A 2017. évben hatályba lépő, az általános forgalmi adózást érintő jogszabályi változások

  • Értesítő a rovat cikkeiről

2017. január 1. napjától ismételten több ponton módosítás érinti az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) szövegezését, továbbá az említett adónemmel szoros összefüggésben álló egyéb jogszabályok némelyike is változásokkal érintett. Előbbiekre tekintettel az alábbiakban az általános forgalmi adó rendszerét érintő, 2017. évben hatályba lépő jogszabályi változások kerülnek részletesebb bemutatásra, melynek keretében az egyes rendelkezésekkel összefüggésben az esetleges átmeneti szabályokat is ismertetjük.

1. A FORDÍTOTT ADÓZÁS ALÁ TARTOZÓ HULLADÉKOK KÖRÉNEK BŐVÍTÉSE

2017. január 1. napjától kezdődően az Áfa tv. 142. § (1) bekezdés d) pontjába tartozó termékek köre kiterjesztésre került, mely gyakorlatilag az Áfa tv. 6. számú mellékletében felsorolt hulladékok körének bővítését jelenti; ez utóbbi következtében a fordított adózás hatálya alá tartoznak a következő típusú hulladékok értékesítésére irányuló ügyletetek is:

– 30. sorszám alatt a krómhulladék és -törmelék (vámtarifaszám: 8112 22)

– 31. sorszám alatt a vanádiumhulladék és -törmelék (vámtarifaszám: 8112 41 19)

Ezen új szabályokhoz kapcsolódóan az Áfa tv. – a 306. § (2) bekezdésében – átmeneti rendelkezésként előírja, hogy a 6. számú melléklet 30. és 31. pontját főszabály szerint olyan ügyletetek esetén kell először alkalmazni, melyek teljesítési időpontja 2017. január 1. napjára vagy azt követő időpontra esik.

Kivételes esetkört jelentenek ugyanakkor azon ügyletetek, melyek az előző feltételnek megfelelnek ugyan (vagyis teljesítési...

Tisztelt Látogatónk! Ez a tartalom vagy funkció csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával.
A tartalom azonnali eléréséhez kérjük, válasszon előfizetést a Wolters Kluwer Kft. webáruházában.

Hozzászólások

Hozzászóláshoz lépjen be felhasználói nevével és jelszavával, vagy regisztráljon!

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • cafeteria

    Tiltakozik a cafeteria átalakítása ellen a Liga Szakszervezetek, mivel a tervezet szerintük a csökkenti a jövedelmeket.

  • Fotó: shutterstock

    Mivel a nemzetközi nagyvállalatok egyre inkább a belső összhang és a könnyebb kezelhetőség irányába terelik a belső könyvelési eljárásaikat, az egyes országok, így Magyarország, adóhatóságai számára egyre komolyabb fejtörést okoz a cégek helyi szabályok szerinti adózását meghatározó könyvelési adatok rendelkezésre állása. Ezért valószínűleg a jövőben aktívabban alkalmazhatja a magyar adóhatóság is a már 18 éve hatályos számviteli törvényt, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.

  • Fotó: shutterstock

    A Nemzeti Adó- és Vámhivatal július 1-je után követi az étel- és italautomaták forgalmát.

  • Európai Unió

    Életbe léptek pénteken az érintett amerikai termékekre kivetett európai védővámok, amelyeket az Egyesült Államok által bevezetett importvámokra válaszul fogadott el az Európai Bizottság.

  • kieges

    Az első félév végéhez közeledve a tapasztalatok szerint főleg a kisebb cégek vannak elmaradva a szabadságok időarányos kiadásával. Mivel jogszabálysértésnek számít, ha a munkáltató nem adja ki az adott évre járó szabadságot, a nyári időszakban nem csupán az elmaradások pótlásáról célszerű intézkedni, hanem lehetőség szerint az éves szabadságkeretek minél nagyobb mértékű további csökkentéséről is – figyelmeztet a Trenkwalder.