A taxisblokádtól az internetadó elleni tiltakozásig – 1. rész


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adóreform óta még nem telt el három évtized, mégis több olyan adózással kapcsolatos demonstráció is volt ezekben az években, amelyek megrázkódtatták a magyar közéletet. Az események kiváltó okai nagyon különbözőek voltak, mégis meg lehet olyan közös sajátosságokat állapítani, amelyekből érdemes tanulni a politikusoknak és az adózással foglalkozó szakembereknek.


Jézusmária, győztünk!

(Beke Kata megnyilatkozása az MDF választási győzelmére)

A hivatalosan 1987-ben indult adóreformot különösebb megrázkódtatás nélkül fogadta el a társadalom. Ebben szerepet játszott az, hogy a politikai változások ekkoriban már érlelődtek, az adóreform ennek egyfajta „előszele” volt (más szavakkal, Magyarországon a politikai rendszerváltást megelőzte annak gazdasági előkészítése).

A viszonylag zökkenőmentes bevezetésnek persze feltétele volt a jól kidolgozott kormányzati kommunikáció és a bevezetés fokozatossága is. Az intézkedéseket elhúzva, öt év alatt vezették be 1987 és 1991 között.

Közben 1989-ben a politikai változások is érlelődtek, 1990-ben megtörtént a rendszerváltás, a többpárti választások eredményeként MDF-FKGP-KDNP kormány alakult Antall József vezetésével.

Az új hatalom nehéz örökséget kapott: a kincstár üres volt, a GDP arányos államadósság 66 %-on állt, meg kellett valósítani a gazdaság privatizációját, aminek következménye munkanélküliség és elszabaduló inflációt volt, csinálni kellett valamilyen kárpótlást a rendszerváltást megelőző 4-5 évtized kárvallottjai részére. Ezeket a feladatokat a kormányzat jól-rosszul, de teljesítette, a 90-es évek végére viszonylagos társadalmi, gazdasági és politikai stabilizáció jött létre.

Talán az egyik legjelentősebb, de mindenképpen legsürgősebben megoldandó probléma az üres kincstár volt. A nemzetközi hitelek felmondása azt eredményezte volna, hogy újabb hiteleket nem kaphatott volna Magyarország, a hitelfelvételt más oldalról viszont akadályozta, hogy a politikai rendszerváltás egyik indoka az volt, hogy a szocializmus időszakában eladósították az országot.

Kiadáscsökkentésről szó sem lehetett, hiszen számos területen a feladatok végrehajtását egyébként is hátráltatta a forráshiány.

Ebben a helyzetben a kormányzat az adóemeléshez nyúlt. A költségvetés bevételi problémáin túl az intézkedésnek egyéb okai is voltak: például a Szovjetúnióval való kapcsolat megromlása, az Öböl-háború miatti beszerzési nehézségek, az ország készletezési problémái.

A taxisblokád (1990)

Az üzemanyagokat 1990-ben az általános forgalmi adón kívül fogyasztási adó és útalap befizetési kötelezettség is terhelte, e két adótételhez nyúlt hozzá a kormány, olyan módon, hogy annak eredményeképpen az üzemanyagok átlagára egyik napról a másikra mintegy 65 %-kal megemelkedett. (Ma már az ilyen adóváltozás parlamenti hatáskör, a kormánynak nincs ilyen adóváltoztatási joga.) Az adóemelést előre nem jelentették be, csak október 25-én, csütörtökön este, miközben a változások október 29-e hétfőtől hatályba léptek. Korábban a megkérdezett kormánytagok tagadták, hogy ilyen áremelés van készülőben.

