A NAV revizorai minden ötödik ellenőrzésnél találtak hibát a nyári akcióban


A Balatonnál és a Velencei-tónál a revizorok több mint háromezer vizsgálatot végeztek idén július 1. és augusztus 31. között, az esetek 20 százalékában tapasztaltak jogsértést – ismertette a nyári akciójának mérlegét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.

A tájékoztatás szerint a NAV többek között azt vizsgálta, hogy a kereskedők, szolgáltatók bevételeikről adtak-e számlát vagy nyugtát, a vállalkozások bejelentették-e alkalmazottaikat, betartották-e a jövedéki termékek árusítására, valamint a turizmusfejlesztési hozzájárulásra vonatkozó szabályokat.

Többek között azt vizsgálták, hogy

  • a kereskedők, szolgáltatók bevételeikről adtak-e számlát vagy nyugtát,
  • a vállalkozások bejelentették-e alkalmazottaikat,
  • betartották-e a jövedéki termékek árusítására,
  • valamint a turizmusfejlesztési hozzájárulásra vonatkozó szabályokat.

Az ellenőrök a legtöbb visszaélést a nyugtaadás, illetve a foglalkoztatás szabályszerűségének vizsgálata közben tárták fel, mintegy ötszáz adózónak akadt ezzel problémája.

A korábbi évek tendenciája sem változott, még mindig a vendéglátók „felejtik el” leggyakrabban a nyugtaadást.

Sok vállalkozásnak az áfagyűjtő helyes használata is gondot jelentett, persze a pénztárgépekben az „elütés” minden esetben az állam kárára történt.

Minden negyedik jövedéki ellenőrzésnél találtak szabálytalanságot az ellenőrök, és a turizmusfejlesztési hozzájárulás megfizetése alól is többen igyekeztek volna kibújni – sorolták a közleményben.

A jogsértést elkövetők bírságra, a súlyosan mulasztók – a bírság megfizetésén túl – utólagos adóellenőrzésre is számíthatnak.

A mulasztásibírság-tételek augusztus 1-től megduplázódtak, így a NAV akár kétmillió forint megfizetésére is kötelezheti azt, aki azóta mulasztotta el a nyugtaadást vagy az alkalmazott bejelentését – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 8.

PM: erősödik a magyar-szerb adóügyi együttműködés

Stratégiai jelentőségű Szerbia és Magyarország együttműködése, annak fejlesztése, a gazdasági kapcsolatok erősítése – hangsúlyozta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyi államtitkára a tárca közleménye szerint, miután aláírta Kerekes Józseffel, a szerb Pénzügyminisztérium államtitkárával a két ország közötti, a kettős adóztatást elkerülő egyezmény módosítását.

2024. október 8.

NAV-Figyelő 40. hét – figyelemfelhívó akció

1. NAV Figyelemfelhívó akció A NAV tájékoztatást küld azoknak a vállalkozásoknak, amelyeknek a számlaadat-szolgáltatásában, vagy áfabevallásában hibát talált. Ebben az esetben érdemes mielőbb elvégezni az önellenőrzést, így megelőzhetőek a NAV által kiszabásra kerülő szankciók. 2. Érvényes adóztatási számlaszámok Az adóhivatal honlapján elérhetők a NAV adóztatási számlaszámainak és adónemeinek 2024. október 01. napjától érvényes jegyzéke, továbbá […]