A NAV oldaná meg az Uber-kérdést


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A NAV közleményben ismertette, mit kell tenniük a legalitás érdekében az Uber sofőrjeinek, ezután Tállai államtitkár zéró toleranciát hirdetett a szabályszegőkkel szemben. Elárulta: eddig tíz sofőrt ellenőriztek, a vétkesek 50 ezres bírságot kaptak. A NAV-ban a létszuámleépítés megkezdődött.


A NAV péntektől zéró toleranciát alkalmaz az uberesekkel szemben – jelentette be Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára. Közölte: a NAV Uber sofőr vagyok, hogyan adózzak címmel tájékoztatót tett közzé honlapján, amelyben egyértelműen leírja, mi a teendője a magyar adótörvények alapján az ilyen tevékenységet végző sofőrnek.

Közösségi adószám is kell

A NAV tájékoztatója részletesen ismerteti, mi a teendője az Uber-sofőrként tevékenykedőknek. E szerint adószámot és közösségi adószámot kell kiváltania – utóbbit azért, mert a közösség másik tagállamában letelepedett adóalanytól vesz igénybe fuvarszervezési szolgáltatást. Ezen túl el kell dönteniük – csakúgy, mint mindenki másnak – hogy egyéni vállalkozóként vagy társas vállalkozóként kíván-e működni és adózni. Az Uber-sofőrnek minden esetben számlát kell adnia (mert nincs pénzmozgás a fuvar végén), valamint választania kell, hogy belép-e az áfa-körbe.

Az államtitkár közölte: a kormány elvárása, hogy minden magyarországi vállalkozási tevékenység után megfizessék az adót, ami vonatkozik azokra is, akik Uber szolgáltatás címen személyszállítási tevékenységet végeznek. Az uberes sofőrök az eddigi ellenőrzések alapján nem fizetnek adót, sokan még csak be sem jelentkeztek, pedig az adózás rendjéről szóló törvény megköveteli ezt, mert a tevékenységet jövedelem ellenében rendszeresen végzik – mondta.

Az ellenőrzések feltárták, hogy a szolgáltatást végző magánemberek 12 oldalas szerződést kötnek egy holland céggel, amely tartalmazza, hogy be kell tartaniuk az adózásra, társadalombiztosításra vonatkozó nemzeti jogszabályokat, ismerteti, milyen műszaki paraméterekkel, feltételekkel lehet részt venni a szolgáltatásban, és kártérítési felelősséget ír elő. Olvassák el alaposan a szerződést – tanácsolta Tállai András aíz Uber-sofőröknek.

Bejelentette: a tájékoztató megjelenése után zéró tolerancia kezdődik, a NAV jelentős erőket csoportosít át az uberes sofőrök ellenőrzésére. A létszámot firtató kérdésre azt válaszolta: „annyit, amennyit szükséges”.

Nincs adat arról, hogy Magyarországon hányan végeznek Uber szolgáltatás címen személyszállítási szolgáltatást. A NAV meg fogja keresni a holland társaságot és a holland adóhatóságot, hogy adatokat kérjen az e tevékenységet végzőkről – közölte még az államtitkár.

Navigátor Adózás modul

Az Art. Navigátor és az Áfa Navigátor csomagban, 10% kedvezménnyel.

A navigátorok a jogi eljárásokat a kezdeményezéstől a lezárásig folyamatábrákkal követik végig, a kapcsolódó anyagok (jogszabályok, Nav-állásfoglalások, nyomtatványok) egy kattintással elérhetőek.

Megrendelés >>

Tállai András kérdésre válaszolva elmondta, az adóhatóság eddig mintegy tíz személyt ellenőrzött, szankciójuk méltányos volt, 50 ezer forint bírságot szabtak ki rájuk, miközben a törvény szerint 200 ezer forintig bírságolható, aki elmulasztja bejelentési kötelezettségét. Az ellenőrzés után egyébként mindnyájan bejelentkeztek az adóhatóságnál – tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra is, a nyugtaadás nem megfelelő, az ubereseknek minden esetben számlát kell adniuk, mert helyben nem történik pénzmozgás.

Vizsgálják azt is, hogyan lehetne a holland cégeket bevonni a magyarországi adózásba. A magyarországi Uber Hungary Kft. koordinációt végez, nincs olyan tevékenysége, amelyből bevétele származna, a két érintett holland cég, amelynek bevétele van, Magyarországon nem alanya a társasági adónak. A nagyobb bevétel egyébként a szolgáltatást végző magánszemélyeknél keletkezik, akik a bevétel 80 százalékát kapják meg – ismertette.

Az államtitkár kérdésre közölte, hogy a telekocsi szolgáltatás még nem került az adóhatóság látókörébe, de lehet, hogy a mostani érdeklődés után ez megtörténik.

5 százalék távozik

A NAV átszervezése kapcsán Tállai András elmondta, hogy az adóhatóságnál február 1-jére 5 százalékos leépítést hajtanak végre, a 22 442-es engedélyezett létszám 21 320-ra csökken.

(Forrás: MTI, Adó Online)
 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 15.

NAV: október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje

Október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levélben értesíti azokat, akik az online számlaadataik, az online pénztárgépadataik és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak (NTAK) küldött adatok alapján érintettek lehetnek – közölte a NAV hétfőn.

2024. október 15.

A közvetett adózás rendszere Mauritiuson (1. rész)

Mauritius gazdasági fejlődése sikertörténet: az ország függetlensége elnyerése óta mezőgazdasági országból diverzifikált gazdasággá fejlődött, ahol fejlett az idegenforgalom, a textilipar, és a pénzügyi szektor is. Az áfa bevezetésére 1998-ban került sor, amely a korábbi értékesítés típusú adózást váltotta fel. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 14.

A figyelem középpontjában az ÁFA

A Niveus Consulting Group a NAV elmúlt 4 évének aktivitását vizsgálta meg. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020-2023 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az ÁFA, valamint megállapították azt, hogy a feltárt jogsértések közül a legnagyobb arányban az iparjogvédelmi csalások fordultak elő – összegzi a Niveus Consulting Group a NAV adatai alapján.