A szépségért adózni kell


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az emberi hiúság nagyon jól adóztatható. Szeretünk szépnek, ápoltnak, okosabbnak, műveltebbnek, gazdagabbnak látszani, és ennek érdekében áldozatokat is vállalunk. Az áldozatvállalás sokrétű lehet, de az anyagi tehervállalás sokszor volt része ennek, máskor még az egészséget is kockára tették a hiúság „oltárán és vásárán”.


Széles azoknak a szépészeti eszközöknek, eljárásoknak a tárháza, amelyeket alkalmaztak a múltban, illetve alkalmazunk a jelenkorban is. Ezek közé tartoznak a szem, a bőr, a köröm, a fog és a hajápolással kapcsolatos termékek, szolgáltatások, a tisztálkodással kapcsolatos termékek.

Szintén ide sorolható a ruházat és az ékszerek köre, ezekre egy későbbi írásban fogunk kitérni.

Az alábbiakban néhány sajátos esetet mutatunk be, amikor adóztatásra okot adó körülménynek tekintették a termékeket, tevékenységeket. Ezek közül több is ismert lehet, de sokszor előfordul, hogy a látszat csal, és érdemes az intézkedések tényleges tartalmát, célját is megvilágítani.

A parókaadó, a parókaillatosító adó és a hajpúderadó

Parókát már az ókorban is hordtak. Ismerték többek között az asszírok, az egyiptomiak, a rómaiak is. Egyiptomban a kopaszra borotvált fejet ékesítették parókával, még a nők is, sőt az álszakáll is használatban volt, mint sajátos uralkodói jelvény, még a fáraónők is alkalmazták. Rómában a szőke haj volt a divat, megirigyelték a germán lányoktól, a sötét hajat szőke paróka alá rejtették.

A keresztény Európában sokáig nem használtak parókát, a Napkirály, XIV. Lajos hozta divatba. Nála ez a korai kopaszodás elrejtését szolgálta, de az uralkodót követték az udvarban, és egyre többen már divatból is parókát viseltek.

Adóköteles tényállások

 

A parókaviselésnek egy másik oka a szifilisz elterjedése volt, ugyanis ennek és kezelésének következményeként kihullott az emberek haja, és a szégyellnivaló betegséget a póthaj viselésével lehetett elrejteni. Különösen a nagyvárosokban – főleg Párizsban és Londonban – ez már szinte járványszerűen jelent meg. Meg kell még jegyezni, hogy a kor higiéniai viszonyai csapnivalóak voltak, a fürdés, mosakodás – különösen a felsőbb körökben – nem volt divatban, ami még inkább teret adott a paróka népszerűségének.

Természetesen mindez beindította a parókaüzletet, és a kiegészítő eszközök, szerek (rizspor, hajpúder, vakarók stb.) üzletét. A XVII. században még a hosszú, göndör paróka volt a divat, és főleg a férfiak hordták, a hölgyek sokszor megelégedtek a haj egy részének pótlásával, hosszabbításával. A XVIII. században viszont már a felső körökben valóságos hajkölteményeket viseltek Európa nagyvárosaiban, de a gyarmatokon is. A parókák tündöklő fehérségét rizsporral érték el.

A mívesebb parókát finom női hajból készítették, sokszor szegényebb sorsú lánygyermekek haja bánta a divatot, de a kevésbé tehetőseknek meg kellett elégedni a ló- vagy kecskeszőrből készült pótlásokkal.

Nem véletlen, hogy az adókért felelős pénzügyi szakemberek ezt követően külön adót vetettek ki a paróka viselésére. Ez történt Franciaországban is, ahol a paróka minőségétől, árától függően 20 sou és 3 livre között volt a fizetendő adó; az adó megfizetését a parókában elhelyezett, abba bevarrt állami bélyeggel kellett igazolni.

