A vámok és az adózási kérdések a reformkori országgyűléseken – 2. rész
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Előző írásunkban áttekintettük a reformkori országgyűlések vámügyekkel kapcsolatos eseményeit. Megállapíthattuk, hogy kevés közvetlen érdemi eredményt értek el a diétákon, de a közvetett eredmények végül is szükségszerűen vezettek az 1848 márciusi eseményekhez. Az adózással kapcsolatban valamivel több eredmény született, ugyanis itt kevésbé kellett tartani a bécsi udvar ellenállásától, e területen viszont egyelőre a magyar nemesség volt a fejlődés legfőbb gátja.
Milyen jó, hogy nem adózok.
Gazdaságom van, de nem sok,
S van adósságom, de sok.
Én magyar nemes vagyok!
Petőfi Sándor: A magyar nemes (részlet, 1845)
Adóreform elképzelések
Az 1825-27. évi országgyűlésen megerősítették azt, hogy az adózási kérdésekben is folytatni kell a bizottsági munkálatokat, rendelkeztek arról, hogy – most már sokadszor – fel kell mérni a jobbágytelkek (porták helyzetét). Ez utóbbi legfőbb oka az volt, hogy Magyarországon nem volt akkoriban olyan nyilvántartás, amely alapján egyértelműen meg lehetett volna állapítani, hogy valamely földterület kinek a tulajdonában, használatában van, illetve milyen a földterület jellege, termőképessége. (Erre a nyilvántartásra még fél évszázadot kellett várni, az 1875. évi VII. törvény rendezte a helyzetet, de erről majd később!)
Az országgyűlésen több követ is azt hangoztatta, hogy minden polgárnak azonos jogokat kell biztosítani, más oldalról viszont a közterheket is mindenkinek viselnie kell.
Magyar nemesi viseletek 1790–1835
Az 1825-27. évi országgyűlésen adóamnesztiát adtak az országgyűlés megkezdése előtti adóhátralékokra.
Éles vita bontakozott ki akörül, hogy a saját földjén lakó (és azt művelő) nemesnek kell-e adóznia. Döntés ekkor még nem született az ügyben, de nem jelentéktelen kérdésről van szó, mert az 550 ezer fős nemességnek (amely a 13 milliós lakosság 4-5 %-át tette ki) igen jelentős része kisbirtokkal rendelkezett, vagy birtoktalan volt, viszont a nemesi adómentesség privilégiumát ők is élvezték. A földterületek több mint fele fölött ugyanakkor mindössze ötszáz mágnáscsalád rendelkezett. A saját telkén lakó nemesek adókötelezettségét végül az 1836. évi XI. törvénycikk vezette be.
1836. évi XI. törvénycikk azon köz-terhekről, melyeket a jobbágyföldeket használó nemesek azon használattól viselni tartoznak
Minden nemesek, kik a fentebbi IV-dik törvénycikkely 6-dik §-a erejével Jobbágyföldek használatát szereznek, úgy szinte azok is, kik már jelenleg jobbágyi földet használnak, a földes-úri terheken kivűl következő közterheket tartoznak viselni:
1. § Mind azon fekvő vagyonoknak, mellyek olly természetűek, hogy urbéri Törvény szerint, a földes Úr szabad rendelkezései alá többé nem eshetnek, és a nemesek által, akár jelenleg használtatnak, akár ezután fognak szereztetni, – ha bár kiváltságos, vagy szerződési helyeken volnának is – használatától a nemesek is adózni tartoznak.
2. § Az illy nemesek a belső-telki földek használatától – épületeiket ide nem értvén – adót fizetni köteleztetnek.
3. § Az urbéri legelő használata után járó adót fizetni fogják; …
|
Az 1830. évi – rövid – országgyűlésen érdemi adóintézkedésekre nem került sor, tulajdonképpen egyetlen adótémáról volt vita, nevezetesen arról, hogy kinek kell viselnie az országgyűlés tartásának költségeit. A javaslat arra vonatkozott, hogy ezeket a költségeket a nemesség vállalja magára. Végül ebben az ügyben is csak az 1832-36. évi országgyűlésen született döntés: az 1836. évi XLIV. törvénycikk szerint a követek önkéntes felajánlással teljesítik ezt, de a szövegből egyértelmű, hogy a kötelezettséget kivetették a képviselőkre, sőt nemfizetés esetén rendelkeztek a behajtás módjáról is. Szó sem volt tehát önkéntességről! A nemesség már hajlandó volt adózni, csak nehogy adónak nevezzék a kötelezettséget!
