190 kilogramm dohányt foglalt le a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint 15 millió forint értékű fogyasztási dohányt foglaltak le a pénzügyőrök Észak-Magyarországon.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei családi ház nyári konyhájának padlóját szinte teljes egészében vágott dohány borította. Még az ajtót is alig lehetett kinyitni a sok szárítás alatt lévő dohánytól. Összesen 190 kilogramm, több mint 15 millió forint értékű fogyasztási dohányt szedtek össze a padlóról a pénzügyőrök.

Forrás: NAV

A NAV közleménye szerint a ház tulajdonosát is „meglepte” a látvány.  Azt állította ugyanis, hogy nem tudja, hogyan került a házukba az illegális áru. Elmondta, hogy a nyári konyha kulcsát a tornác padlóján tartják, bárki elvehette azt és bevihette hozzájuk a milliós árut. Az illegális dohányt a NAV munkatársai lefoglalták, a nő ellen pedig orgazdaság miatt kezdeményeztek eljárást a pénzügyi nyomozóknál.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 15.

NAV: október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje

Október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levélben értesíti azokat, akik az online számlaadataik, az online pénztárgépadataik és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak (NTAK) küldött adatok alapján érintettek lehetnek – közölte a NAV hétfőn.

2024. október 15.

A közvetett adózás rendszere Mauritiuson (1. rész)

Mauritius gazdasági fejlődése sikertörténet: az ország függetlensége elnyerése óta mezőgazdasági országból diverzifikált gazdasággá fejlődött, ahol fejlett az idegenforgalom, a textilipar, és a pénzügyi szektor is. Az áfa bevezetésére 1998-ban került sor, amely a korábbi értékesítés típusú adózást váltotta fel. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 14.

A figyelem középpontjában az ÁFA

A Niveus Consulting Group a NAV elmúlt 4 évének aktivitását vizsgálta meg. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020-2023 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az ÁFA, valamint megállapították azt, hogy a feltárt jogsértések közül a legnagyobb arányban az iparjogvédelmi csalások fordultak elő – összegzi a Niveus Consulting Group a NAV adatai alapján.