A riksásokat is ellenőrizheti a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A főváros frekventált, turisták által gyakran látogatott helyszínein számítani lehet adóhatósági ellenőrzésekre – derül ki a NAV honlapján olvasható “adótraffipax” információkból.


 A NAV munkatársai a nyári időszakban a belváros területén működő turisztikai szolgáltatást nyújtó vállalkozásokat (segway, tuktuk, riksa, városnéző buszok), a Duna budapesti szakaszán működő turistahajókat és az I. és V. kerületben működő népművészeti- és ajándék kiskereskedelmi vállalkozásokat ellenőrzik – olvasható a NAV honlapján 2017. július 17-23. közötti kiemelt ellenőrzések címmel, az észak-budapesti igazgatóság szekciójában. A vizsgálatok a számla- és nyugtaadásra, az online pénztárgépek szabályszerű használatára, az áruk eredetének ellenőrzésére és az alkalmazottak szabályszerű foglalkoztatására irányulnak. Ezen felül a revizorok esetenként pénzkészlet-ellenőrzést és forgalomszámlálást is végezhetnek.

Tekintettel a júliusban Budapesten megrendezésre kerülő nyári sportrendezvényekre, illetve a turisztikai csúcsszezonra, a  Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóság munkatársainak fokozott jelenlétére kell számítani a főváros frekventált, turisták által gyakran látogatott helyszínein, valamint a nagy érdeklődésre számot tartó rendezvényeken – ez a “fokozott ellenőrzések a belvárosban 2017. július 10-16. között” címmel olvasható az “adótraffipax” információk között. Az ellenőrzésekre jellemzően a vendéglátó- és szórakozóhelyek, ajándéktárgyárusok, illetve a szolgáltatást nyújtók körében kerül sor. A revizorok főként a számla- és nyugtaadást vizsgálják, emellett a foglalkoztatás szabályszerűségére és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartására is kiterjedhetnek a helyszíni ellenőrzések – figyelmeztet a NAV.



Kapcsolódó cikkek