Éttermi szolgáltatások II. rész

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Jelen írásunkban a közvetett adókat érintő módosítások közül a legintenzívebb szakmai vitát és számos adótanácsadó adóhatóság iránt érzett ellenszenvének fokozódását kiváltó témakörrel, az éttermi szolgáltatásokra vonatkozó adómérték-változással foglalkozunk. Cikkünknek nem célja a jogalkalmazó elleni támadások kivédése, csupán olyan ismérveket, szempontokat szándékozunk közölni, amelyek az éttermi szolgáltatások körének kijelölése, illetőleg az adó mértékének helyes meghatározása érdekében, az adózók jogkövető magatartásának kialakításában segédkező szakemberek, illetőleg az érintett ágazat szereplői számára egyaránt hasznosak lehetnek.

1. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR

Az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2016. évi LXVI. törvény 2017. január 1. napjával egészítette ki az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 3/A. számú melléklet II. részét egy új, 4. ponttal. E kiegészítés eredményeképpen az étkezőhelyi vendéglátásban az étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalom (SZJ 55.30.1-ből) tekintetében kedvezményes adókulcs vált alkalmazandóvá, ugyanis az érintett tárgykört illetően az adó mértéke – az Áfa tv. 82. § (3) bekezdésében rögzítettekhez igazodva – az adó alapjának 18 százalékában került meghatározásra.

A jogalkotó tehát élt a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv III. melléklet 12a. pontjában foglalt közösségi felhatalmazással és az éttermi, vendéglátóipari szolgáltatások, italértékesítések meghatározott körét kiemelte az általános...

Tisztelt Látogatónk! Ez a tartalom vagy funkció csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával.
A tartalom azonnali eléréséhez kérjük, válasszon előfizetést a Wolters Kluwer Kft. webáruházában.

Hozzászólások

Hozzászóláshoz lépjen be felhasználói nevével és jelszavával, vagy regisztráljon!

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • nyakkendő és munkavédelmi sisak

    A kereskedelmi ágazatban tavaly november 10. és december 10. között lezajlott országos szintű munkavédelmi ellenőrzéseknél a vizsgált 1013 munkáltató közül 893 esetében találtak munkavédelmi, illetve munkaegészségügyi hiányosságokat - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának jelentésében.

  • pénz

    A Magyar Iparszövetség (OKISZ) a vállalkozások versenyképességének javítását, a bérfelzárkóztatás folytatását, a munkaadói közterhek további mérséklését tartja szükségesnek - mondta Vadász György ügyvezető elnök az MTI-nek, miután az érdekképviselet elnöksége foglalkozott a kkv-k helyzetével.

  • személyszállítás

    Július elsejétől drágább lehet Budapesten taxival utazni, ugyanis a jelenlegi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedhet, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal nőhet, ha a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott  előterjesztést megszavazzák a képviselők.

  • törzstőke

    A gazdasági társaságok tagjaiktól elkülönült, saját vagyonnal rendelkeznek, amely kiemelt jelentőséggel bír a szervezetek életében. Annak a meghatározásához, hogy a vagyon milyen szerepet tölt be a gazdasági társaságok életében, el kell határolni egymástól a jegyzett tőkét és a saját tőkét, a két fogalom és az általuk megjelölt vagyon ugyanis nem azonos, így az általuk betöltött funkciók is eltérnek egymástól. A tanulmányban bemutatjuk a gazdasági társaságok jegyzett és saját tőkéjének vélt és valós funkcióit, valamint kitérünk a gazdasági társaságok egy speciális csoportjára, a közfeladatot ellátó, állami részvétellel működő gazdasági társaságokra.

  • Varga Mihály

     Az új kabinet további adócsökkentéseket és nem adóemeléseket szeretne elérni, és ezzel párhuzamosan a fekete gazdaság további szűkítését kívánja megvalósítani – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Bankszövetség éves testületi ülésén