A NAV lett a legnagyobb behajtó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hivatal tavaly mintegy négyszázezer eljárást kezdett meg más szervezetek kérésére és hatmilliárdnyi elmaradást szedett be – írja a Napi Gazdaság.


Közúti bírság, hulladékgazdálkodási díj, kamarai hozzájárulás – csak néhány abból a 134 különféle összegből, állami díj- és bírságtípusból, amelyet a cégek és a magánszemélyek késlekedése esetén az adóhatóság hajt be – olvasható a Napi Gazdaságban.

Egyre több állami intézmény és − lazább vagy szorosabb módon − a közszférához sorolható szervezet nevében dolgozik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az adóhatóság minden esetben ugyanazt a feladatot látja el: beszedi a cégektől és a magánszemélyektől azokat a tartozásokat, amelyeket az érintettek elfelejtettek leróni. Míg 2011-ben 99 típusú, más szervezetet megillető összeg behajtásáról kellett gondoskodnia az adóhivatalnak, tavaly már 134 efféle jogcím alapján járt el a NAV – írja a lap.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 10.

IAFAK, avagy általános forgalmi adó visszatérítése belföldön nem letelepedett adóalanyok részére

Az Adó szaklap friss számában megjelent írásban azt mutatja be, hogy az IAFAK jelű, „Kérelem és kiigazítási nyilatkozat a belföldön nem letelepedett adóalanyokat és a Közösség más tagállamában nyilvántartásba vett nem adóalany jogi személyeket, valamint az egyablakos rendszerekbe regisztrált adóalanyokat megillető általánosforgalmiadó-visszatérítéshez megnevezésű kötegelt nyomtatvány (a továbbiakban: IAFAK nyomtatvány) kitöltése és benyújtása útján milyen módon valósulhat meg a magyar áfaalanyok által teljesített, áfatörvény hatálya alá tartozó ügyletek kapcsán áthárított, illetve Magyarországon felszámított általános forgalmi adónak a belföldön nem letelepedett adóalanyok részére történő visszatérítése.

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.