A háztartásokat nem fenyegeti a napelemadó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csak évente 4000 kilowattóra teljesítmény felett kell a napelemekre újonnan kiszabott adót fizetni, egy normál méretű háztartás viszont bőven a teljesítménylimit alatt használ áramot, így nem kell majd fizetnie – mondta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.


Scherer Zsolt tájékoztatása szerint egy normál méretű háztartás – az összes elektromos és háztartási eszközt együttvéve – évente mindössze 2150 kilowattórát fogyaszt.

 

A szóvivő az új adó bevezetését az igazságosabb teherelosztással indokolta, hogy mindenki hozzájáruljon a rendszer működtetéséhez, ugyanis jelenleg a napelemmel rendelkező fogyasztók nem fizetnek rendszerhasználati díjat. Mint mondta, a napelemmel napközben megtermelt áramot nem lehet „kamrában” tárolni, betáplálják a rendszerbe és elosztják, de este a fogyasztó nem feltétlenül az általa termelt áramot fogyasztja, hanem az ország más pontján termelt energiát, használja a rendszert. Annak ingyen használata viszont igazságtalan lenne a napelemmel nem rendelkezőkkel szemben.

Scherer Zsolt elmondta azt is, hogy az utóbbi időszakban évente általában több mint duplájára emelkedik a napelemhasználók száma, az előző év végén beérkezett kérelmek alapján viszont idén akár többszörösére is nőhet a számuk.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.