A kamat után kell áfát fizetni?
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Társaság az integráltjai részére forgóeszköz vásárlásra kölcsönt nyújtott, amelyért cserébe a mezőgazdasági termelők kizárólag tőle vásárolhatták meg az eszközöket. A Társaság a folyósított kölcsön után kamatot számított fel, azonban a kölcsön kamatát nem számította bele az őt terhelő általános forgalmi adó alapjába.
Egy magyarországi székhelyű gazdasági társaság, amely „integrátorként” jár el a magyar mezőgazdasági rendszer sajátos jogintézménye, az úgynevezett „integrátori együttműködés” keretében. Ennek során az integrátor szerződést köt egy mezőgazdasági termelővel, nevezetesen az „integrálttal”, amely alapján pénzügyi kölcsönt nyújt a részére, amelyet ez utóbbi az integrátoron keresztül a termelői tevékenységének folytatásához szükséges, úgynevezett „forgóeszközök”, így például vetőmagok megvásárlásához használ fel. Az integrált ezt követően a megtermelt termékeit vagy az integrátor részére, vagy pedig ez utóbbin keresztül a piacon értékesíti.
A jelen ügyben a Társaság integrátori szerződéseket kötött különböző mezőgazdasági termelőkkel, amelyek értelmében egyrészt az integrátor kötelezettséget vállalt arra, hogy különösen technológiai szempontból segíti a mezőgazdasági termelők tevékenységét, valamint finanszírozza az ehhez szükséges forgóeszközök megvásárlását. Másrészt e mezőgazdasági termelők kötelezettséget vállaltak arra, hogy meghatározott nagyságú területen adott mezőgazdasági terményeket termelnek, és az integrátor által a rendelkezésükre bocsátott kölcsönt kizárólag a forgóeszközök rajta keresztül történő megvásárlására használják fel.
A Társaság a forgóeszközök mezőgazdasági termelők részére történő eladását 25%‑os áfamérték alkalmazásával számlázta ki. Ezzel szemben e társaság negyedévenként héamentesen számlázta ki a forgóeszközök megvásárlásához a mezőgazdasági termelők részére nyújtott kölcsön utáni kamatokat.
Az elsőfokú magyar adóhatóság az ezen időszakra vonatkozóan áfa adónemben elrendelt, bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés során a kölcsön után beszedett kamat tekintetében áfakülönbözetet állapított meg az adózó Társaság terhére. Következésképpen az adóhatóság ezen áfakülönbözet késedelmi kamatokkal növelt összegének megfizetésére kötelezte a Társaságot, valamint adóbírságot szabott ki vele szemben.
A másodfokon eljáró NAV főigazgatóság érdemben helybenhagyta az elsőfokú adóhatóság által hozott határozatot, megállapítva, hogy a forgóeszközök megvásárlására szánt kölcsönök a Társaság által nyújtott integrált együttműködésre irányuló szolgáltatás szerves részét képezték. A NAV álláspontja szerint, ugyanazt az áfamértéket kellett alkalmazni a forgóeszközök értékesítésre, és a kölcsönökre egyaránt, azonban a fizetendő összeg mértékét csökkentette.
Az elsőfokú bíróság a főigazgatóság álláspontjával értette egyet, amikor megállapította, hogy a nyújtott kölcsönök felhasználására csak a Társaságon keresztül történő forgóeszköz‑vásárlás formájában kerülhetett sor, így a mezőgazdasági termelők részére nyújtott hitelek és értékesített forgóeszközök az e társaság által nyújtott komplex integrátori szolgáltatás két szerves alkotóelemét képezték. Az elsőfokú bíróság ezenkívül megállapította, hogy az ilyen szolgáltatásoknak ugyanaz a céljuk, és hogy a forgóeszközök megvásárlására felhasznált hitelek után járó kamatok e forgóeszközök beszerzésének egyszerű járulékos költségei, tekintettel arra, hogy a beszerzés a szóban forgó komplex szolgáltatás főszolgáltatásának minősül. A mellékszolgáltatás címén kiszámlázott ellenértéket a forgóeszközök értékesítésével azonos módon kellett adóztatni.
