A büszkélkedésre figyelt fel a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A somogyi cég vezetője a sajtóban dicsekedett a vállalkozás forgalmával. 26,5 millió forintja bánja.


Sajtónyilatkozata buktatta le azt a turisztikai nevezetességet is üzemeltetető Somogy megyei kft.-t, amelynek illetékese arról számolt be egy napilapnak, hogy kiemelkedő látogatottságot értek el, amit adatokkal is megerősített – közölte a NAV Somogy Megyei Adóigazgatóságának sajtóreferense.

Fülöp Eszter elmondta: a revizorok az újságcikk alapján teljes körű ellenőrzést tartottak a társaságnál. Azt vizsgálták, hogy a kft. a belépőjegyek árusításából milyen bevételeket szerepeltetett a nyilvántartásaiban, továbbá összehasonlították a látogatottságot a napi és havi bevétellel, a nyilatkozatban szereplő éves árbevétellel. Megállapították, hogy a cég rengeteg belépőjegyet értékesített, de egyetlen esetben sem állítottak ki erről bizonylatot.

A vizsgált dokumentumok alapján kiderült, hogy az adózó iratai nem alkalmasak az ellenőrzésre, ezért becsléssel állapították meg az éves jegyeladást. Ez alapján a társaság adózás előtti eredménye 57 millió forinttal növekedett, ami plusz 1,5 millió forint társaságiadó- és 14 millió forint áfakötelezettséget jelent. A cégre 11 millió forint adóbírságot szabtak ki, és késedelmi pótlékot is fizetnie kell.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.