A katásokat is érinti a kormány új versenyképességi programja


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kata szabályrendszerének finomhangolását, adóegyszerűsítést, a beruházásokat még inkább támogató tao-t, s számos más adózás érintő intézkedést ígér a kormány új versenyképességi programja.

Nyilvánosan elérhetővé vált a kormány versenyképességi programja. A program jellemzően inkább irányokat jelöl ki több területen is, mintsem konkrét és pontos intézkedésekkel szolgálna, a részletek feltehetően később derülnek majd ki. Mi az adózással kapcsolatos programpontokat gyűjtöttük össze a kormányzati kiadványból.

•  A bevallások, adatszolgáltatások egyszerűsítési lehetőségeinek átfogó vizsgálata (a szabályrendszer egyszerűsítése adta lehetőségekre építve).

• Az adóhatósági folyamatok teljes körű elektronizációja és a hatóságok közti információcsere lehetőségeinek kiszélesítése (erre építve a hatósági folyamatok újragondolása)

• Az adóhatóság által kiajánlott adatszolgáltató szoftverek körének bővítése (amely automatikussá tehet bizonyos adatszolgáltatásokat), a vállalati
adók egy része esetén pedig lehetővé válik az adóhatóság által jóváhagyott adatszolgáltató rendszerekre épülő bevallástervezetek (pl. áfa, bérszámfejtés) automatikus elkészítése is. 2021-től a vállalkozások többsége számára az adóhatóság készíti el az adóbevallásait.

• A munkavállalói járulékok összevonása, járulékalapok egységesítése.

• A magánszemélyek önálló, vállalkozási és őstermelői jellegű jövedelmeire
vonatkozó szabályrendszer egyszerűsítése.

• A gépjárművek adóztatásának konszolidációja.

Kommentár az adózás rendjéről

Az adózás rendje (Art.) kommentár Jogtár kiegészítésünk segítséget nyújt az új adóeljárási jogszabályok alkalmazásának megismeréséhez, bemutatja az alapvető változásokat a korábbi szabályozáshoz képest.

További információ >>

• A kisadók számának további csökkentése.

• A beruházások gyorsított leírása a fejlesztési tartalék keretei közt bizonyos korlátok közt jelenleg is lehetőség. A vállalati beruházások növekedésének, a termelékenység javulásának támogatása miatt azonban a korlátok további lazítása szükséges.

• Magyarország, mint befektetési célpont vonzerejét növeli a csoportadózás lehetőségének megteremtése, valamint a nemzetközi adózást érintő szabályok versenyképességi szempontokat is szem előtt tartó felülvizsgálata is.

• Az alacsony társaságiadó-kulcs mellett is könnyebbségeket hozhat többek közt az értékcsökkenési szabályok, a veszteségelhatárolás, az előlegkiegészítési kötelezettség és a kedvezményrendszer újragondolása.

• A kiva belépési értékhatárok emelése a kisvállalkozás definíciója szerinti
összeghatárokig.

• A kiva kulcs csökkentése a 6 éves adó- és bérmegállapodás lépéseivel
összhangban – ezzel biztosíthatók a kedvezményes bérterhek kisvállalati
körben.

• A kata szabályrendszerének finomhangolása a káros verseny visszaszorítása és az önfoglalkoztatók számára kínált nyugellátás értékének megőrzése
érdekében.

• A 2016-ban kötött bér- és adómegállapodás teljes végrehajtása, mely révén a terhek a régió szintje körülire mérséklődnek.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.