Poroszországban igen elterjedt volt a paróka viselése, ottan 1701-ben vezették be a parókaadót. Eleinte a paróka árának 6 %-át kellett adóként leróni, és itt is a parókába bevarrt adóbélyeg volt az igazolás módszere. Az adó megfizetését az adóztatást bérbe vevő személyek akár az utcán is ellenőrizték, aminek persze gyakran tiltakozás lett a következménye. Egy évvel később finomítottak az adóztatás módszerén, a királyi rendelet a társadalmi osztályok (azok fizetőképessége) alapján határozta meg az adó összegét. Az 1.osztályba tartoztak a miniszterek és a főtisztek (vezérőrnagyig), ők évi 2 tallér és 12 garast fizettek; a 2. osztályba tartozó kamarai tanácsosok, bírák, katonatisztek (őrnagyig) kötelezettsége évi 2 tallér volt; a 3. osztályhoz tartozó ügyvédek, katonák (zászlósig), kereskedők, művészek, borbélyok évi 1 tallér és 8 garassal róhatták le kötelezettségüket; a 4. osztály szerinti kishivatalnokok, kiskereskedők, kézművesek már csak évi 20 garassal tartoztak; az 5. osztályba tartozott minden egyéb férfiember, akiknek kötelezettsége évi 12 garas volt. Adómentesek voltak viszont a papok, a tanítók és a 12 éven aluli gyerekek. Hiába, a poroszos akkurátusság már akkor is megnyilvánult.

Angliában szintén bevezették a parókaadót, de a paróka mellett adót kellett fizetni 1795-től a parókák illatosító szerei (parfümök és aromás porok) után is. A hajporhasználóknak igazoló passzust kellett szerezni a helyi békebírótól, az adót lerovók listáját a helyi templom kapujára is kifüggesztették. Az ellenőrzés tehát igen magas szintű volt, aki nem fizetett, külön pénzbírságot kapott.

Angliában is voltak, akik mentesek voltak ezen adók alól, így a királyi család tagjai és alkalmazottaik, az alacsonyabb jövedelmű lelkészek, a hadseregben és a tengerészetnél szolgáló egyes – általában alacsonyabb rangú – személyek. Az igazolásokat csoportosan is ki lehetett váltani: például, ha egy apa már két lányát is kiházasította, vagy a mesterember a szolgáira is kiválthatta azt.

Fennmaradtak statisztikai adatok is: 1812-ben 46 684 ember fizetett adót, 1855-ben már csak 997-en.

Ez a fajta túladóztatás is csökkentette a későbbiekben a parókák népszerűségét. Ezeket az adókat aztán a XIX. század nagy adóváltozásai (jövedelemadó és forgalmi adó bevezetése) során, 1869-ben törölték el.

A középkort idéző parókahasználat ugyanakkor nem tűnt el teljesen, egyes jogászi mesterségeknél ma is alkalmazzák Angliában és az Egyesült Államokban is, de néhány korábbi gyarmati országokban is fennmaradt a hagyomány.

A szappanadó

Amint arra már utaltam, a középkori Európában, különösen a felsőbb osztályokhoz tartozók körében a tisztálkodás nem volt népszerű. A pestis terjedésének egyik okát a közös tisztálkodásban látták, ezért azt inkább mellőzték. Előfordult, hogy éveken keresztül nem mosakodtak (erre még büszkék is voltak), étkezések előtt is legfeljebb ujjaikat mártották citromos vízbe az arisztokraták. Persze a testszagot mindenféle illatosítókkal, vastag beillatosított ruházattal próbálták palástolni.

A fürdőházak alkalmazása divatban volt a XV. századig, és jó tudni, hogy azokban a tisztálkodáson kívül egyéb dolgok is történtek, erre lehetőséget adott a közösen (férfiak, nők vegyesen) és ruhátlanul végzett „lubickolás”. Micsoda különbség ez az arab és török fürdőkultúrával szemben!

Ilyen körülmények között persze logikus az, hogy a tisztálkodást segítő szappant Európa szinte minden országában megadóztatták. Angliában a Stuartok (XVII. század elejétől) vezették be, és csak két és fél évszázaddal később, Viktória királynő uralkodása alatt, 1853-ban törölték el a szappanadót.

