Acélkereskedők: károkat okozhat Trump döntése


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyelőre beláthatatlan a hatása, de jelentős károkat okozhat az acél termékeket felhasználó ágazatokban az Egyesült Államokban az acél- és az alumíniumimportra kivetett védővám Fazekas Roland, a Magyar Acél- és Fémkereskedők Egyesületének (MAFE) elnöke és a Carboferr Zrt. vezérigazgatója szerint. 


Donald Trump amerikai elnök március 8-án – más országok tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatára és az amerikai acélipar fellendítésére hivatkozva – írta alá az acélimportra kivetett 25 százalékos, és az alumíniumimportot érintő 10 százalékos védővámról szóló döntést. A rendelet Kanada és Mexikó számára határozatlan idejű mentességet biztosít. 

A MAFE elnöke szerint az intézkedés ugyan segíti az amerikai gyártókat, azonban az így kiszorult importtermékek más piacokon – többek között az Európai Unióban (EU) – jelennek majd meg. Úgy vélte, hogy a védővámok bevezetésének a legnagyobb vesztesei a nagy gyártási kapacitással rendelkező vagy nyersanyagban gazdag országok – például Brazília, Oroszország, India – lehetnek.    

[htmlbox afa_kotelezettseg]

 

Fazekas Roland a vám mértékével közel azonos mértékű áremelkedésre számít az Egyesült Államokban. Az intézkedés azt szolgálja, hogy az acélipar jelenlegi 73 százalékos kapacitáskihasználtsága 80 százalékra emelkedjen, azonban ha az egyes acélipari termékek ára negyedével emelkedik, akkor az a forgalom csökkenését eredményezheti, mivel a magasabb árak alacsonyabb kereslethez vezetnek, ezáltal az eredmény a kívánt hatással ellentétes lehet – magyarázta.

Rámutatott arra is, hogy az intézkedés csak addig menthet meg acélipari munkahelyeket, amíg az acélból készült késztermékek versenyképesek maradnak az amerikai és az export piacokon.

Kitért arra, hogy ehhez hasonló antidömping intézkedéseket az unió több lépcsőben már bevezetett, 72 ilyen eljárásból 45 érinti az acélipart. Először a Kínából érkező termékekre vetettek ki antidömpingvámokat, amiket a későbbiekben az orosz, az ukrán, a brazil és a belorusz gyártók termékeire is kiterjesztettek annak érdekében, hogy az unió belföldi piacán működő acélgyártók – főleg az integrált hengerművek – kedvezőbb helyzetbe kerüljenek. 

Az elnök szerint az európai építőipar jó teljesítménye és az unió által kivetett antidömpingvámok is jelentősen hozzájárultak az egyes acélipari termékek drágulásához az elmúlt hat hónapban. Februárban tavaly júliushoz képest az unión belül gyártott építőiparban használt betonacél tonnánkénti ára 15 százalékkal, 560 euróra nőtt, a tekercseké pedig 20 százalékkal drágult és jelenleg tonnánként 555 euró körül mozog.

(MTI)



Kapcsolódó cikkek

2022. május 20.

800 éves az Aranybulla – Megszületik a kiváltságlevél (4. rész)

Sok minden ismert az Aranybulláról, de nem kevés a bizonytalanság sem a kibocsátásával, hatásaival, utóéletével, megítélésével kapcsolatban. A kiváltságlevél szövege fennmaradt, de az talán kevésbé ismert, hogy mit jelentettek az egyes rendelkezések. Az értelmezést fordítási hibák is nehezítették.