A nagy techcégek adóztatásáról és ellenőrzéséről beszélt az igazságügyminiszter


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elkövetkező évtizedek egyik legnagyobb kihívása lesz, hogy miként lehet szabályozni a nagy multinacionális vállalatok túlhatalmát. Az Igazságügyi Minisztériumban munkacsoport alakul a kérdés áttekintésére, hogy meddig terjed a véleménynyilvánítás és a techcégek által gyakorolt cenzúra szabadsága, mi a helyzet az adózás, az adatvédelem terén. Erről Varga Judit igazságügyi miniszter beszélt vasárnap a Sziget fesztivál európai uniós pontján.

„Az országokhoz nem köthető, határokon átívelő tevékenységet folytató nagyvállalatok szabályozását uniós és nemzeti szinten egyaránt újra át kell tekinteni. A techcégek működése nem átlátható, nem ellenőrizhető, nem biztos, hogy ott fizetnek adót, ahol a bevételük keletkezik” – mondta az igazságügyi miniszter az EU és a Facebook társadalom – kihívások és megoldások című előadásában.

Varga Judit a jelenlegi helyzetet elsősorban azért tartja aggályosnak, mert – mint fogalmazott – ezek a cégek egyre inkább politikai és társadalmi aktorokként lépnek fel a világban. „Nemcsak arra koncentrálnak, hogy a maguk területén jobbá tegyék a világot, hanem próbálják a mögöttük álló tulajdonosok meggyőződése szerinti világképet ráerőltetni a felhasználókra. Például a Facebooknak nem dolga, hogy cenzúrázzon bizonyos migrációval kapcsolatos híreket” – jelentette ki.

A tárcavezető szerint alapvető fontosságú, miként tud az állampolgár eligazodni a digitalizációs térben, hogy tudja, a techcégeknél milyen tényezők alapján és kik cenzúrázzák a bejegyzéseiket. Mint megjegyezte, Magyarországon jelenleg 5,4 millió ember használja a Facebookot, 1,9 millióan az Instagramot, tehát az itt élők aktívan vannak jelen a digitalizációs térben. „Erős alapjogi kihívásról beszélünk, az embereknek világosan látniuk kell, ki őrzi az őrzőket” – jegyezte meg.

Megfogalmazása szerint az EU is próbálja lekövetni, hogy a személyes alapjogok mellett a véleménynyilvánítási szabadság ne sérüljön, de ennek nehéz a jogi eszközét megtalálni a virtuális térben.

„Érdemes lenne ezzel a területtel mélyrehatóbban foglalkozni, hogy a multinacionális vállalatoknál kik és milyen szabályok, átláthatósági követelmények mellett hozzák meg döntéseiket. Az Európai Bizottság új elnöke, Ursula van der Leyen is a fair share szükségességét említette. Ahogy a techóriások saját céljaikra használják virtuális tereinket, úgy hozzá kell járulniuk a teherviseléshez” – mondta Varga Judit. Hozzátette: a digitális szolgáltatások adózására vonatkozó kezdeményezés egyelőre megfeneklett a tanácsban, de a téma folyamatosan jelen van, az OECD-n belül is zajlik a vizsgálódás.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. április 30.

Csehország megadóztatja a Facebookot és a Google-t

A cseh kormány hét százalékos digitális adót vet ki a nagy internetes cégekre, mint a Facebook és a Google – állapodott meg a két koalíciós párt, az ANO és a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD).
2019. január 7.

Adóoptimalizált a Google

Mintegy 19,9 milliárd eurót utalt át bermudai bejegyzésű leányvállalatának 2017-ben a Google egy holland fedőcégén keresztül, így csökkentve az Egyesült Államokban és Európában fizetendő nyereség-, illetve forrásadóját – írta a nemzetközi sajtó. A tranzakció legális.