Közlekedési káosz a taxisblokád alatt

 

Sajátos az intézkedés időzítése is. A rendszerváltást követő első október 23-i ünnepségek utáni hétfőtől léptek életbe a megemelt adómértékek, bízva abban, hogy a pénteki napot meg lehet úszni különösebb problémák nélkül, a hét végén pedig szép lassan lecsendesednek az indulatok, hétfőre elfogadottá válik az áremelés. Az azonnali életbelépés azért is szükséges volt, hogy megakadályozzák az üzemanyag készletezési célú felvásárlását, mivel az ország mindössze 3-4 napi tartalékkal rendelkezett.

Nem így történt!

A fővárosi taxisok már akkor is jól működő kommunikációs rendszerrel rendelkeztek, amely alapvetően CB-és URH-rádiókból állt (mobiltelefon akkor még nem volt). Azonnal elkezdtek szervezkedni, hiszen ilyen mértékű áremelést nem tudtak volna az utasokra áthárítani, és ez a megélhetésüket veszélyeztette. Lezárták a fővárosi hidakat, majd a fontosabb csomópontokat. Gyorsan csatlakoztak hozzájuk a teherfuvarozók, de egyszerű autósok is. A fővárosi akciókhoz vidéken is csatlakoztak, péntek délelőttre megbénult az ország közlekedése.

Az ünnepségek után a miniszterelnök kórházba vonult, Horváth Balázs belügyminiszter helyettesítette kórházi tartózkodása alatt.

A fegyveres testületek (a rendőrség is) csendes szemlélődéssel követte az eseményeket, bár volt némi erődemonstráció, durva beavatkozás nem történt. A kordonokon a mentőket és (általában) az alapvető élelmiszereket szállító járműveket átengedték, gyalogosan, kerékpárral szabadon lehetett közlekedni. Felvetődött a hadsereg bevetésének gondolata is, ehhez Göncz Árpád köztársasági elnök, a hadsereg főparancsnoka nem adta beleegyezését, az új demokráciát mégsem lett volna szerencsés egy polgárháborús helyzet előidézésével megpecsételni.

A taxisblokád idején jól járható volt az Erzsébet híd – gyalog és kerékpárral!

 

Péntek estétől a taxisok képviselői és a kormányzat képviselői folyamatosan kapcsolatban voltak, de az érdemi tárgyalások csak vasárnap délben kezdődtek, amelyet élő egyenes adásban közvetítette a televízió is. A kormány részéről Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter és Rabár Ferenc pénzügyminiszter vezette a tárgyalást, a munkavállalók küldöttségét Forgács Pál, a Szakszervezeti Kerekasztal és a FSZDL elnöke, valamint Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke, a munkaadókét pedig Palotás János, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke vezette. Az ülésen Orbán István, a Magyar Gazdasági Kamara alelnöke elnökölt. A tárgyalások vasárnap estére eredményre vezettek, a kormányzat részben meghátrált, a korábban bejelentett árszintnél 12 Ft-tal alacsonyabban húzták meg az üzemanyagok fogyasztói árát.

A megállapodás aláírása után Antall József miniszterelnök kórházi betegszobájában nyilatkozatot adott, az ún. „pizsamás interjúban” az országban kialakult helyzetet, a válságot megoldó kompromisszumot értékelte. Elismerte a kormány felelősségét is az előkészítő munkák hibái miatt, de – szerinte – a megállapodás létrejötte után előállt helyzetben nincsenek vesztesek és győztesek.

A ‘pizsamás interjú’ Antall József miniszterelnökkel

 

Hétfő reggelre az utak felszabadultak, némi takarítási munkát kellett még elvégezni, főleg az útkereszteződésekben égetett gumiabroncsok miatt.

Nem kétséges, hogy a demonstrálók megsértették az ország törvényeit, ezért Göncz Árpád köztársasági elnök 1991 tavaszán a parlament elé terjesztett egy közkegyelem gyakorlásáról szóló törvényjavaslatot. A törvény megalkotásával az állam lemondott a felelősségre vonásról.

