22 tonna krumplit semmisített meg a NAV

Szerző: Ado Online
Dátum: 2017. január 25.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az EKÁER iktatta ki az emberi fogyasztásra szánt takarmányburgonyát – közölte Facebook-oldalán a NAV.


Az EKÁER segítségével akadályozták meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 22 tonna, állati takarmányként felhasználható burgonyaszállítmány élelmiszerként történő értékesítését. A burgonyát a kormányhivatal munkatársai megsemmisítették.

A pénzügyőrök az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszer (EKÁER) adatai alapján ellenőriztek egy Újfehértóra érkező lengyel burgonyaszállítmányt.

Az ügyvezető elmondta, hogy a társaság takarmányburgonya értékesítésével foglalkozik, viszont az ehhez szükséges engedéllyel nem rendelkezett és az értékesítéseit sem tudta bizonylatokkal igazolni. Azt sem tudta megmondani, hogy az elmúlt hónapban bejelentett mintegy 160 tonna takarmányburgonyát miként értékesítette.

 

A telephelyen talált csomagolóanyagok és címkék alapján felmerült a gyanú, hogy a takarmányként beszerzett burgonyát a későbbiekben fogyasztási burgonyaként értékesítik. A kormányhivatal helyszínre érkező munkatársai az áru nyomon követhetőségének, valamint a takarmányok esetében is kötelező jelölés hiánya miatt a 22 tonna burgonyát lefoglalták és megsemmisítették.


Kapcsolódó cikkek:


Nincs még minden veszve – Cafeteria 2019
2018. szeptember 25.

Nincs még minden veszve – Cafeteria 2019

Az évközi változások jelentősen megnyirbálják a cafeteriarendszer lehetőségeit 2019 januárjától. Egyfelől a vállalatok érdeke áttekinteni, hogy a közterhekkel együtt milyen cafeteriastruktúrát érdemes kialakítani jövőre, másrészt mi az, ami valóban fontos a munkavállalók számára és ezeket a lehetőségeket hogyan tudja a társaság a cafeteriában, vagy ezen kívül biztosítani.

Nagyot nőttek az adóbevételek
2018. szeptember 24.

Nagyot nőttek az adóbevételek

Áfából és személyi jövedelemadóból mintegy 170 milliárd forinttal több bevételt számoltak el, mint 2017 első nyolc hónapjában.

Marad 120 forint a benzin jövedéki adója
2018. szeptember 24.

Marad 120 forint a benzin jövedéki adója

Nem változik októbertől az üzemanyagok jövedéki adója, mivel az adóhatóság által vizsgált időszakban 50 dollár fölött maradt az ásványolaj Brent napi jegyzések alapján meghatározott hordónkénti átlagára.