Tisztelt Látogatónk! A válasz csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával, ellenkező esetben tájékozódjon kedvező előfizetési lehetőségeinkről!

Tisztelt Szakértő!

Társaságunk külső vállalkozóval szoftvert készíttet. Ez az általa értékesített számítástechnikai interaktiv eszközök üzemeletetéséhez szükséges, annak használhatóságát növeli. Tehát minden eladott eszközhöz egy szoftver használati jogosultságot is fog adni a vevőnek. A programba beépítésre kerül egy másik cég által forgalmazott alkalmazás. Ennek egy éves licencét megvásároltuk. A jogosultságunk csak a másik programba való „beépítésre” vonatkozik, nem használhatjuk másra. Ezt a licencet minden évben meg kell újítanunk, és az általunk eladott, ennek a szoftvernek a felhasználásával készített saját program eladása után is kell minden db-ra egy összeget fizetnünk majd ( jelentenünk kell majd az általunk értékesített programokat és az alapján kell majd fizetnünk )
Kérdésem, hogy mi a helyes számviteli elszámolása
1.) az első évi licenc díjnak, ami még az általunk be nem fejezett programba, az aktiválás előtt, beépítésre kerülő alkalmazás használati jogának egy éves díja
2.) a következő években fizetendő éves licenc díjaknak, amiket már a saját programunk aktiválása után fogunk fizetni
3.) az általunk értékesített programok után, az ezekben „értékesített” részként megjelenő alkalmazás után fizetendő díjnak