33 ezer magánszemély található a NAV pozitív listáján


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

102 ezer cég, 38 ezer egyéni vállalkozó és 33 ezer magánszemély neve szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban – írja a Magyar Nemzet.

Az adóhivatal 2009 februárja, vagyis nagyjából tíz éve vezeti az úgynevezett köztartozásmentes adózói adatbázist, rövidített nevén a komát – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Az idei év elején megközelítette a 180 ezret azoknak a száma, akikről az interneten elérhető adatbázis közhiteles módon tanúsította, hogy köztartozás nélkül tevékenykednek. Az év közepére némi csökkenés mutatkozott, júniusban ezzel együtt is 102 ezer cég, 38 ezer egyéni vállalkozó és 33 ezer magánszemély neve szerepelt a regiszterben. A  magánszemélyek 2014 óta jelentkeznek tömegesen az adatbázisba. Ennek egyik oka, hogy akkor tartották idehaza a legutóbbi helyhatósági választásokat, az újonnan kialakított választójogi rendelkezések pedig azt írták elő: az önkormányzati és a helyi kisebbségi képviselőknek, valamint a polgármestereknek a megválasztásukat követő 30 napon belül kérelmezniük kell felvételüket az adatbázisba – olvasható a lapban.


Kapcsolódó cikkek

2019. május 15.

Már használható az áfacsalást azonosító uniós eszköz

 Szerdától használják az uniós tagországok illetékes hatóságai a tranzakcióshálózat-elemző (TNA) eszközt, amelynek köszönhetően gyorsabban tudják  azonosítani és felszámolni az áfacsalással összefüggő gyanús tevékenységeket – közölte Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa Brüsszelben szerdán.
2018. július 17.

Nő a köztartozásmentes adózók száma

Az elmúlt két évben több mint huszonhétezer magánszemély és vállalkozás élt a lehetőséggel, és kérte felvételét a köztartozásmentes adózói adatbázisba – közölte a NAV. Az adatbázisban már 164 828 adózó szerepel.