1991. évi V. törvény a közkegyelem gyakorlásáról

Az Országgyűlés közkegyelmet gyakorol a következők szerint:

1. § Nem indítható, illetve nem folytatható büntetőeljárás az 1990. október 25-étől 28-áig terjedő időben az ország életét megbénító útelzárásokkal összefüggésben elkövetett

a) kényszerítés (Btk. 174. §),

b) személyi szabadság megsértése (Btk. 175. §),

c) közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény [Btk. 184. § (1) bekezdése],

d) közérdekű üzem működésének megzavarása (Btk. 260. §),

e) törvény vagy hatósági rendelkezés elleni igazgatás (Btk. 268. §) és

f) elöljárói intézkedés elmulasztása (Btk. 361. §)

miatt.

2. § Nem indítható, illetve nem folytatható büntetőeljárás az 1990. október 25-étől október 28-áig terjedő időben elkövetett – öt évet meg nem haladó szabadságvesztéssel fenyegetett – azon bűncselekmények miatt sem, amelyeket az útelzárásokkal akadályozott személyek az útelzárásokkal összefüggésben elkövettek.

3. § Mentesül a büntetés végrehajtása, valamint a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól az e törvény hatálybalépése előtt az a jogerősen elítélt, akivel szemben kizárólag az 1-2. §-okban foglalt és közkegyelem alá eső bűncselekmény miatt szabtak ki büntetést.

4. § A közkegyelem kiterjed az 1. §-ban meghatározott eseményekkel összefüggésben elkövetett szabálysértésekre is.

5. § A közkegyelem kiterjed az e törvényben foglalt bűncselekmények elkövetéséhez eszközül használt dolgok elkobzására is [Btk. 77. § (1) bekezdésének a) pontja].

6. § A kegyelem hatályát veszti azzal szemben, akit e törvény hatálybalépését követő öt éven belül elkövetett szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélnek.

7. § Az 1-2. §-ok alapján megszüntetett büntetőeljárást folytatni kell, ha azt a terhelt az eljárást megszüntető határozat közlésétől számított nyolc napon belül kéri.

8. § Ez a törvény a kihirdetése napján lép hatályba.

Bokros-csomag (1995)

A Bokros-csomagnak (helyesebben Bokros-Surányi csomagnak) voltak adózással kapcsolatos intézkedései (vámpótlék megemelése, kiterjesztése, szja-szabályváltozások stb.), de a demonstrációk nem ezek ellen, hanem főleg a tandíj bevezetése miatt történtek. Emiatt a részletesebb ismertetéstől most eltekintünk.

A Bokros-csomag hatástalanítását (egyes elemeinek hatálytalanítását) az Alkotmánybíróság vállalta magára, viszont megmaradt elemei is elégségesek voltak a gazdaság és az államháztartás stabilizálásához.

Agrárdemonstrációk (1997)

Az 1996. évi „szokásos” év végi adótörvény-módosítások során a kormányzat olyan szabályokat terjesztett az Országgyűlés elé, amelyben a mezőgazdasági termelőket számos intézkedés érintette. A módosítások indoka egyrészt az EU-csatlakozásra való felkészülés volt, másrészt a mezőgazdasági termelők közteherviselésbe való bevonása. Az Országgyűlés a törvényeket elfogadta, a kapcsolódó végrehajtási rendeletek is megjelentek, a szabályokat 1997 január 1-jétől alkalmazni kellett.

A szabályok között szerepelt a savanyúságkészítés és a borkészítés őstermelői termékkörből való kivonása, szigorúbb könyvelési és számlázási szabályok, regisztráció, amelynek módja őstermelői igazolvány kiváltása és a kiváltás során történő részletes adatszolgáltatás volt. A regisztráció- és könyvelésmentes adómentességi határt 250 ezer forintban állapították meg, viszont regisztráció hiányában a termelők nem igényelhettek állami támogatást sem, és őstermelői igazolvány hiányában a felvásárlóknak adóelőleget kellett volna levonni a kifizetés összegéből.

