A csökkentett adattartalmú 1053-as szja-bevallás
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az adóhatóság a tavaly benyújtott bevallások alapján elvégzett felmérés adataira alapozva állította össze a csökkentett adattartalmú bevallás sorait (tábláit). Az így kialakított egyszerűbb bevallást alternatívaként kínálja fel az adóhatóság a nagy többséget alkotó adózóknak. A bevallás kitöltési útmutatója is lényegesen egyszerűbb és rövidebb. Az Adó szaklap 2011/3-4. száma részletesen foglalkozik a bevallás tartalmával.
Azok az adózók, akik a 0953-as bevallásukat nyomdai úton előállított nyomtatványon nyújtották be, és bevallásuk alapján megfeleltek a csökkentett adattartalmú bevallás kitöltésének, a bevallási egységcsomagjukban már ezt a rövidebb, egyszerűbb bevallást és a hozzátartozó útmutatót kapták kézhez. Ez a lehetőség a magánszemélyeknek könnyebbséget jelent, hiszen nem vesznek el az olyan sorok tanulmányozásában, mely sorok egyáltalán nem vonatkoznak rájuk.
A csökkentett adattartalmú bevallást az a magánszemély nyújthatja be, aki
- nem egyéni vállalkozó,
- nem mezőgazdasági őstermelő,
- nem vesz figyelembe személyes közreműködői díj kiegészítést,
- nem érintett külföldről származó és/vagy külföldön is adóköteles jövedelemmel (a külszolgálatért kapott jövedelem ebből a szempontból nem kizáró tényező),
- nem szerez valamely foglalkoztatóhoz fűződő biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyára tekintettel, vagy azzal összefüggésben járulékalapot képező jövedelmet külföldi illetőségű jogi vagy természetes személytől, illetőleg külföldi illetőségű más személytől,
- nem kíván vendéglátóüzlet felszolgálójaként a fogyasztótól közvetlenül kapott borravaló után járulékot fizetni,
- nem érintett ellenőrzött tőkepiaci és/vagy csereügylettel kapcsolatos tranzakciókban,
- nem szerez a 2010. adóévtől kezdődően tartós befektetésből származó bevallás köteles jövedelmet,
- és nem alkalmazta bizonyos bevételeire tekintettel az egyszerűsített közteherviselés szabályait.
A csökkentett adattartalmú bevallás ajánlható például azoknak, akik nem választhatják az egyszerűsített bevallást, mert például, a munkaviszonyuk megszűnésére tekintettel törvényben meghatározott végkielégítést kaptak és azt évek között megosztották, de azok számára is lehetőség, akik az önálló tevékenységük során nem csak kifizetőtől jutottak bevételhez vagy saját maguknak kellett év közben adóelőleget fizetniük, és emiatt nem élhetnek az egyszerűsített bevallás lehetőségével.
A csökkentett adattartalmú adóbevallás egyébként felépítésében, lapjaiban és soraiban azonos a teljes adattartalmú bevallással. Ezért mind a két bevallás a 1053-as számozást viseli, és valójában úgy tekinthetünk a csökkentett adattartalmú bevallásra, mint a teljes adattartalmú bevallás kevés sorral kitöltött példányára.
A kétféle adatmennyiségű 1053-as bevallás megkülönböztetése egyszerű módon történik. A nyomdai úton előállított bevallási nyomtatvány főlapján, valamint a többi lapjának az adózó azonosítását szolgáló részében „Csökkentett adattartalmú bevallás: M” szöveg látható, utalva a leginkább „magánszemélyek” által benyújtandó formára.
A bevallás elkészítéséhez, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjáról is letölthető a bevalláskitöltő ellenőrző programja. Ebben az esetben a 1053-as bevallás programja által felajánlott első oldalon ki kell választani, hogy milyen minőségben nyújtja be a bevallást a magánszemély. Így választhat, hogy teljes adattartalmú, csökkentett adattartalmú, egyéni vállalkozó, mezőgazdasági őstermelő minőségében kívánja benyújtani a bevallását. A döntéstől függ, hogy a bevallás mely lapjait, sorait töltheti ki az adózó. Ez a lap a kitöltő programot vezérli, kinyomtatni és benyújtani nem kell.
Amennyiben az adózónak lehetősége van a csökkentett adattartalmú bevallás választására, az első oldalon ezt jelölje be. Ebben az esetben ugyan a teljes adattartalmú bevallást látja az adózó, de azok a sorok (lapok) számára nem lesznek kitölthetőek, amelyek nem érintik azon sorokat, lapokat, amelyek nem képezik a csökkentett adattartalmú bevallás részét. Ha a bevallás kitöltésekor észleli adózó, hogy mégis a teljes adattartalmú bevallásra lenne szüksége, az első oldalon a jelölése megváltoztatásával erre lehetőséget biztosít a program.
dr. Zsohár Istvánné cikke teljes terjedelemben az Adó szaklap 2011/3-4. számában olvasható.
Forrás: Adó szaklap 2011/3-4. szám