Kézműves szappanok

 

Fürdőkád adó

A tisztálkodás egyik, már az ókorban is alkalmazott módszere a fürdőkádban való fürdés. Az Egyesült Államokbeli Virginiában a fürdőkádat fölösleges luxuscikknek minősítették, ezért 1843-ban egy sajátos feleslegességi adót vetettek ki rá.

Sajátos értelmezést ad ennek az adónak a svéd király közelmúltbeli nyilatkozata, amely szerint ő betiltaná a kádfürdőzést. XVI. Károly Gusztáv ezt azzal indokolta, hogy a tusolással sokkal kevesebb víz fogy, a kádfürdőzéshez használt 70-80 liter víznek csak a fele. Ez döbbentette rá arra, hogy minden kádat be kéne tiltani.

Azért elgondolkodtató, hogy minderre akkor döbbent rá, amikor a párizsi klímacsúcsra készült utazni, ahol persze téma lehetett az is, hogy sok ország jelentős vízhiánnyal küzd. Hiába, a politikai megfontolások időnként képesek felülírni a racionalitást is (sic!).

Adózzanak a fürdőkádak!

 

Szoláriumadó

A szoláriumok sem úszták meg, de az ezzel kapcsolatos adó nem a rég-, hanem a közelmúltban talált megvalósítókra.

A németországi Essenben vezették be az adófajtát a szolárium-szalonokra. Gépenként havi 20 euró „barnulási adót” kell a szolárium tulajdonosoknak befizetni az önkormányzat számlájára.

A több mint félmilliós Essen városában nem túlzás a városatyák által remélt 150 ezer eurós bevételi terv, ennyi adó már 625 gép után is befolyhat a kasszába.

Tetoválás- és piercing-adó

A tetoválást évezredek óta alkalmazza az emberiség sajátos megkülönböztető jegyként (tengerészek, bűnözők stb.), de igazán nagy divatja a XX. század második felében alakult ki. Ehhez társult a piercing-viselés divatja, amely szintén nem újkeletű, hiszen a fülbevaló (és más gyűrűk, függelékek is!) már régebben is szokásban volt.

Az Egyesült Államokban különösen divatossá váltak ezek a testmódosító, testékesítő módszerek, nem véletlen, hogy ott találták ki azt, hogy ezekre külön is ki lehet vetni adót. Arkansasban a testékszer és a tetoválás 6 százalékos forgalmi adóterhet visel, amelyet a művészeknek fel kell számítani a szolgáltatási ár után. Nem valószínű, hogy ez elriasztja a fiatalokat attól, hogy ilyen módon szerezzenek maguknak egy életen át megmaradó emléket.

Csak óvatosan jegyzem meg, hogy nálunk ezek a szolgáltatások 27 százalékos forgalmi adóterhet viselnek (igaz, az USÁ-tól igencsak eltérő adókörnyezetben).

Tampon-adó

Néhány hónappal ezelőtt borzolta a kedélyeket a női higiéniai termékekre (tampon, egészségügyi betét) Angliában kivetett 5 %-os forgalmi adó (miközben a férfiak borotválkozási eszközei mentesülnek az ottani forgalmi adó alól).

Ez ellen a luxusadónak minősített kötelezettség ellen sajátos tiltakozási formát alkalmaztak az angol hölgyek, számos fényképet tettek közzé a világhálón annak következményeiről, hogy mit jelentene e termékek használatától való tartózkodás.

Megértve a felzúdulást, azzal egyet lehet érteni, hogy nem szabad megkülönböztetni adómértékekkel a férfi és női higiéniai termékeket. Ugyanakkor ezek a termékek Magyarországon a 27 százalékos áfa-körbe tartoznak, és szerencsére, nálunk emiatt nem voltak tiltakozások.

Szakálladó

És most legyen szó a férfiakról!

A szakállviselés a férfiak „kiváltsága”, természetes, hogy ez is okot adhat az adóztatásra.

