A NAV veszi át a törvényszéki végrehajtást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány 4,8 milliárd forintot biztosít az állami adó- és vámhatóságnak a törvényszéki végrehajtási feladatok átvételéhez az idén.


A pénteki Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint az adóhatóság 2019. január 1-jétől veszi át a törvényszéki végrehajtás feladatait.

A határozat kimondja, hogy a nemzetgazdasági miniszternek a belügyminiszter bevonásával gondoskodnia kell az állami adó és vámhatóság feladat és hatáskörébe kerülő végrehajtási ügyek ellátásához szükséges informatikai fejlesztésekről és beruházásokról, az ehhez szükséges közbeszerzések fedezetéről.

 

A nemzetgazdasági miniszternek 2017. november 30-áig kell javaslatot tennie az állami adó- és vámhatóság feladat és hatáskörébe kerülő végrehajtási ügyek ellátásához 2018-ban és 2019-ben szükséges forrásigényre.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 8.

Drónokkal csempészett cigarettát foglalt le a NAV

Drónokkal csempészett cigarettát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kölcsén – közölte a vámhivatal pénteken.

2023. december 8.

Vagyonfelosztás a tagok között kényszertörlési eljárásban

A kényszertörlési eljárás során sarkalatos pont, hogy az érintett céggel szemben követelés bejelentésére sor kerül-e, illetve a társaságnak van-e fellelhető vagyona. Most adójogi szempontból vizsgáljuk a lehetőségeket.