A NAV is felkészült a karácsonyi csomagforgalomra


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Felkészült a karácsonyi csomagforgalomra a Magyar Posta és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában.

Felkészült a karácsonyi csomagforgalomra a Magyar Posta és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában.

Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője elmondta, az utolsó negyedévben érkezik az éves forgalom majdnem 40 százaléka. Ebben az időszakban fokozott a készültség minden logisztikai cégnél és futárcégnél, a postánál is.

Példaként említette, hogy a munkaerőt átcsoportosítják és toboroznak, de segítségükre van egy egymilliárd forintos fejlesztés, az október elsejétől működő automata csomagfeldolgozó is. A kézbesítésnél pedig adminisztrációs egyszerűsítésekkel növelik a hatékonyságot.

Leopold Róbert, az adóhivatal vám- és jövedéki szóvivője felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unión (EU) kívülről érkező áruk 22 euró értékig vám- és adómentesek. 22 euró és 150 euró között csak az általános forgalmi adót kell megfizetni, míg 150 euró felett már áfát és vámot is. Az EU-n belül rendelt csomagoknál nincs sem vám, se adófizetési kötelezettség – tette hozzá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).