A feleségeit gyakran váltogató VIII. Henrik angol király vezette be a szakálladót, 1522-ben vagy 1535-ben (a két évszámot említik a források). Henrik maga is szakállas volt, de akkoriban az uralkodók még felette álltak az államnak (sérthetetlenek voltak), így tőle senki nem merészelte az adó befizetését követelni. Az adó összegét az adóalany társadalmi helyzetéhez igazították. Lánya, I. Erzsébet némileg átalakítva megtartotta az adónemet, a két hetet meghaladó borosta után már fizetni kellett.

Nem lehet tudni, hogy Nagy Péter, minden oroszok cárja angliai utazása alatt találkozott-e ezzel az adófajtával, de minden esetre ő is bevezette. A szakálladó bevezetésének időpontjára több évszámot is említenek az irodalmi források, de a legvalószínűbb az 1705-ös évszám.

A szakálladó megfizetése alól mentesülni lehetett, ha megfizették az 50 rubeles kötelezettséget, amelynek lerovását egy érmével kellett bizonyítani. Az érme egyik oldalán „Az adó megfizettetett”, a másikon „A szakáll fölösleges teher” felirat volt olvasható. Akit azon kaptak, hogy szakállt visel, de érmével nem tudta bizonyítani jogosságát, azt kíméletlenül megborotválták.

A szakálladó megfizetését igazoló érme

 

Nagy Péter intézkedéseit általában azzal magyarázzák, hogy birodalmában a nyugati szokásokat kívánta elterjeszteni, ennek részeként a férfiak borotválkozási szokását és a nyugatias ruházatot is. Ez az indoklás megállja a helyét, de van egy ennél sokkal nyomósabb ok is, amit már nemigen szoktak megemlíteni.

Az ortodox egyház tanításai szerint a férfiaknak hagyniuk kell az arcszőrzetüket megnőni, nem szabad azt eltávolítani. Az orosz társadalomra akkor is jelentős befolyása volt (és ma is van) az ortodox egyháznak, így Nagy Péter ezen intézkedésével az egyházzal, mint a maradiság képviselőivel is szembeszállt. Nem véletlen, hogy Adorján moszkvai pátriárka 1700-ban bekövetkezett halálát követően 1742-ig interregnum volt az orosz egyházban, és azt követően is csak a pátriárkánál alacsonyabb rangú metropoliták vezették az egyházat (egészen 1917-ig, bár az 1917-ben megválasztott pátriárka utáni időkben, 1925-től 1943-ig megint interregnum következett). Az orosz cárok ezzel is biztosították hatalmukat az egyház felett.

A közelmúlt és a jelenkor hasonló magyar adói

A felsorolt termékek és szolgáltatások – ahogyan erre már utalás is történt – 27 %-os áfa-terhet viselnek a jelenlegi magyar adórendszerben. Ez jól ismert, és tudomásul vett helyzet.

Az áfa-rendszer bevezetése előtt (sőt még alatt is) kellett ugyanakkor számolni azzal, hogy a szépítkezésnek további adóterhei is voltak. Magyarország EU-csatlakozásáig számos termék után kellett fogyasztási adót fizetni, tulajdonképpen luxustermékeknek minősítették ezeket a jogszabályok. Ilyen adót kellett fizetni (többek között) az arc- és ajakápolószerek, valamint az illatosító kölni, parfüm után. Az adó akár a másfélszeresére is emelhette a fogyasztói árat.

Az EU-csatlakozással búcsút mondhattunk ezeknek az adóknak, de sajnos nem véglegesen. A környezetvédelmi célokra hivatkozással 2015-től környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni a szappan, a mosó- és súrolószerek, a szépség- és testápolási termékek, a hajápolással, borotválkozással kapcsolatos termékek után is. Az adó nem annyira magas – egyelőre –, mint korábban, de a fogyasztási árat mindenképpen emeli. Újból beköszöntött a szappanadó kora!


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.