Az 1832-36. évi országgyűlésen rendkívül fontos döntések születtek a jobbágyság helyzetével, az úrbéri rendszerrel kapcsolatban. Ezekről korábban már részletesen írtunk.
Meg kell még említeni, hogy a földesúri kilencedből az úgynevezett kistized eltörlését (1836. évi VII. törvénycikk), amely a méhrajok, bárányok, gödék (kecskegidák), tojás, vaj, len, kender szilva stb. után volt fizetendő, kiterjesztették az egyházi tizedre is (1836. évi XXXIV. törvénycikk). Fennmaradt ugyanakkor a gabona és a szőlő/bor utáni kilenced- és tizedfizetési kötelezettség. Az egyházi tizeddel kapcsolatban meg kell még jegyezni, hogy a törvény szövege az „Addig is, míg a Tizedek kérdése egész kiterjedésében tanácskozás és határozás alá vétetik, következő rendszabások tétettek:” felvezető részt tartalmazza, azaz az egyházi tized felülvizsgálatát csak ideiglenesen halasztották el. Ez természetesen összefügg azzal, hogy a tizedet nem szedő egyházak, felekezetek ebben az időben már elfogadottak voltak.
Magyar nemesi viseletek 1790–1835
Az 1839-40. évi országgyűlés legfontosabb döntései a gazdasági működés törvényi kereteinek a megalkotása volt. Erről is részletesen írtunk korábban.
Az adókérdések alig kerültek szóba, aminek legfőbb oka az volt, hogy (hasonlóan az 1832-36-os országgyűléshez) a vármegyék többsége a nemesi adómentesség megszüntetése elleni határozott mandátumot adott követeinek. Ez „természetesen” egybeesett a felsőházi képviselők többségének véleményével is.
Egyetlen momentumot érdemes megemlíteni: az országgyűlés költségeinek nemesség általi viseléséről már 1836-ban döntöttek, ezt kiterjesztették az 1839-40. évi országgyűlés költségeire is. Viszont a fizetési hajlandósággal igen komoly problémák lehettek, mert külön is rendelkeztek a hátralékok behajtásáról:
1840. évi XLV. törvénycikk a mostani országgyülése költségeinek szabad ajánláskép a nemesi rend által való viseléséről
3. § Ezen országgyülési költségeknek személyenkénti kivetés kulcsát és beszedése módját mindazáltal a vármegyék közönségei, és pedig akként rendelik el: hogy a személyenkénti kivetés elveit igazságosan, az egyarányuság alapjain fogják a végre meghitelt küldöttség előmunkálata mellett elhatározni, azokat pedig, kik az általuk meghatározott kivetés szerint a törvényhatóságok által kiszabandó határidő alatt eleget tenni nem akarnának, a fizetésre, ha tartozásuk 200 forintokat felül nem halad, szóbeli perek útján az 1836-dik évi XX-dik törvénycikkelyben kijelelt törvénykezési szabályok szerint, – ha pedig tartozásuk a 200 forint sommát felülhaladja, a megyéknek nem csak alispányai, hanem szolgabirái előtt is folytatható, irott ugyan, de minden esetre sommás perek útján fogják szorítani az utóbb említett sommás irott perekre nézve nyilván az rendeltetvén; hogy azok 6 hetek alatt okvetetlenül fejeztessenek be, s a végrehajtás azonnal eszközöltessék; a felebbvitel végre egyedül csak birtokon kivül engedtessék meg.
|
Magyar nemesi viseletek 1825–1849
Új lendületet adott a nemesi adómentesség eltörléséről kialakult vitának gróf Sztáray Albert (1785-1843) Szózat című írása, amely 1841-ben jelent meg a Hírnök című lap Századunk elnevezésű melléklapjának 66. számában. Sztáray Albert az arisztokrácia egyik legbefolyásosabb képviselője volt, Júlia nevű lányát 1840-ben vette el feleségül gróf Apponyi György, aki 1840-től alkancellár, 1846-tól főkancellár volt.
Sztáray azt írja,hogy a’ nemességnek minden terhek alóli fölmentetése a’ beligazgatásban, a’ mellyben mégis most a’ müveltség, ipar ’s általában anyagiakbani haladás felé hajló iránynál fogva, annyi igények követeltetnek, rendszeretlen (abnormis), nem a’ korszellemhez illő, sőt mi ennél még több, az örök igazsággal ellenkező. Azt javasolja cikkében, hogy „a’ nemesség vállalja el (bizonyos föltételek alatt) a’ házi adó terhét, vagyis a’ beligazgatási költségeket egészen; akkor szabad kebellel, jó lelkismerettel, teljes joggal védheti vagyonát, tiszteletteljes állását, akkor minden igazság az ő részén van.”