A Társaság az első fokon hozott ítélettel szemben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához, amelyben arra vár választ, hogy a forgóeszközök értékesítését és a kölcsönnyújtást a héa szempontjából két különálló és egymástól független vagy egyetlen egységet képező ügyletnek kell‑e tekinteni. Amennyiben e két szolgáltatást egyetlen egységet képező ügyletnek kell tekinteni, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy mely körülmények között minősül az integrált együttműködés a héafizetés általános elve alóli kivételnek.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
A Kúria felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
1) Úgy kell‑e értelmezni a héairányelv rendelkezéseit, hogy az integrátor és az integrált közötti szerződés alapján teljesített termékértékesítés és a kölcsönnyújtás a héakötelezettség szempontjából egymástól független ügyletnek minősül, vagy úgy ért elemzendő, hogy egy olyan egységes ügylet jön létre, amelynél az adó alapjába beletartozik az értékesített termék ellenértéke és a nyújtott kölcsön kamata egyaránt?
2) Amennyiben az utóbbi értelmezés áll összhangban a héairányelvvel, akkor a héaköteles termékértékesítést és a héamentes szolgáltatásnyújtást magába foglaló egységes ügylet kapcsán a héairányelv értelmezhető‑e úgy, hogy az ügylet kivételnek minősül a héafizetés általános elve alól? Amennyiben igen, akkor milyen szempontok fennállása mellett?
3) Változtat‑e, és ha igen, mennyiben, az előbbi kérdésekre adott válaszokon az, ha az integrátor a szerződés alapján az integrált számára, az integrált igénye szerint további szolgáltatásokat nyújthat, valamint felvásárolhatja az integrált által megtermelt terményeket?
A Bíróság emlékeztetett, hogy a héa irányelv általános elve, hogy általában valamennyi ügyletet különállónak és függetlennek kell tekinteni. Egyes esetekben ugyanakkor több, alakilag különálló olyan szolgáltatást, amelyeket külön‑külön nyújthatnak, és ennek megfelelően önmagukban adókötelesnek vagy adómentesnek minősülhetnek, egységet képező ügyletnek kell tekinteni abban az esetben, ha e szolgáltatások egymástól nem függetlenek. Egységet képező ügyletnek tekinthető különösen az, amikor az adóalany által teljesített két vagy több művelet, illetve cselekmény annyira szorosan kapcsolódik egymáshoz, hogy azok objektíve egyetlen oszthatatlan gazdasági ügyletet alkotnak, amelynek elemekre bontása erőltetett lenne. Ugyanez a helyzet akkor is, ha egy vagy több szolgáltatás alkotja a főszolgáltatást, míg a többi szolgáltatás egy vagy több, a főszolgáltatás adójogi sorsát osztó mellékszolgáltatást képez. Valamely szolgáltatást különösen akkor kell a főszolgáltatáshoz képest mellékszolgáltatásnak tekinteni, ha nem önálló célként jelenik meg az ügyfelek számára, hanem arra szolgál, hogy a szolgáltatásnyújtó főszolgáltatását a lehető legjobb feltételek mellett tudják igénybe venni.
Meg kell határozni, hogy a nyújtott szolgáltatások a héa szempontjából több különálló szolgáltatásnak vagy egyetlen egységet képező szolgáltatásnak minősülnek‑e, ennek érdekében fel kell tárni a szóban forgó ügylet egyedi jellemzőit. Ezzel kapcsolatosan a Bíróság elsődlegesen az ügylet gazdasági célját vizsgálja, továbbá figyelembe veszi a szolgáltatások címzettjeinek érdekeit is.
