A jövőben a NAV végzi a végrehajtásokat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jövőben a NAV végzi azokat a végrehajtásokat,  amelyeket eddig törvényszéki végrehajtók láttak el, így a feladat elkerül a bírósági szervezetrendszertől – mondta az erről szóló törvényjavaslat vitájának expozéjában az Igazságügyi Minisztérium államtitkára.

Völner Pál közölte: a módosítás által a törvényszéki végrehajtók jogállása is megszűnik, a magánjogi követelések végrehajtása azonban továbbra is az önálló bírósági végrehajtó hatásköre marad.

A javaslat kiemelt célja, hogy egységes szabályok vonatkozzanak az adótartozások és az adók módjára behajtandó köztartozások, valamint a törvényszéki végrehajtók feladatkörébe tartozó kötelezettségek kezelésére, függetlenül attól, hogy azok igazságügyi, vagy állami követeléseket érintenek.

Az adóhatóság 2018 januárjától működik általános közigazgatási végrehajtási szervként – emlékeztetett. Egyes végrehajtásokat már az idei évtől az adóhatóság látott el, így a hivatal már rendelkezik a hatásköri szabályzással.

Az új feladatok átadás-átvétele több lépcsőben zajlik – folytatta. Az 2019. január 1-jétől kiállított dokumentumok, vagyis az úgynevezett új ügyek esetében az adóhatóság jár el, a régebbieket továbbra is a törvényszéki végrehajtó intézi.

Az ügyek kizárólag elektronikus úton adhatók át – tette hozzá.

Az előterjesztés tartalmazza azt is, hogy az állam lemond az elévült és a behajthatatlan követelésekről – ismertette -, azokról, amelyek értéke nem éri el a kétszázezer forintot, vagy amelyek 2010 előtt keletkeztek és azóta sem lehetett behajtani azokat.

A folyamatban lévő ügyek átadására a javaslat egy hónapos időt határoz meg.

Ha felmerül olyan kötelezettség, amelyet a törvényszéki végrehajtó a jogállás megszűnése miatt már nem tud ellátni, azt a jövőben a bírósági titkárnak kell kezelnie.

A változtatás más törvényeket is pontosít: az illetékekről vagy az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló, vagy a jogi személyekkel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló törvényt, a jogrendszer koherenciája érdekében. A javaslat tartalmazza még büntetőjogi és pénzügyi tárgyú jogszabályok módosítását, átláthatóbbá téve azokat.

Völner Pál szólt az Alkotmánybíróság azon határozatáról is, amely a bűnügyi költségek szabályozásával kapcsolatban marasztalja el a jogalkotót. Az előterjesztés ezt is orvosolja – mondta.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Orbán Viktor: három ponton avatkozunk be a gazdaságba

Megfizethető lakhatást, egymilliós jövedelmet és munkáshitelt nyújtunk, Demján Sándor programot indítunk a kisvállalkozóknak – ígérte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

2024. október 11.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (4. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 11.

Helyezkedjünk – az állandó telephely az áfában

Az Áfa kalauz friss számában megjelent írás az állandó telephely jogi hátterének részletes, az uniós joggyakorlatot is érintő elemzésével rávilágít a székhely és az állandó telephely közti különbségre és támpontot ad az állandó telephely meghatározásához, elhatárolásához, majd bemutatja az állandó telephely adózásban betöltött szerepét és jelentőségét az Áfa tv.-ben szabályozott azon esetkörök ismertetésével, ahol az állandó telephely fennállása meghatározó az adókötelezettségek teljesítése során.