Növekedtek a társadalombiztosítási terhek is, aki más módon nem volt biztosított, annak havonta egészségügyi hozzájárulást kellett fizetnie, illetve a nyugdíjjogosultság megszerzése érdekében nyugdíjjárulékot is (ez utóbbit a minimálbér 35 %-ában állapította meg a törvény).

Az intézkedésekkel kapcsolatos érdemi tájékoztatás elmaradt, a döntéshozók nem vették figyelembe az érintett társadalmi rétegek sajátosságait, információhoz jutási módszereit, szervezettségét (szervezetlenségét). A hírek csak innen-onnan töredékes formában jutottak el a gazdálkodókhoz, a televízió nem nagyon foglalkozott a témával, a vidék legnépszerűbb lapja (Szabad Föld) is csak töredékes információkat közölt.

A gazdák az új rendszerrel akkor szembesültek, amikor a hírfoszlányok alapján mégiscsak megpróbálták az őstermelői igazolványokat kiváltani. Azt, hogy nekik könyvelni kelljen, számlát kelljen adniuk, bevételükkel, költségeikkel el kelljen számolniuk, és a kimutatott jövedelmük után adózniuk is kelljen, el sem tudták képzelni.

Az elégedetlenség lassan szervezkedésbe váltott, az ún. „Borháromszögben” (Soltvadkert, Kiskőrös, Kecel) törtek ki legkorábban az indulatok. (Ennek okait most nem elemezzük, az irodalomjegyzékben szereplő írás – „Agrárribillió ’97” – ezt részletesen megteszi.) Első lépésként 1997. február 14-én félpályás útlezárásra került sor, ez akkor mindössze kilenc települést érintett. A következő demonstráció február 24-e és 27-e között volt, ekkorra már országosra duzzadt a szervezkedés, kétszáz települést érintett és körülbelül tízezer munkagéppel lassították a forgalmat. Tovább folytatódtak a demonstrációk március 10-12-én, március 26-án, majd április 4-én az Országház elé érkezett mintegy ötezer gazda munkagépeikkel, állataikkal.

Mezőgazdasági erőgépek félpályás útlezárása

 

Közben február 28-án az összegyűlt gazdák által alkotott „Gazdaparlament” Kiskőrösön létrehozta új érdekvédelmi szövetségét, a METÉSZ-t (Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szövetsége), elnöknek Kósa Gyulát, alelnöknek Zsikla Győzőt választották, aki a szervezkedéseknek mindvégig vezető alakja volt. Kósát később Zsikla váltotta az elnöki pozícióban. Természetesen egy ilyen szervezet megalakítása más mezőgazdasági érdekvédők munkájának az elégtelenségét is jelentette.

Az ellenzéki pártok már az első pillanattól kezdve „ráakaszkodtak” a demonstrációkra (hiába hirdették a szervezők pártsemlegességüket), a Munkástanácsok és a MIÉP szórólapokat osztogattak. Március 17-én jelent meg a Kisgazdapárt elnökének, Torgyán Józsefnek az írása, amelyben a tagszervezeteket a gazdák mellé állásra buzdította, illetve, ahol nem elegendő a szervezettség, ott a szervezés kézbevételére is felszólította a kisgazda tömörüléseket.

A kormányzat nem észlelte időben a veszélyt. Ugyan a február 13-i Népszabadságban megjelent egy tájékoztató az intézkedésekről, de ez már nem volt elegendő (későn jött, nem a megfelelő helyen, nem a megfelelő példányszámban stb.).

A kormányzat a demonstráló vezetőivel megkezdte a tárgyalásokat, de először csak minisztériumi főosztályvezetőket küldtek (akiknek kevés mandátumuk lehetett a megegyezésre), később államtitkári szintet biztosítottak. Medgyessy Péter pénzügyminiszter ugyan ígéretet tett rá, hogy maga is részt vesz a tárgyalásokon, de végül nem ment el (február végén tört ki a Postabank botrány, így érthető módon el volt foglalva).

