700 milló eurót buknak adóoptimalizáló cégek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kihasználták a belga többletnyereségadó-megállapítási rendszer nagyvonalúságát, ám ennek vége.


Jogellenes a belga többletnyereségadó-megállapítási rendszer, így az ezt kihasználó multinacionális vállalatoknak mintegy 700 millió euró adót kell befizetniük – közölte az Európai Bizottság hétfőn.

Legalább 35, uniós országban bejegyzett multinacionális cég használta ki a belga többletnyereségadó-megállapítási rendszer nagyvonalúságát, de most ezeknek a nagyvállalatoknak be kell fizetniük a bizottság becslése szerint közel 700 millió euró, mintegy 217 milliárd forint adótartozást – írta közleményében az uniós intézmény a vállalatok megnevezése nélkül.

Az Európai Bizottság által 2015 februárjában indított részletes vizsgálat rámutatott, hogy a többletnyereségadó-megállapítási rendszer indokolatlanul eltér mind a belgiumi társaságiadó-rendszer bevett gyakorlatától, mind az úgynevezett „szokásos piaci ár elvétől”. Ennek értelmében a bizottság kimondta, hogy a említett rendszer keretében nyújtott szelektív adókedvezmények ellentmondanak az uniós állami támogatási szabályoknak.

A bizottság arra kötelezi Belgiumot, hogy a jövőben tartózkodjon a többletnyereségadó-megállapítási rendszer alkalmazásától, illetve a tisztességes verseny helyreállítása érdekében szedje be a meg nem fizetett adót.

A 2005-től alkalmazott belgiumi adórendszer lehetővé tette, hogy bizonyos multinacionális vállalatcsoportok, feltételes adómegállapítások alapján, a szokásosnál lényegesen kevesebbet adózzanak Belgiumban.

„Belgium lényeges adóelőnyt biztosított egyes multinacionális vállalatoknak, és ez az uniós állami támogatási szabályokba ütközik. Torzult a verseny, hiszen a kisebb – nem multinacionális – piaci szereplők hátrányos helyzetbe kerültek” – idézte Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős biztost az uniós bizottsági közlemény.

A rendszer csupán bizonyos multinacionális csoportoknak kedvezett, míg az önálló, csoporthoz nem tartozó és kizárólag Belgiumban tevékenykedő vállalatok nem kaphattak hasonló kedvezményeket.

Kiskönyvtár az áfáról sorozat két új kötete + Vacsora-kódex

– Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban

– Különös adózási módok az áfa rendszerében és a

– Vacsora-kódex

Rendelje meg most >>

A bizottság véleménye szerint a rendszer súlyos versenytorzító hatást gyakorolt az uniós egységes piacra, és a gazdasági ágazatok széles körét érintette.

Az Európai Bizottság újabb csomaggal kívánja előmozdítani a társaságiadó-kikerülés elleni küzdelmet uniós és világszinten. A javaslatok azon az egyszerű elven alapulnak, hogy minden vállalat a nyereség keletkezésének helyén fizessen adót. A bizottság január 27-én ismerteti azt a csomagot, amely egyúttal meghatározza a jó adóügyi kormányzás normáinak nemzetközi végrehajtására vonatkozó, összehangolt uniós megközelítést is – írta közleményében az uniós intézmény.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Digitalizálódó adózás Afrikában

Számos érdekességet tartogatnak számunkra is az afrikai országok áfarendszerei. Amennyiben összességében nézzük a folyamatokat, kijelenthetjük: Afrika digitalizálódik.

2024. április 17.

Új K+F adókedvezmény

A kutatás-fejlesztési tevékenység támogatására a korábbi adóalap kedvezmények mellett 2024. januárjától új adókedvezményt is bevezetésre került a társasági adóban (1996 évi LXXXI. törvény 22/G. §).