A vendéglátósok ötöde a zavarosban halászik


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az utóbbi hetek APEH-ellenőrzései számtalan visszaélést találtak: a Hungaroring mellett, a Balatonnál és az ország strandjain ellenőrzött vendéglátó- és szálláshelyek több mint 20 százalékát bírságolták meg. Az évek óta tartó razziáknak azonban van visszatartó erejük is, érezhetően csökkent például a kiskorúak kiszolgálásából eredő szabálysértések száma.

A Hungaroringre is lecsaptak a hétvégén az adóhatóság ellenőrei. Az ellenőrzött 22 szálloda közül 7 helyen találtak adminisztrációs hibákat, elsősorban a tevékenység be nem jelentését, és a nyilvántartási kötelezettség elmulasztását. A stiklik nagy számban a vendéglőkben kerültek terítékre. A legtöbb helyen nem vezettek alkalmi munkavállalói könyveket, vagyis vélhetően feketén foglalkoztattak, a bírság egymillió forint minden ilyen szabálysértésnél.

Némileg megnyugtató, hogy az országos nyugtaadási morálhoz képest jobb volt a mogyoródi helyzet, a 37 ellenőrzésből ugyanis csak 3 esetben nem kaptak papírt az APEH-osok. Egészen más a helyzet a Balatonnál. A múlt heti kutakodáskor például a dinnyeárusoknál a magát német turistának kiadó adóügynök sehol nem kapott nyugtát.

Egy másik érdekes eset volt, amikor egy étteremben a pincérek még azt sem tudták, hogy hol van a pénztárgép, végül az adóellenőrök találták meg a raktárban, egy poros dobozban. Egy másik helyen fejvesztve menekültek a pincérek a vészkijáraton át egy éjszakai lokálból, amikor kiderült, hogy ellenőrök vannak a láthatáron. Egy piac büféjében pedig arra hivatkoztak az üzletvezetők az álruhás hatóságiaknak, hogy most éppen azért nincs kiszolgálás, mert a APEH-osok vannak a közelben.

A piacokon hemzsegnek a feketézők

A piacokon különösen sok érdekes csemegét találtak az ellenőrök Észak-Magyarországon is. Nyolc hatóság járja a standokat (még 3 hétig), 8 héten át. Eddig 330 esetből minden második helyszínen találtak valami kivetnivalót, az eredmény: 15 millió forint bírság és 20 üzlet bezárása.

Néha már felháborító az ellenőrök alapossága, gyakran bírságolnak meg vállalkozókat apró adminisztrációs vétségek miatt is, akár több százezer forintra. Az egyik szegedi éttermest például 600 ezer forinttal sújtották, mert a 12 alkalmazott közül 2 elfelejtette beírni magát aznap reggel a munkakönyvbe – panaszkodott az FN-nek Martonosi István, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségének (KISOSZ) alelnöke, a szegedi tagszervezet vezetője és hozzátette, hogy a munkaügyi szabályok nagy része bonyolult és felesleges adminisztrációs terheket ró a cégekre.

Figyelmeztetések, de az ostor hoz eredményt

Szegeden egyébként Horvát Zsuzsa, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság regionális vezetője a kamarával közösen rendezett idén tájékoztató napot, ahol konkrétan bemutatták, hogy higiéniai és fogyasztóvédelmi szempontokat fognak vizsgálni. Egyelőre az idei vizsgálatok még nem zárultak le, így azt sem lehet még tudni, hogy mennyire lesz eredményes a roadshow.

Konkrét eredményt hoztak a tavalyi szigorú razziák a kiskorúaknak szeszes- és dohánytermékek eladásáról szóló tilalom megsértésében. A tavalyi próbavásárlásokon ugyanis majdnem 90 százalékos volt a kiszolgálás, idén viszont már jóval óvatosabban osztogatták a fiataloknak a cigisdobozokat és a feles üvegeket: mindössze 20-30 százalék volt a szabálysértések száma Csongrád megyében (az országos átlag valószínűleg ennél még jóval magasabb, mert itt voltak a legszigorúbbak tavaly).

Úgy tűnik, hogy eredményes volt a tavalyi radikálisabb fellépés, de sokszor a kereskedőket, üzletvezetőket átverték, mert idősebbnek tűnő 16-17 éves fiatalokkal végeztették el a próbákat – mondta el Martonosi.

A kamarák szinte semmit sem tudnak tenni

A kamara egyébként a hírleveleken és az információs rendezvényeken túl másmilyen eszközzel nem rendelkezik a renitensek kiszűrésére, annak ellenére, hogy a szabályokat be nem tartók tetemes veszteségeket okozhatnak a többi, tisztességes vállalkozónak. A vendéglátó és idegenforgalmi szektorban tevékenykedő cégek mindössze 10-15 százaléka kamarai tag (ez még kiegészül az Magyar Kereskedelmi és Iparkamaránál regisztrált 3-4 százalékkal), így elég nehéz hatást gyakorolni a teljes szektorra.

Nyugat-Európában egyébként hasonlóan kevés fegyver van az érdekképviseleti szervek kezében. A németországi Darmstadtban például nemrég alakult csak meg egy gyengébb beszállítói összefogás a helyi vállalkozók részéről, de hasonló a helyzet Franciaországban, vagy Hollandiában is, egyedül Olaszországban van nagyobb szervezete az idegenforgalmi szektornak.

Forrás: Figyelőnet


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).