A rendőrséggel vitetheti el az APEH azt, aki nem hajlandó megjelenni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nincs értelme a vagyonosodási vizsgálatoknál az időt húzni, mert előbb-utóbb meg kell jelennie a vizsgálat alá vont személynek az adóhatóságnál – nyilatkozta Szikora János, az APEH elnöke az MTV Napkelte című műsorában.

Az adóhatóságnak ráadásul megvan az a joga, hogy amennyiben az adóalany nem jelenik meg a hatóságon, akkor rendőrség segítségével viszik az adóhivatalba – tette hozzá Szikora. Az APEH elnöke az elismerte, hogy a jogszabályok biztosította keretek között az vizsgálat alá vont személy, ˝húzhatja az időt˝.

Szikora jelentős eredménynek tartja, hogy pillnatnyilag 12 ezer vagyonosodási vizsgálat folyik – jelentős megállapításokkal -, és ezt a hivatal egyéb tevékenységei nem sínylették meg.

Emlékeztetőül: több mint 4012 milliárd forint államháztartási bevétel érkezett az APEH számláira, ez 18,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Személyi jövedelemadóból 861 milliárdot fizettek be a magánszemélyek, tavaly ilyenkor 755,7 milliárdos eredményt könyveltek el. Társasági adóból 201 milliárd érkezett az első fél évben, ez is meghaladja valamivel a tavalyi értéket. Az áfabefizetés 1665,8 milliárd forintot tett ki, 208,7 milliárd forinttal többet a bázisidőszakénál.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

Izer Norbert: egyszerűsödnek az adózói adminisztrációs terhek

Uniós szinten is példaértékű változásokat hajtott végre az adóadminisztráció csökkentése terén Magyarország az elmúlt években, ezt folytatta a kormányzat az Eseményalapú Adatszolgáltatási Platform (EMAP) projekttel, amelynek célja a vállalkozások foglalkoztatással összefüggő adminisztrációs terheinek csökkentése – mondta Izer Norbert.

2024. április 15.

Árfolyam az áfában (X. rész)

A cikksorozat soron következő része az előlegfizetéshez és a fordított adózáshoz kapcsolódó egyes kérdéseket tárgyalja.