Elengedi a román adóhivatal a büntetést, csak fizessék be az adót Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adóamnesztiát és adókedvezményt biztosít vállalatoknak a román kormány – jelentette be pénteken Ionel Danca, a miniszterelnöki kabinet vezetője.

Danca a csütörtök késő este tartott kormányülés döntéseit ismertetve elmondta: elengedik az adótartozások után felszámolt késedelmi kamatot és büntetéseket, amennyiben a cégek rendezik adótartozásaikat december 15-ig.

A pénzügyminisztérium szerint ez a rendelkezés segíthet a járvány sújtotta gazdasági szereplőkön. Arra számítanak, hogy az amnesztia 2 milliárd lej plusz bevételt hoz az államháztartásnak – mondta Danca.

Emellett a kormány lehetővé tette a helyi önkormányzatoknak, hogy 50 százalékkal csökkentsék az ingatlanadót az ingatlantulajdonosoknak, akik igazolják, hogy 50 százalékkal csökkentették a bérleti díjat az üzletük bezárására kényszerülő bérlőiknek, vagy más engedménnyel segítettek rajtuk. Ez az intézkedés főleg a plázákra és egyéb kereskedelmi központokra vonatkozik – tette hozzá Danca.

Tájékoztatása szerint az egyéni vállalkozókat 10 százalékos adókedvezménnyel segíti az állam, ha szellemi munkából, mezőgazdaságból, bérbeadásból vagy egyéb tevékenységből származik jövedelmük és június 30-ig benyújtják bevallásukat és befizetik az adójukat.  A kedvezmény a személyi jövedelemadóra, valamint az egészségügyi és nyugdíjjárulékra terjed ki.

A bevallást eredetileg március 15-ig kellett volna benyújtaniuk a vállalkozónak, ezt a határidőt előbb május 25-re halasztották, most pedig június 30-ra tolták ki.

A kormány korábban már a vállalatok számára is hozott hasonló rendelkezést, amely alapján a társasági adóból részesülhettek kedvezményben.

Az idén a román kormány 6,7 százalékos államháztartási hiányra számít, de az Európai Bizottság 9,2 százalékos deficittel számol.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. április 30.

Adókedvezménnyel ösztönzik a lakbérek csökkentését Romániában

Elengednék az ingatlan bérbeadásából befolyó bevétel után fizetendő adót Romániában azon tulajdonosok számára, akik a koronavírus-járvány közepette átmenetileg legalább harminc százalékkal csökkentik a lakójuknak felszámított házbért a februári szinthez képest.