Ez azt jelenti, hogy Sztáray, mint az arisztokrácia jeles képviselője, elfogadja a vármegyei működést finanszírozó úgynevezett házi adó nemességre való kiterjesztését. Kis szépséghibája az elfogadásnak, hogy az adó megfizetéséért „cserébe” javaslata azt tartalmazza, hogy a beligazgatási költségek meghatározásában s a házi adó kivetésében mindenki adója arányában vegyen részt, azaz a döntésekben való beleszólásnál a nemesi cenzus helyébe adócenzus alkalmazását javasolja.
Cikkére Kossuth Lajos (is) válaszolt, a Pesti Hírlap 1841. évi augusztus 21-i, 67. számában Irány címmel írt vezércikket, amelyben üdvözölte Sztáray kezdeményezését. Kossuth elismerő szavai szerint: „Legyen hát üdvöz, háromszor üdvöz a’ nemes gróf, fontos szózatával! Mire nézve talán nem csalatkozunk, ha benne a’ magas aristocratia egy igen nevezetes töredékének véleményi rendszerét gondolunk észrevenni.” Kossuth a házi adót nem csak a nemességre, hanem minden polgárra javasolta kivetni, viszont a beszedett adók elköltésébe is általános beleszólást követelt. A nagyobb terhet jelentő hadi adó (ez volt akkoriban a portális adó elnevezése) fizetésében Sztáray elhárította a nemesség kötelezettségét, mivel ebben az időben (legalábbis névleg) még fennállt a nemesek hadviselési kötelezettsége. A hadi adó elhárítását – egyelőre – Kossuth sem kritizálta. Nyilván e területen is fontosabb volt az érdemi változások első lépése megtételének, minthogy egy általános felforgatási szándék a teljes tagadásba csapjon át.
A cikkben leírtak alapján óriási vita bontakozott ki, amely már nem csak az akkori sajtóban (Századunk, Pesti Hírlap, Jelenkor, Világ) kapott teret, hanem a megyegyűléseken is. A nemesség képviselői „adózni” és „nem adózni” oldalakra tagolódtak. Ez határozta meg a következő 1843-44. évi országgyűlés adóvitáit is. A megyék utasításba adták követeiknek a képviselendő álláspontot. Támogatta a nemesi adózást például Borsod és Bihar megye, elvetette – többek között – viszont Fehér és Szamár megye. Az országgyűlésen a „nem adózni” képviselői voltak többségben, így érdemi előrelépések továbbra sem történtek a nemesi adómentesség megszüntetése irányában.
Magyar nemesi viseletek 1825–1849
A kialakult helyzetben Széchenyi tett javaslatot Adó és két garas című könyve (cikksorozata) alapján egy a nemességre is vonatkozó közteherviselésre (amelyet, igaz feltételekkel, Kossuth is támogatott). Javaslatát alaposan megnyirbálva fogadták el, a tényleges megvalósulása pedig lassan elenyészett.
Az adóügyekkel foglalkozó bizottság által készített munkaanyagok ugyanakkor már tartalmaztak elképzeléseket egy érdemi adóreformra, mivel az egyéb területeken célba vett reformintézkedések megvalósíthatóságának feltétele volt a kor követelményeinek megfelelő költségvetés megalkotása, és annak részeként természetesen szükség volt a bevételi oldal reformjára is, azaz adóreformra. A bizottsági javaslat a következőket tartalmazta:
-
a közterheket mindenkinek („országlakosoknak”) arányosan kell viselnie;
-
fel kell állítani egy nemzeti vagy országos pénztárt évi hárommillió forint bevételi előirányzattal, melyet a törvényhatóságokon keresztül a megyékben lakóktól kivetéssel kell beszedni;
-
föld- vagy telekadót kell bevezetni a föld minősége és jövedelmezősége alapulvételével;
-
ipari és kereskedelmi adót kell bevezetni, melyet a tiszta (értsd, költségek levonása utáni) jövedelem után 1 %-os mértékkel kell alkalmazni; a befektetett tőkének 5 %-át automatikusan tiszta jövedelemnek kell tekinteni;
-
a mesteremberek, a honoratiorok (szabadfoglalkozásúak, például gyárosok, nagykereskedők) és a közhivatalnokok különböző osztályokba sorolás alapján személykereseti adót fizessenek;
-
a papságot is be kell vonni az adófizető személyek közé;
-
eljárásrendet kell kialakítani az adóztatásra.
