Kreatív pályázatot hirdet az Adóhatóság
Kreatív pályázatot hirdet 10-23 éves fiataloknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Megosztod? című pályázatra adózási témájú alkotásokat várnak.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Bár a cafeteria-szabályok nem változnak, a szociális hozzájárulási adónak a járványhelyzet miatti időleges elengedése, valamint hosszabb távon is csökkentett mértéke miatt 2021-ben összességében némileg magasabbak lesznek a kifizetett cafeteria-juttatások, mint idén. A Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) az adóelőnye miatt várhatóan jövőre is kiugró népszerűségnek örvend majd, és a készpénzbeli juttatás második helyét sem veszi át más cafeteria-elem – jelzi előre a BDO Magyarország elemzése.
Az idei év egyértelműen a SZÉP-kártya éve volt: a BDO cafeteria-tanácsadási szolgáltatását igénybe vevő vállalatok majdnem 700 dolgozója a cafeteria juttatások értékének 80 százalékát valamelyik SZÉP-kártya alszámlájára igényelte. Ennek oka, hogy a SZÉP-kártya a legnépszerűbb cafeteria-elemek közül tavaly óta egyedüliként tarthatta meg kedvezményes adózását (mindössze 15% SZJA és 15,5% szociális hozzájárulás terheli).
A pihenőkártya népszerűségét ráadásul jelentősen tovább fokozta, hogy a járványhelyzetben hozott tavaszi intézkedések nyomán egészen 2021 június 30-ig nem kell szociális hozzájárulást fizetni a juttatás után, miközben az összesített keretösszeget eddig a határidőig évi 450 ezer forintról 800 ezer forintra emelték.
„Mivel az extrakedvezmények a jövő év első felében is fennmaradnak, a SZÉP-kártya várhatóan 2021-ben is megtartja domináns szerepét a cafeteria-juttatások között – jelzi előre Nagy Petra, a BDO Magyarország cafeteria és relokációs munkatársa. – A keresletet csupán az csökkentheti e juttatás iránt, hogy az időszakos (és jelenleg is tartó) lezárások miatt számos munkavállaló kártyáján jelentős fel nem használt összeg maradt az év végére, amit a munkavállalók egy része nem kíván majd tovább növelni.”
A BDO statisztikáiban a 80 százalékot képviselő SZÉP-kártya mögött a második legnépszerűbb elem a készpénzbeli megváltás volt. Ez a juttatások értékének 15 százalékát jelentette, ami a tavalyi 40 százalékhoz képest jelentős csökkenést jelent. Az önkéntes egészség illetve nyugdíjpénztár mindösszesen 2,5 százalékán osztozik. Az adómentes juttatások 1,5 százalékán a bölcsőde/óvodai szolgáltatás illetve a kulturális szolgáltatás osztozik. A maradék 1 százalékon az ajándékkártya és a helyközi bérlet támogatása szerepel.
„Arra számítunk, hogy a készpénzes juttatás a jövő évben kissé visszaerősíti majd a pozícióit. Főként az alacsonyabb keresetű munkavállalók lehetnek azok, akik a már felhalmozott üdülési juttatással szemben a hétköznapi kiadásokat támogató, azonnal és szabadon elkölthető elemeket fogják preferálni, akár alacsonyabb összegű juttatás formájában is – tette hozzá a BDO Magyarország szakértője.
Az adómentes juttatások között az óvodai-bölcsödei térítés, valamint a kulturális és sportbelépők mellett új elemként jelent meg a távmunkát végző munkavállalók igazolás nélkül adható térítése. Az adóév első napján érvényes havi minimálbér 10 százalékáig elszámolható tétel várhatóan a vírushelyzet lezárását követően is választható marad, miközben a kulturális és sportrendezvények belépőire vonatkozó, de jelenleg érhető módon teljesen háttérbe szorult igény is érezhetően megnőhet a járvány lefutását követően.
A bérként adózó, de adókedvezményre jogosító juttatások közül a koronavírus-járvány miatt újra fókuszba kerülhetnek az egészség- és önsegélyező pénztárak, illetve az egészségbiztosítások is.
Noha a SZÉP-kártyán és a készpénzes juttatáson kívül csupán néhány százalékot tesz ki a többi juttatás összértéke, a BDO tapasztalatai cégek többsége a jövőben is igyekszik széles palettát nyújtani cafeteria-rendszerében. Számukra a-rendszer egy motivációs eszköz, amely a munkavállalók felé azt mutatja, hogy a jövőben sem kívánják korlátozni munkavállalóik választási lehetőségeit.
A leggyakoribb cafeteria-elemek:
Cafeteria elem | Közteher 2021-ben |
Óvoda, bölcsőde | A költségek mértékéig adómentes |
Kulturális belépő | A minimálbér mértékéig adómentes |
Sportrendezvény belépő | A minimálbér mértékéig adómentes |
Távmunkavégzés költségtérítése | A minimálbér mértékéig adómentes |
Széchenyi Pihenőkártya vendéglátás alszámla | 2021.06.30-ig ,évente 265.000 Ft-ig 15% 2021.07.01-től évente 150.000 Ft-ig 30,5% |
Széchenyi Pihenőkártya szállás alszámla | 2021.06.30-ig ,évente 400.000 Ft-ig 15% 2021.07.01-től, évente 225.000 Ft-ig 30,5% |
Széchenyi Pihenőkártya szabadidő alszámla | 2021.06.30-ig ,évente 135.000 Ft-ig 15% 2021.07.01-től évente 75.000 Ft-ig 30,5% |
Csekély értékű ajándék | Minimálbér 10%-áig 35,99% |
Önkéntes pénztári célzott szolgáltatás | Korlátozás nélkül 35,99% |
Készpénz kifizetés Cafeteriában | Bérként adózó |
Ajándékutalvány | Bérként adózó |
Helyi bérlet | Bérként adózó |
Önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás | Bérként adózó, de igénybe vehető utána adókedvezmény |
Egészségpénztár, önsegélyező pénztár – hozzájárulás | Bérként adózó, de igénybe vehető utána adókedvezmény |
Kreatív pályázatot hirdet 10-23 éves fiataloknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Megosztod? című pályázatra adózási témájú alkotásokat várnak.
Az eljárás és az ellenőrzési határidő megindulását követően, egészen a vizsgálatok befejezéséig érvényesülniük kell mindazoknak a jogoknak és kötelezettségeknek, amelyekkel a jogszabályok az adózót és az adóhatóságot felhatalmazzák, illetve előírnak. Az adózói jogok és kötelezettségek az Air.-ban, míg az adóhatóság jogai és kötelezettségei az Adóig. vhr.-ben kerültek szabályozásra.
Cikksorozatunk aktuális részében további, az adóalanytól elvárható intézkedésekkel foglalkozó EUB-ítéletekről lesz szó.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!