A 2016-tól hatályos új áfalevonási szabályok

  • Értesítő a rovat cikkeiről

2016-tól változtak az áfalevonási jog érvényesítésének szabályai. Megszűnt az a lehetőség, amely 2016-ig biztosította, hogy az adóalany elévülési időn belül korlátlanul elhalassza a beszerzéseiben foglalt áfa levonási jogának az érvényesítését. Az új szabályok szerint – néhány kivételtől eltekintve – a levonási jog felmerülésétől számítva csak két évig halasztható annak bevallásban történő érvényesítése.

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 2016. január 1-jétől hatályos szabályozása a következőképpen rendelkezik:

„153/A. § (1) A belföldön nyilvántartásba vett adóalany az adómegállapítási időszakban megállapított fizetendő adó együttes összegét csökkentheti

a) a 120. § b) pontja, c) pont cb) alpontja szerinti, az ugyanezen adómegállapítási időszakban keletkezett levonható előzetesen felszámított adó,

b) az a) pont alá nem tartozó, az ugyanezen adómegállapítási időszakban vagy ezt megelőzően, de legfeljebb ezen adómegállapítási időszakot magában foglaló naptári évet megelőző egy naptári éven belül keletkezett levonható előzetesen felszámított adó

összegével.

(…)

(3) Az Art. szerint el nem évült, az (1) bekezdés szerint nem érvényesített levonható előzetesen felszámított adó összegét a belföldön nyilvántartásba vett adóalany abban az adómegállapítási időszakban jogosult figyelembe venni az előzetesen felszámított adó összegét növelő tételként...

Tisztelt Látogatónk! Ez a tartalom vagy funkció csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával.
A tartalom azonnali eléréséhez az alábbi csomagjainkat ajánjuk Önnek (kérjük megrendelés előtt regisztráljon):

Az adó.hu összes prémium tartalmát (prémium cikkek, szaklapok, kérdés-válasz szolgáltatás)
elérheti egész éven át mindössze 29 900 Ft + áfáért (37 973 Ft)
Bővebb információ az ADÓklub Online csomagról

Hozzászólások

Hozzászóláshoz lépjen be felhasználói nevével és jelszavával, vagy regisztráljon!

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • autó

    Sajnos a mindennapokban mind a munkavállalók, mind a munkáltatók esetében gyakran összefolynak a munkába járással, illetve a kiküldetéssel kapcsolatos  különböző fogalmak és az ezekkel összefüggésben kifizetendő juttatások. A helyzet azonban szerencsére korántsem olyan bonyolult, mint az első látásra tűnhet. 

  • jog

    Mégsem lesz lehetőség fellebbezésre a november 14-én elfogadott adóigazgatási rendtartásra vonatkozó törvényjavaslat értelmében – figyelmeztetnek az Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda szakértői. A korábbi tervekben a Nemzetgazdasági Minisztérium bevezette volna az adóperek során a fellebbezés lehetőségét, azonban a végül elfogadott törvényjavaslat szerint erre már nem lesz lehetőség. A változások közül az már eddig is ismert volt, hogy a jövőben a Kúria sokkal szélesebb körben mérlegelheti, befogadja-e a rendkívüli jogorvoslati kérelmet vagy sem. Ez a változás még nagyobb figyelmet kíván meg a vállalatoktól. A korábbi tervekhez képest további fontos döntés, hogy a késedelmi pótlék mértéke nem emelkedik jövő év január elsejétől, továbbra is a jegybanki alapkamat kétszeresét kell befizetnie az érintett vállalatoknak.  Ami az előzetes tervekhez képest szintén változatlan, az az új tények és bizonyítékok benyújtására vonatkozó korlátozás: emiatt az adózóknak sokkal tudatosabban és proaktívabban kell majd hozzáállniuk az adóellenőrzésekhez.

  • benzin

    Csökkenti bruttó 8 forinttal a benzin, és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol  - értesült piaci forrásokból az MTI. 

  • adatvédelem

    Fél év múlva itt az Európai Unió új adatvédelmi rendelete, a GDPR, amelynek célja, hogy az egyes tagállamokban egységesítse az adatvédelmi előírásokat. Az új szabályozás egyik lényeges eleme, hogy nagyobb betekintést biztosít a magánembereknek abba, hogy megfelelően bánnak-e az adataikkal, így például, hogy milyen jogalapon tárolja és használja fel egy vállalkozás azokat. A cégeknek ezzel párhuzamosan fel kell készülniük mind az elektronikusan tárolt, mind pedig a papíralapú adatok átlátható kezelésére, megfelelő tárolására és igazolniuk kell, hogy ezek birtoklására, kezeléséremegfelelő jogalapon kerül sor. Ha pedig ez már nem áll fenn, például mert a tárolásra már nincs szükség, akkorgondoskodniuk kell a szakszerű megsemmisítésükről.„Aki tegnap nem kezdte el a felkészülést, kezdje el ma!” – hangzott el jótanácsként egy szakmai kerekasztal-beszélgetésen.

  • startup

    A startup vállakozások beruházói, az úgynevezett angyalbefektetők számára a december 9-én hatályba lépő kormányrendelet teremti meg az adóalap-kedvezmény igénylésének keretfeltételeit - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda.