A szocializmus építése (1948-56) – 1. rész

Szerző: dr. Juhász István
Dátum: 2019. március 22.
Címkék: , , , , , ,
Rovat:
Az ország erőltetett újjáépítése valósult meg az úgynevezett Rákosi-korszakban. A kuláküldözés, a magántulajdonon alapuló gazdaság ellenséggé tétele napi gyakorlat volt ebben az időszakban. A politikai vezetés az eszközökben nem nagyon válogatott, a cél elérése érdekében az adózást és az adóztató apparátust is eszközként használták fel.

„Ha nem tartunk mértéket, akkor mint rántott csirkét megesszük azt a tyúkot, amely jövőre aranytojást tojna és ötéves tervünk gyárait, üzemeit, kultúrházait már az idén csemegevaj és borjúsült formájában elfogyasztanánk. […] Minél több munkával, verejtékkel, áldozattal építjük jövőnket, annál tartósabb lesz, annál drágább lesz mindannyiunk számára.”

(Rákosi Mátyásnak a DISZ 1950. június 17-ei alakuló kongresszusán mondott beszédéből)

A II. világháborút követően a párizsi békeszerződések rendkívül szűk mozgásteret hagytak Magyarország számára. Mindezt súlyosbította a szovjet megszállás, a kényszermunkára elhurcoltak tömege, az ország gazdasági javainak lerablása. A lakosság létfeltételeit a jegyrendszer és a beszolgáltatási rendszer fenntartásával próbálta a kormányzat biztosítani. Mindezt súlyosbította a rendkívül nagy infláció, amelyet a forint bevezetésével kívántak megoldani, a stabilitáshoz azonban szigorú pénzügypolitikára volt szükség.

A vesztes világháború árát a társadalom egésze fizette meg, a döntéshozók közül volt, aki az emigrációt választotta, mások itthon kellett, hogy felelősséget vállaljanak.

A szovjet megszállás együtt járt azzal, hogy Magyarország szovjetizálását is – miként az ún. keleti blokk országaiban máshol is – megkezdték. Ennek legfontosabb eszköze – természetesen a hatalom megszerzése volt a Moszkva-párti kommunisták részére. Ez több lépésben meg is valósult, legismertebb momentuma az 1947-es „kékcédulás” választás volt, ahol csalásokkal manipulálták az eredményt. Ezt követően már a Rákosi Mátyás vezette Magyar Kommunista Párt volt az ország tényleges irányítója.

Egy ‘igazi mezőgazdász’

Alkotmány

Formálisan az Országgyűlés maradt a legfőbb államhatalmi szerv, ezt mondta ki az 1949. évi XX. törvény, a Magyar Népköztársaság Alkotmánya is. a történelem során ez volt Magyarország második írott alkotmánya a Tanácsköztársaság alkotmánya után, ahhoz képest viszont több területen visszalépés is történt. Így például a nemzetiségi kérdésekben vagy az állami költségvetés működési szabályaiban.

Az Országgyűlés mennyire volt a legfőbb államhatalmi szerv, jól mutatja az, hogy évente csak kétszer ült össze rövid időre, az elfogadott törvények száma sokszor csak 4-6 volt egy évben. Ez a helyzet lényegében 1989-ig fennállt.

Adóztatásra vonatkozó rendelkezést ez az alkotmány egyáltalán nem tartalmazott, csak néhány homályosnak mondható rendelkezés utalt az államháztartás működéi rendjére.

5. § A Magyar Népköztársaság gazdasági életét állami népgazdasági terv határozza meg. Az államhatalom a társadalmi tulajdonban levő vállalatokra, az állami bankrendszerre, a mezőgazdasági gépállomásokra támaszkodva irányítja és ellenőrzi a népgazdaságot a termelőerők fejlesztése, a közvagyon növelése, a dolgozók anyagi és kulturális színvonalának állandó emelése és az ország véderejének fokozása érdekében.

8. § (2) A magántulajdon és a magánkezdeményezés a köz érdekeit nem sértheti.

9. § (1) A Magyar Népköztársaság társadalmi rendjének alapja a munka.

(4) A Magyar Népköztársaság megvalósítani törekszik a szocializmus elvét: Mindenki képessége szerint, mindenkinek munkája szerint.

Ez a helyzet egészen 1989. október 23-ig fennállt.

Az államháztartás működési rendjét a következő évtizedekben a munka alapú társadalom építésének primátusa (elsődlegessége), valamint a kommunizmusba vezető út, annak szocialista szakasza határozta meg.

Azok a társadalmi rétegek, amelyek a végcél „útjában álltak” minden eszközzel kényszeríthetőek, szankcionálhatóak voltak, egészen a végletekig menően, a koncepciós perekben halálos ítéletek is születtek (amelyeket végre is hajtottak!).

Politikai és gazdasági célkitűzések

A Szovjetunió készült a harmadik világháborúra. A keleti blokkra ebben egyrészt mint szövetségesre számított, másrészt ütközőzónaként ezekre az országokra hárította volna a legsúlyosabb csapásokat.

Magyarország számára ez erőteljes hadseregfejlesztést, illetve a hadsereget kiszolgáló iparosítást jelentett.

A párizsi békeszerződésben meghatározott korlátokat (70 ezer fő) semmibe véve 1950 nyarán a magyar fegyveres erők létszáma a 300 ezer főt is meghaladta. A magas létszámot azzal a férfilakosság szinte teljes körű besorozásával, illetve a szolgálati időt több fegyvernemnél felemelték három évre, valamint ösztönözték a „továbbszolgálást”.

Az erőteljes iparosítás keretében célként tűzték ki, hogy Magyarország a „vas és acél országa” legyen, miközben ehhez elegendő és megfelelő minőségű vasérccel, kokszolható szénnel az ország alig rendelkezett. Grandiózus beruházások indultak – szovjet segítséggel és alapanyagokkal –, hogy minél előbb ipari országgá fejlődjön Magyarország.

A hadseregfejlesztés és az iparosítás forrását alapvetően a lakosság életszínvonalának csökkenése (jó esetben szinten tartása), illetve a mezőgazdaság és az abban dolgozó parasztság kizsákmányolása képezte.

Ugyanezt a célt szolgálták az államosítások is, több lépcsőben 1948 végére lényegében a teljes pénzügyi szektort, az iparvállalatokat állami kézbe vették.

Az agrárágazat kizsákmányolása; szövetkezetek, tagosítás

A termőföldek közös művelésbe vonásának célját Rákosi 1948. augusztus 20-i kecskeméti beszédében fogalmazta meg. Néhány hónappal később, november 27-én már céldátumot is megadott: „3-4 éven belül oda kell vinni, hogy a parasztság 90 százaléka rendes szocialista közös társas művelésben művelje a földjét”. A szövetkezetek létrehozására vonatkozó kormányrendelet 1948. december 18-án jelent meg (14 000/1948. sz. Korm.r.).

A termelőszövetkezeteké a jövő

A szövetkezetekbe való beléptetés nagyon lassan haladt. A néhány évvel korábban, a földosztás során földet szerző parasztok nem szívesen váltak meg birtokuktól. Általában azok léptek be a szövetkezetekbe, akiknek földje nem volt képes fedezni a család megélhetését. Összesen 584 csoport működött 1949 nyarán 13 ezer taggal, 55 ezer hektárnyi területen. Az egy főre vetített terület nem érte el a 7 kataszteri holdat.

A kormányzat (természetesen politikai megrendelésre) mindent bevetett. Progresszív adót vetett ki a mezőgazdasági földterületekre (7090/1948., majd 4113/1949. (VI. 26.) Korm. rendelet az 1949. évi mezőgazdaságfejlesztési járulék kivetése tárgyában). Járulékot kellett fizetni az olyan birtok után, amelynek területe a 25 kataszteri holdat vagy kataszteri tisztajövedelme a 350 koronát eléri vagy meghaladja. Fontos a „vagy” kötőszó, azaz kisebb terület után is fizetni kellett, ha elég jó termőképességű volt a föld, vagy megfordítva, 350 AK alatt is fizetni kellett, ha a terület meghaladta a 25 holdat. A járulékfizetés alól mentesítették (mások mellett) a földműves-szövetkezeteket és az állami gazdaságokat, így lényegében a magángazdáknak kellett a kötelezettséggel számolni.

A gazdákat gyakran berángatták a tanácsra, vegzálták őket, fenyegettek az ÁVH-val, előfordult többszörös adókivetés is, illetve a beszolgáltatási kötelezettség újbóli előírása is. A gazdáknak sokszor csak két lehetőségük volt, vagy beléptek a szövetkezetekbe, vagy felhagytak a gazdálkodással (elmentek ipari munkásnak), és a termőföldet felajánlották az államnak.

Az erőszakos szövetkezesítés hatására 1950 őszére már 3200 földműves-szövetkezet jött létre, tagjainak száma másfél millióra emelkedett.

A földek műveléséhez nem volt elegendő munkagép. Ezt ún. gépállomások létesítésével kívánták megoldani, ahonnan a munkát a szövetkezeteknek és állami gazdaságoknak igényelni kellett. A gépeket jórészt az államosításokból, illetve elkobzásokból biztosították, állami beruházások a mezőgazdaságban alig voltak.

A háború alatt elpusztult igásállatok, a húsuk miatt elfogyasztott állatállomány miatt kevés volt a szerves trágya, műtrágyázásra még kevesebb lehetőség volt. Volt olyan év, amikor a padlásseprések hatására még vetőmag sem maradt elegendő. Szélsőséges példa, de előfordult, hogy az állatok etetésére félretett gyenge minőségű gabonát vetették el, sőt még az is, hogy a krumpli héját használták vetőburgonya helyett.

A termésátlagok nem haladták meg a világháború előtti adatokat.

A szövetkezetek sikertelenségének egyik legfontosabb oka a szakértelem hiánya volt. A régi agrárszakembereket az 1950-es évek közepére eltávolították, helyükbe szakmai ismeretek nélküli szegényparasztokat vagy munkásokat állítottak. 1953 végén a 3307 tsz-elnökből felsőbb fokú (egyetem, technikum stb.) végzettsége mindössze 144-nek volt, 2203 pedig semmiféle szakirányú képesítéssel nem rendelkezett.

A másik kényszerítő eszköz a tagosítás volt. A magyar öröklési rendszer is „rásegített” arra, hogy egy-egy parasztgazda összességében kisebb földterülete is sok különálló, egymástól távol elhelyezkedő tagból állt. Volt rá példa, hogy 7 kataszteri holdas gazdának 92 tagban kellett művelnie a földjét. A tagosítás emiatt már a XIX. század második felétől folyamatosan megoldandó probléma volt, amit birtokcserékkel lehetett „helyrehozni”. Az ötvenes évek elején a szövetkezeteké volt az elsőbbség, gyakran kényszertagosítással elvették a gazdák földterületeit, és helyette messzebb, rosszabb minőségű földterületeket adtak cserébe. Hiába írta elő a jogszabály a megegyezési kötelezettséget, erre gyakran fittyet hánytak.

Ezért jó a szövetkezetben!

Mindez azt eredményezte, hogy megrendült a föld tulajdonjogába vetett bizalom, a parasztok a szükséges beruházásokat, talajjavítást (stb.) sem végezték el földterületeiken, elmaradtak az ültetvénytelepítések, a gépesítések, sőt gyakran a föld megművelése is. Ez oda vezetett, hogy 1952-től már hiába ajánlották fel a földet a szövetkezeteknek és állami gazdaságoknak, nem vették át, mert nem volt, aki megművelje.

Kulákadó, kuláklisták

A fentebb említett (eufemisztikus) mezőgazdaságfejlesztési járulékot a nagyobb, jobb minőségű földterületek után kellett fizetni. Már a kezdetektől kulákadónak nevezték ezt a kötelezettséget, az érintett birtokosokat pedig kulákoknak (a kulák orosz eredetű szó, jelentései: ököl, nagygazda, zsugori), listákat állítottak össze róluk, a társadalom ellenségeinek aposztrofálták őket, ha jelentkeztek, akkor sem vették fel őket a szövetkezetekbe.

Kukákellenes agitáció

Rákosi az MDP II. kongresszusán 63 ezer ilyen gazdaságról beszélt, de más okok miatt is sokakat kuláknak minősítettek, így százezret megközelítette az érintett családok száma. Ők voltak a falusi „kizsákmányolók”! Sokszor olyan személyekről is szó volt, akik a világháború utáni földosztásoknál sok gyermekük alapján jutottak ekkora földterülethez.

A terület kiszámításánál a kertet, a gyümölcsöst négyszeres, a szőlőt ötszörös szorzóval vették figyelembe, de kuláklistára kerületek azok is, akiknek cséplőgépe, traktora, mezőgazdasági üzeme (malom, daráló, olajütő, stb.) volt, vagy kereskedelemmel, vendéglátással foglalkozott, és volt 100 AK-t meghaladó mezőgazdasági birtoka.

A listák alapján megkezdődött a likvidálás. Elvették földjeiket, visszamondták hiteleiket, eltávolították a hagyományos szövetkezetek vezető testületeiből (amelyekben éppen birtokuk nagysága, helyi rangjuk alapján vettek részt), mindezeken felül állattartási kötelezettséget is róttak rájuk, természetesen az ehhez kapcsolódó beszolgáltatási kötelezettséggel együtt. A kulákok gyermekei nem tanulhattak tovább középiskolában, még az is előfordult, hogy gimnáziumba járó harmadikos, negyedikes gyerekeket egyszerűen eltávolítottak az oktatási rendszerből. Magasabb iskolai végzettségről természetesen szó sem lehetett.

Baráth József kulák a bíróság előtt, mely 15 évi börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte a 34 holdas gazdát 1951. májusában (MTI, Papp Jenő)

Az uszítás a legmagasabb szintekről indult. Az MDP KV 1952. június 27-28-i ülésén hangzottak el a következők: „Fel kell lépni a felvilágosító munkában a kulák veszélyességének lebecsülésével, a szétvert ellenség hangulatával szemben. … A törvény teljes szigorával kell lesújtani a feketevágó, az adócsaló, a beadást és a földművelést szabotáló, a rémhírterjesztő, a szövetkezetbe csalárd módon befurakodó kulákokra”.

A kötelezettségek teljesíthetetlenek voltak, 1953-ra a kulákgazdaságok eladósodottsága olyan mértékű volt, ami megfelelt egy kataszteri hold tiszta jövedelmének. A kuláklistákról akkor sem lehetett lekerülni, ha földjeiket felajánlották.

Honvári János könyvében olvasható a következő:

Az MDP KV Mezőgazdasági osztálya 1952. január 4-én az alábbi javaslatot terjesztette Hegedűs András elé: a tervezett gépfelvásárlási akció kudarcát úgy lehet kiköszörülni, hogy az elkövetkezőkben főleg a kulákok üzemképes, vagy kis javítással üzemlépessé tehető mezőgazdasági gépét fogják az adóhátralék fejében elzálogosítani. Ha az eljárás sem hozná meg a kívánt eredményt, akkor „nincs akadálya annak, hogy … azoknál a kulákoknál, akiknek üzemképes traktoruk, cséplőgépük, traktorekéjük, kazalozójuk van, a szükséges mennyiségben adóvizsgálatot folytassunk le. Az így megállapított adóhiányok, valamint ennek alapján kivetett bírságok ellenében a mezőgazdasági gépeket zálogolhatjuk, s átvehetjük”.