Horn Gyula miniszterelnök meghívta a szervezkedés vezetőit tárgyalni a hivatalába, de a miniszterelnök inkompetenciájára hivatkozva visszautasították azt, hogy vele leüljenek egyeztetni. Ekkorra már a mozgalom a kormánybuktatást is megcélozta (amihez nyilván kaptak muníciót az ellenzéki pártoktól).

Érdemi tárgyalásokra a mozgalom országossá terebélyesedése után került sor, ahol a gazdák a legtöbb követelésükre ígéretet kaptak, tulajdonképpen kettőt kivéve, egyrészt a mezőgazdasági termékek védővámokkal való támogatását utasította el a kormányzat, másrészt azt, hogy a magyar termékek külpiaci értékesítéséről gondoskodjon. Ez mindkettő érthető, hiszen az EU-csatlakozással nem fért össze a védővám eszméje, másrészt a piacgazdasággal ellentétes az, hogy a kormányzat vegyen részt a termékek piacra juttatásában.

200 traktor az Országház előtt

 

A megegyezés végül megszületett, az Országgyűlés elfogadta a törvénymódosításokat, megjelentek a módosított végrehajtási rendeletek.

A bor- és savanyúságkészítés visszakerült az őstermelői körbe, a virágtermelés is annak minősült 250 ezer forintos értékhatárig, a diktált jövedelemtartalmat lecsökkentették, 250 ezer forint bevételig semmilyen bejelentési, könyvelési kötelezettséget nem írtak elő, 1,5 millió forintig is csak bejelentést, ha volt a bevétel legalább 20 %-át elérő kiadási számla, enyhítettek a társadalombiztosítási kötelezettségeken, megszületett a családi gazdálkodást lehetővé tevő ún. családi őstermelői igazolvány (egyéb kedvező intézkedések is születtek, ezeket nem részletezzük).

Az események felszínre hozták azt, hogy a kormányzat erőből verte át a törvényeket, az érdekképviseletekkel érdemi egyeztetésre nemigen került sor, elmaradt az érintettek tájékoztatása, az érdekképviseletek alkalmatlanok voltak szerepük betöltésére.

Azt, hogy a mezőgazdasági tevékenységet „másként” kell kezelni, ebből a leckéből is „megtanulták” a politikusok, a kedvezményrendszer azóta tovább bővült, minimális adminisztrációs kötelezettségek ugyan beléptek az EU-csatlakozás miatt, de a kistermelői, őstermelői kör továbbra is jelentős privilégiumokkal rendelkezik.

Zsikla Győzőt a következő parlamenti választások (1998) során a Kisgazdapárt jelöltjeként országgyűlési képviselőnek választották. A Kisgazdapárt belharcaiban hű maradt Torgyán Józsefhez, így később kizárták a pártból, 2002-ben már nem került be a parlamentbe.

Zsikla Győző, a szervező

 

Fontos megjegyezni, hogy a demonstrációk végig jogszerű keretek között folytak, sem a demonstrálók, sem a kormányzat nem sértette meg a gyülekezési jogra vonatkozó törvényeket.

Irodalom:

Kovács Katalin: Agrárribillió ’97 (Beszélő, 3. évfolyam, 7–8. szám)

 


Kapcsolódó cikkek

2024. november 7.

A jövedelem-(nyereség-) minimum szabályozás kapcsolata az egyéb társaságiadó-jogintézményekkel

A jövedelem-(nyereség-) minimum nem újkeletű a társasági adó rendszerében, cikkünk nem is a jogszabályi háttér ismertetésével kíván foglalkozni, hanem azt vizsgálja meg, hogy miként befolyásolja bizonyos más társasági adó jogintézmények alkalmazhatóságát az, ha az adózó az adóalapját a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) 6. § (5) bekezdés b) pontja alapján állapítja meg.