13 milliárd jut munkahelyteremtésre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Várhatóan mintegy 6500 új munkahely létesítéséhez, valamint további 12 ezer már meglévő álláshely megőrzéséhez járul hozzá a kis- és közepes vállalkozások számára indított munkahelyteremtő pályázati program – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.


Czomba Sándor elmondta, az NGM a Nemzeti Foglalkoztatási Alap terhére 13 milliárd forintos keretösszeggel hirdette meg a programot január elején, a támogatásból körülbelül 1100-1200 vállalkozás hozhat létre új munkahelyeket.

A pályázati feltételek nem változtak lényegesen tavalyhoz képest, a támogatás mértéke egy-egy munkavállaló esetében minimum 1,5 millió, maximum 3 millió forint lehet – tette hozzá az államtitkár.

Tájékoztatása szerint a programban olyan, a meglévő munkavállalói létszámukat bővíteni akaró, Magyarországon bejegyzett vállalkozások vehetnek részt, amelyek vállalják, hogy a támogatással felvett létszámot legalább két évig megtartják, a beszerzett eszközöket és a létrehozott kapacitást pedig három évig működtetik. A vissza nem térítendő támogatás keretében új gépek, berendezések, műszaki eszközök, technológiák beszerzésének, valamint új létesítmények építésnek költségei számolhatók el.

A támogatás összege akkor növekszik, ha az új munkahelyen a vállalkozás nyilvántartott álláskeresőt, vagy roma munkavállalót alkalmaz, vagy a vállalkozás hátrányos helyzetű térségben, illetve szabad vállalkozási zónában működik. A pályázati összeg maximuma 120 millió forint lehet, de ez tovább növekedhet, amennyiben a beruházás például hátrányos helyzetű térségben, régióban valósul meg.

A korábbi évek tapasztalatai alapján a nyertes pályázatok támogatási összege átlagosan 2-2,2 millió forint közötti.

A pályázatokat a beruházás helye szerinti kormányhivatal munkaügyi központjához lehet benyújtani február 14-ig, azok támogatásáról április 4-ig születik miniszteri döntés.

A részletes pályázati tájékoztató innen tölthető le.

(forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.