Az EUMSZ 267. cikke egyértelműen a nemzeti bíróságok hatáskörébe utalja annak megállapítását, hogy az adóalany egyetlen, egységes szolgáltatást nyújt‑e az adott ügyben, valamint az, hogy érdemben elvégezzék a tények értékelését. A Bíróság azonban köteles tájékoztatni a nemzeti bíróságokat az uniós jog alá tartozó valamennyi olyan értelmezési szempontról, amely a bíróságok által tárgyalt ügyek eldöntésében a nemzeti bíróságok segítségére lehet.
A jelen ügyben, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból az következik, hogy a szóban forgó integrált együttműködésre irányuló ügylet azon az elven alapul, hogy az integrátor kölcsönt nyújt valamely integráltnak, amelyet ez utóbbi csak az integrátoron keresztül történő forgóeszköz‑vásárlásra használhat fel. A fentiek alapján megállapítható, hogy az ilyen kölcsön nyújtása nem minősül olyan szolgáltatásnak, amelyhez az integráltnak önálló érdeke fűződne, mivel e pénzügyi források nem szabad felhasználásúak. Írásbeli észrevételeiben a Társaság is elismerte, mivel nem volt jogosult arra, hogy hitelintézetként járjon el, nem nyújthatott kölcsönt az integráltak részére annak kikötése nélkül, hogy e kölcsönt forgóeszköz‑vásárlásra kell fordítani.
Valamint az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból az következik, hogy a forgóeszközök értékesítésének és a kölcsön a gazdasági célja, hogy pénzügyi és logisztikai támogatást vezessen be a mezőgazdasági termelők részére, lehetővé téve számukra, hogy mezőgazdasági termelőtevékenységet folytassanak. A felek között hatályban lévő – általános szerződési feltételek szerint a Társaság kötelezettséget vállalt arra, hogy támogatja az integráltak termelőtevékenységét, és finanszírozza az ehhez szükséges forgóeszközök megvásárlását.
A fentiekre tekintettel az integráltak számára ezen forgóeszközök értékesítése minősül az integrált együttműködés alá tartozó főszolgáltatásnak, mivel a mezőgazdasági termelők ezen eszközök segítségével képesek mezőgazdasági tevékenységüket folytatni. Megállapítható, hogy az eszközök beszerzéséhez nyújtott kölcsön igénybevétele e mezőgazdasági termelők számára önmagában nem cél, hiszen megfelelő tőke esetén nem volt kötelező a kölcsön igénybevétele, tehát a kölcsön kizárólag eszköz ahhoz, hogy lehetővé tegye ez utóbbiak számára a mezőgazdasági termelésükhöz szükséges forgóeszközök beszerzését.
A Bíróság megállapítása szerint a jelen esetben a forgóeszközök értékesítését és az ezen eszközök megvásárlására szánt kölcsön nyújtását úgy kell tekinteni, mint amelyek a héa szempontjából egyetlen, egységet képező összetett ügyletnek minősülnek, mivel ezen forgóeszközök értékesítése tekintendő az integrátor által nyújtott főszolgáltatásnak.
A fentiekre tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekkel kapcsolatosan a Bíróság úgy foglalt állást, hogy a héa irányelv szerint az olyan integrált mezőgazdasági együttműködésre irányuló ügylet, amely előírja, hogy valamely gazdasági szereplő termékeket értékesítsen valamely mezőgazdasági termelőnek, és a részére e termékek megvásárlására szánt kölcsönt nyújtson, e rendelet szempontjából egyetlen egységet képező ügyletnek kell tekinteni, amelyben a termékek értékesítése minősül főszolgáltatásnak. Az egységet képező ügylet adóalapját képezi mind az említett termékek ára, mind pedig a mezőgazdasági termelőknek nyújtott kölcsön után fizetett kamat. Az a körülmény, hogy az integrátor kiegészítő szolgáltatásokat nyújthat az integráltak részére, valamint megvásárolhatja az általuk előállított mezőgazdasági termékeket, nem befolyásolja a szóban forgó ügyletnek a héairányelv szempontjából egységet képező ügyletnek való minősítését.