585 milliárd forint társasági adó egy cégtől


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A General Electric magyarországi leányvállalata jóval több társasági adót fizetett be a tavalyi  működése után egymaga, mint amennyi az egész társasági adó előirányzat az idei költségvetésben,a mely értelemszűren az összes cég befizetését tartalmazza.


Joerg Bauer, a General Electric (GE) magyarországi leányvállalatának elnöke az MTI-nek adott interjúban elmondta, hogy a vállalat árbevétele tavaly 4452 milliárd forintra nőtt, az egy évvel korábbi 1606 milliárd forintról, az Alstom francia gépipari konszern erőművi és áramelosztó berendezéseket gyártó üzletág (Power and Grid) integrációja és az ezzel kapcsolatos átszervezés, valamint a kapcsolódó egyszeri árbevételnövekedés következtében.

Ennek eredményeként a mintegy tíz üzleti területen tevékenykedő magyarországi leányvállalat adófizetési kötelezettsége a 2014-es, mintegy 63,96 milliárd forintról 585,35 milliárd forintra emelkedett a konszolidált, nem auditált adatok szerint. Ezzel párhuzamosan a magyar cég adózás előtti eredménye 304,32 milliárd forintról 4415 milliárd forintra ugrott – mondta Bársony Farkas, a GE Hungary Kft. adózásért is felelős ügyvezető igazgatója.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

Joerg Bauer elmondta azt is, hogy miközben a kiemelkedő volumenű nemzetközi akvizíció, valamint a vállalatcsoport – szakszervezetekkel egyeztetése alatt álló –  szerkezetátalakítási terve két év alatt 6500 munkahely megszüntetésével járhat Európában, addig Magyarországon az átszervezés mindössze 40 dolgozót érinhet, akik többségének a GE más magyar gyáregységeiben ajánlanak fel munkalehetőséget.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.