1 százalék: május 31-ig kell elszámolniuk a civileknek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2013. május 31-ig több mint 24 ezer civil szervezetnek kell elszámolnia a kiutalt egy százalékos összegek felhasználásáról – figyelmezet a NAV. Azt a civil szervezetet, amelyik elmulasztja a határidőt, kizárhatják a következő, 2014-es rendelkező évi egy százalékos felajánlásokból.


A 11KOZ számú nyomtatványt a civil szervezetnek legkésőbb 2013. május 31-ig kizárólag elektronikus úton, az Ügyfélkapun keresztül kell megküldenie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. A civil kedvezményezettek mintegy 60 százaléka azonban még nem adott számot a 2011-ben kiutalt és felhasznált összegekről az erre a célra rendszeresített nyomtatványon.

Tavaly több mint 5 ezer szervezet késett az elszámolással. Ezért idén a NAV már háromszor küldött ki benyújtásra felhívó elektronikus levelet az érintett civil szervezeteknek. 

A következő, 2014-es rendelkező évi 1 százalékos felajánlásokból történő kizárást kockáztatja az a civil szervezet, amelyik elmulasztja a május 31-ei határidőt. Ha a kedvezményezett a 11KOZ közleményt nem nyújtotta be, vagy számszakilag hibás adatot közöl, illetve nem az elszámolandó összeget szerepelteti, és a javításra kitűzött határidőt elmulasztja, – a törvény alapján – a NAV a határozat jogerőre emelkedését követő rendelkező évben kizárja a kedvezményezettek köréből.

Az érintett civil szervezetek bővebb tájékoztatást kaphatnak a NAV honlapján, és korábbi cikkünkből itt.

Konkrét kérdéseikre pedig választ kaphatnak a NAV munkatársaitól a 06/40 42-42-42 telefonszámon.

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.