások

…el a versenyszférától az államtitkár szerint. Ha ez a tendencia fennmarad, akkor nem lesz olyan év, amikor 400 ezer embernek kell közmunka keretében munkát adni, mert nem lesz ennyi ember…

2015. május 11.

Iparkamara: javulásra számítanak a cégek

…mutató értéke csökkent, az optimizmust a külgazdasági környezet is megalapozza. A konjunktúra mutató minden gazdasági ágban emelkedett október óta. Megjegyezte, hogy a közmunka lassan a foglalkoztatás gátja kezd lenni, mert…

2014. december 15.

Elfogadták a jövő évi költségvetést

…reklámadó és a bankadó. Elmondta azt is, hogy jövőre még több embernek biztosítják a közmunka lehetőségét, erre 35 milliárddal többet, 270 milliárd forintot biztosít a kormány. Megjegyezte, hogy folytatódnak a…

2014. december 15.

Orbán: keressük az adócsökkentés pillanatát

…– mondta. A kormányfő védelmébe vette a „jólétiről a munkaalapúvá” való átalakulás programját, rámutatva, hogy a közmunka csökkentette a munkanélküliséget és az abban részvevők bére több mint a duplája lehet…

2014. szeptember 22.

GKI: jövőre stagnál a reálkereset

…a magyar munkanélküliségi ráta lényegesen alacsonyabb volt az EU átlagánál (10,2%), de ez főleg a közmunka kiterjesztésének következménye, s így is csak a középmezőnyhöz volt elegendő – értékel a GKI….

2014. szeptember 22.

2015-ben nem nő a reálkereset

…a magyar munkanélküliségi ráta lényegesen alacsonyabb volt az EU átlagánál (10,2%), de ez főleg a közmunka kiterjesztésének következménye, s így is csak a középmezőnyhöz volt elegendő – értékel a GKI….

2013. december 31.

Átírná a Munka törvénykönyvét Pataky Péter

…számára is, hogy a valódi, adófizető foglalkoztatás nőjön, és ebben nem áll jól Magyarország – mondta. Úgy vélte, bár a közmunka átmeneti válságkezelő technikának alkalmas, de nem látszik annak lehetősége,…

2013. október 7.

Bírálja is a közmunkát az ÁSZ

A közmunka stratégiai célja teljesült, a 2009 és 2011 között erre fordított 227 milliárd forint felhasználása megfelelő volt – írja a közmunkáról szóló jelentésében az ÁSZ. A közmunka hatékonyságának mérése…

2013. október 2.

Közmunka: jöhet a támogatott cafeteria

A módosítás másik helyén a cafeteriát az Erzsébet-utalványra szűkíti a tervezet. A cafeteria juttatás – a közfoglalkoztatás teljes idejére – nem haladhatja meg a 24 ezer forintot, a támogatás pedig…