Magyarázat a reklámadó-törvény 2017. évi változásaihoz

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Jelen magyarázat a reklámadóról szóló törvény 2017. január 1-jén hatályba lépő módosításait mutatja be, azzal azonban, hogy elsősorban az őszi adócsomagban szereplő módosításokra fókuszál.

A reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvényt (a továbbiakban: Rtv.) 2016-ban először az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2016. évi LXVI. törvény módosította 2017. január 1-jei hatállyal. E változásokkal (bejelentkezési kötelezettség, halmozódó bírságolás, vélelmezett adó) korábban részletesen is foglalkoztunk, alábbi írásunk összegfoglaló jelleggel azonban ugyancsak kitér e kérdésekre. A módosítások másik részét az őszi adócsomag, azaz az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/12741. számú, a parlament által elfogadott törvényjavaslat tartalmazza. (A törvény száma a kézirat lezárásakor még nem ismert)

1. Adóalany az internetes reklámoknál

Az internetes reklám-közzététel két esetben valósít meg adóköteles tényállást. Első esetben akkor, ha az interneten közétett reklám maga túlnyomórészt (legalább 50%-ban) magyar nyelvű, függetlenül attól, hogy az az...

Tisztelt Látogatónk! Ez a tartalom vagy funkció csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával.
A tartalom azonnali eléréséhez kérjük, válasszon előfizetést a Wolters Kluwer Kft. webáruházában.

Hozzászólások

Hozzászóláshoz lépjen be felhasználói nevével és jelszavával, vagy regisztráljon!

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • Matolcsy György MNB-elnök

    Nem történt kamatemelés és nem is várható - derül ki az MNB közleményéből.

  • posta

    Kedden a megyeszékhelyeken a főposták 19 óráig lesznek nyitva, a fővárosban egyes posták még tovább.

  • persely

    Az önkéntes nyugdíjpénztárak, valamint az egészség- és önsegélyező pénztárak jól kezdték az idei évet, az önkéntes nyugdíjpénztáraknál a teljes vagyon az idei első negyedév végén meghaladta az 1279 milliárd forintot, ez éves szinten 8 százalékos emelkedés - mondta Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) elnöke a szövetség keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.

  • ellenőrzés

    A NAV e héten fokozottan ellenőrzi a fővárosi VI. és VII. kerületi jövedéki kiskereskedőket - figyelmeztet honlapján a hatóság.

  • nyitva

    A kedd éjféli szja bevallási határidőre tekintettel több helyen hosszított nyitvatartással várja az adózókat a NAV.