Nem szorul magyarázatra a javasolt intézkedés cinizmusa.

A kuláklisták, a kulákokkal szembeni intézkedések hatásosak voltak, 1953-ra a kulákgazdaságok mintegy 80 százaléka megszűnt, a területi veszteség ennél valamivel nagyobb arányú volt.

Még éveket kellett várni a kuláküldözés megszűnésére, és fél évszázadot arra, hogy formális elégtételre is sor kerüljön.

23/2012. (III. 28.) OGY határozat

Megemlékezés napja a kuláküldözések idején tönkretett magyar gazdákról

1. Az Országgyűlés ebben a határozatban elítéli a kommunista diktatúra idején a magyar középparasztsággal szemben tanúsított, kegyetlen üldöztetést és megkülönböztetést.

2. Az Országgyűlés javasolja, hogy a kuláküldözés történetéről, körülményeiről méltó módon, rendszeresen emlékezzenek meg, mely megemlékezések során a fiatal nemzedékek megismerhetik a magyar középparaszti réteg szenvedését.

3. A megemlékezés napja minden év június 29-e Péter-Pál napja, amely régi hagyomány szerint a betakarítás kezdetének napja, a parasztság ünnepe volt.

4. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

A kuláküldözés emléktáblája a ceglédi Református Nagytemplom falán (dr. Jójárt György kezdeményezésére helyezték el)

Irodalom:

Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)

Kupai Dániel: A kuláküldözés története Magyarországon

Magyarország gazdaságtörténete a Honfoglalástól a XX. századig (szerk.: Honvári János, AULA Kiadó, 2000, Budapest, 459-546.pp.)

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században (Osiris Kiadó, Budapest, 2010)


Kapcsolódó cikkek:


Trump pert indított az adóbevallásait bekérő ügyész ellen
2019. szeptember 20.

Trump pert indított az adóbevallásait bekérő ügyész ellen

Donald Trump amerikai elnök pert indított az adóbevallásait peres úton bekérő ügyész ellen New Yorkban. A manhattani kerületi ügyész nyolc évre visszamenőleg kérte be Donald Trump és családja adóbevallási dokumentumait.

Kis magyar pénztörténet – Ezüsttől az aranyig (5. rész)
2019. szeptember 20.

A pénzeknek is megvan a maguk története. Ez gyakran kapcsolódik nevezetes történelmi eseményekhez, uralkodókhoz, de az is előfordult – többször is –, hogy magával a pénzzel írtak történelmet. Ilyen események a magyar históriában is előfordultak. Egyes esetekben ez nemzeti nagyságunkat tükrözte, máskor viszont sorstragédiánk megjelenési formája volt. Sorozatunk ötödik részében XIX. század második felének pénztörténetét, annak részeként az aranyalapú korona bevezetését mutatjuk be.

Használjuk az Ügyfélkaput, lépésről-lépésre! – 2. rész
2019. szeptember 19.

A mintegy négymillió felhasználó többsége a tapasztalatok szerint nem használja ki az Ügyfélkapu alapfunkcióit sem, pedig azok igazán hasznos lehetőségeket kínálnak. Sorozatunk második részében is azok közül a funkciók közül mutatunk be néhányat - lépésről-lépésre, kattintásról-kattintásra - amelyeket igazán hasznosnak találunk.

Idén kevesebb adózótól több civil részesült az egyszázalékos támogatsából
2019. szeptember 18.

Közel 16,5 milliárd forintot ajánlottak fel az adózók az egyházak, civil szervezetek és a kiemelt költségvetési előirányzat javára. Ez több mint 2 milliárddal haladta meg a tavalyi teljes 1%-ot. 165 millió Ft-tal, idén újra a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány részesülhet a legtöbb felajánlásból - közölte a NIOK Alapítvány.