Bármily korrekt is volt ez a javaslatsor, ha a szakmai szempontokat mérlegeljük, a kialakult helyzetben – egyelőre – esélye sem volt a megvalósításnak. Erre majd csak az utolsó reformországgyűlésen (1847-48) tett intézkedések teremthettek alapot az 1848. március 15-i események után. De ez már egy másik írás tárgya lesz.
Hogy mennyire foglalkoztatta a reformkorban közvéleményt a nemesi adózás vagy nemadózás témaköre, jól mutatja Arany János Az elveszett alkotmány (1845) című műve, amely éppen ezekre a kérdésekre reflektál. A mű antihőseinek igencsak beszédes nevei: Nemadózy, Szűzváll (ez az adózás terhe alól mentes nemesi vállat jelenti!), Tagadó, Maradossy, Doronghy (stb.).
A következő rövid részlet a műből a nemesi adózás dilemmáját teszi céltáblává:
Most miután a jobb s balog oldal sorban elállott,
Juste milieu-s uraim neki bátorodának a szónak.
Volt ki adót fizetett, de csak úgy ám, hogy ne adónak
Híják a fizetést; másik kész volt az adóra
Úgy, ha az eddigi nagy terhű subsidiumok helyt
Könnyebb rendes adó lépend, s nem hajtatik oly nagy
Tűzzel, mint szedetik ma az ily országos ajánlat.
Legnyomosabban szólt pedig a jó Ingady, mondván:
„Szívemből akarom, hogy adózzék minden, e honnak
Felvirulásáért, kit egével bétakar e hon:
De kérdem: mire ám? Nem kell-e kitudnom előre
Részletesen, hova fog pénzem költetni, mit adtam?
Hány kapocs, és hány sín kell a vasutakhoz? az őrnek
Mit fizetünk? s abból mi esik rám? Hát a csatornán
Hány garas egy napszám? Hány ásó és kapa kell ott?
Mindezt tudni nekem, kérdem, bőrömbe nem áll-e?
Én, hogy az állandó fizetés törvénybe irassék,
Kívánom; de előbb állandóan s örök évig
Szükség, részletesen, híven, kicsinálni a költség-
Jegyzéket; hova majd az adó fordíttatik évrül-
Évre; s azon munkát a törvénytestbe nyomatni,
Hogy tudjuk, mikor és mire kell filléreket adnunk.
Én, ha ezen jegyzék törvényünk testibe nem megy,
Semmi adót el nem fogadok, bár elvem adózni.”
|
A 2. rész illusztrációinak forrása:
Nagy Géza – Nemes Mihály: A magyar viseletek története (Franklin-Társulat, 1900, Budapest; Arcanum DVD könyvtár II., 2002, Budapest)
Előzmények
Ezzel az írással zárjuk a reformkor és a reformkori országgyűlések közteherviseléssel kapcsolatos történéseinek bemutatását. A könnyebb elérhetőség érdekében most felsoroljuk a reformkorra vonatkozó korábbi írásainkat:
A reformkori országgyűlések
Önkéntes adóból fejlődtünk a reformkorban
Úrbérrendezés a reformkorban
Bezerédj István, az első önként adózó nemes
Adótörténet: a gazdasági átalakulás szabályrendszere
Széchenyi, a reformkor gondolkodója – 1. rész
Széchenyi István, a reformkor gondolkodója – 2. rész
Kossuth Lajos radikális változásokat javasolt – 1. rész
Kossuth a forgalom adóztatását pártolta
Wesselényi, Kölcsey, Deák és Batthyány reformtörekvései – 1. rész
Wesselényi, Kölcsey, Deák és Batthyány reformtörekvései – 2. rész
A vámok és az adózási kérdések a reformkori országgyűléseken – 1. rész
Irodalom:
Arcanum DVD könyvtár III. Történelem: Kossuth Lajos összes műve; Kossuth Lajos hírlapírói tevékenysége (Arcanum, 2003, Budapest)
Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)
Kautz Gyula: A nemzetgazdasági eszmék fejlődési története és befolyása a közviszonyokra Magyarországon (Heckenast Gusztáv, 1868, Pest)
Magyarország története – 1790-1848 (Akadémiai Kiadó, 1980, Budapest, 639-663.p)