Vádat emeltek egy vállalkozó ellen adócsalás miatt
A Heves Vármegyei Főügyészség vádat emelet egy vállalkozó ellen majdnem hetvenöt millió forint vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és okirat-hamisítás miatt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt ajánlja a magyar kormánynak, hogy a 2009. évi további konszolidáció érdekében szigorú kiadáskorlátozást folytasson, az adócsökkentést – ha az nincs konkrétan ellentételező kiadáscsökkentéssel alátámasztva – kerülje el – áll az IMF ügyvezető igazgatóságának napokban született állásfoglalásában, amelyet szerdán közölt a Magyar Nemzeti Bank.
Az IMF ügyvezető igazgatói megállapították, hogy a kiadások visszafogása és a lendületesen alakuló bevételek lehetővé teszik a 2008-as hiánycél elérését, a konvergenciaprogramban foglaltaknak megfelelő, további hiánycsökkentést sürgetnek 2009-re.
Tartalékképzést javasolnak
Azt javasolták, hogy a költségvetési többletbevételeket a hiány csökkentésére használja fel a kormány. Az igazgatók felhívták a figyelmet arra, hogy az adócsökkentést – ha az nincs konkrét ellentételező kiadáscsökkentéssel alátámasztva – kerülje el a kormány. Véleményük szerint a bizonytalan gazdasági kilátások miatt a 2009-es költségvetésben elengedhetetlen jelentős biztonsági tartalékok képzése.
A valutaalap igazgatói testülete úgy foglalt állást, hogy a közpénzügyi felelősség törvényi szabályozása – hiteles gazdaságpolitikával alátámasztva – erősítené a kabinet elkötelezettségét a költségvetési fegyelem mellett, és ezáltal elősegítené a szükséges konszolidációt.
Az állam szerepét csökkentenék
Az igazgatók javasolták az állam szerepének csökkentését és a kapcsolódó adóteher mérséklését a nyugdíj-, az egészségügyi- és az oktatási kiadások további reformja útján. Az adóterhelésnek a bérhez kapcsolódó adókról a fogyasztásra való terelése és az adóalap szélesítése révén javulhat a munkára ösztönzés és növekedhet a foglalkoztatás.
Az IMF ügyvezetői azt tartanák helyesnek, hogy a monetáris politika kétéves időhorizonton 3 százalékos infláció elérését célozza meg. Megjegyezték, hogy az új lebegő árfolyamrendszerben a monetáris politika képes kizárólag az inflációs célkitűzésre összpontosítani. Az igazgatók – tekintettel a 2008 első félévében megnövekedett inflációs nyomásra – úgy vélték, hogy megfelelő volt a monetáris szigorítás.
A jövőre tekintve szerintük az irányadó kamatlábnak az árfolyam-alakulás hatásaira és a mögöttes inflációs nyomásra kell válaszolnia. A jegybanknak készen kell állnia az inflációs sokkokra történő gyors és erélyes reagálásra.
Forrás: Figyelőnet
A Heves Vármegyei Főügyészség vádat emelet egy vállalkozó ellen majdnem hetvenöt millió forint vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és okirat-hamisítás miatt.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti pénzügyi nyomozói egy több ezer tonna mosószerrel „ügyeskedő” elkövető felelősségre vonását kezdték meg iparjogvédelmi jogok megsértése miatt, és egy börtön elől bujkáló nőt is megtaláltak.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október végéig megküldi az adószámla-értesítőket magánszemély és egyéni vállalkozó ügyfeleinek, az adószámla-egyenlegéről csak az kap értesítést, akinek ötezer forintnál több tartozása, vagy ezer forintnál több túlfizetése van, illetve 2022-re késedelmi pótléka keletkezett – közölte az adóhatóság csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!