Adócsaló futballsztár ellen nyomoznak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Real Madrid játékosa, Luka Modric után nyomoz a spanyol rendőrség.


 Adócsalás miatt nyomoz a spanyol rendőrség Luka Modric, a horvát labdarúgó-válogatott csapatkapitánya és a Real Madrid játékosa után – közölte az El Mundo című spanyol lap.

A gyanú szerint Modric a feleségével, Vanjával Luxemburgban alapított céget, hogy elkerülje az adózást Spanyolországban. A horvát játékos a reklámszerződésekből befolyó bevételeit ide irányította át. Míg Luxemburgban a jövedelemadó 1 százalék, addig Spanyolországban a bevételei után 30 százalékot kellett volna adóznia a futballistának.

Az adóhivatal még januárban rendelt el vizsgálatot a Real Madrid horvát játékosa ellen, mert gyanús volt számukra Modric 2012-től 2014-ig leadott adóbevallása, amelyben nem szerepeltek a reklámszerződésekből befolyt összegek.

A spanyol lap szerint Modric a céget a luxemburgi Atoz Tax Advisers adótanácsadó vállalat javaslatára hozta létre, amelyben felesége „A kategóriás” menedzser. A családi vállalkozásban egyébként Modric az egyetlen részvényes. A cég 3,6 millió eurós tőkével indult, ugyanakkor 2014-re ez az összeg elérte a 6 millió eurót. A vállalkozásnak később a Real Madrid is évente 1,5 millió eurót utalt át.

Luka Modric kedden nem volt elérhető az újságírók számára, klubja szóvivője pedig nem akart nyilatkozni az ügyben.

[htmlbox adomozaik]

 

A brit EIC médiakonzorcium szerint a horvát futballistának Nagy-Britanniában is problémái akadtak az adófizetéssel: 2015 szeptemberében 500 ezer euró adóhátralék befizetésére kötelezték a hatóságok, arra az időszakra, amikor a londoni Tottenham játékosa volt (2009 és 2010 között).

Az El Mundo oknyomozó riportja szerint adócsalás miatt a királyi gárda játékosai, Cristiano Ronaldo és Fabio Coentrao, valamint korábbi vezetőedzője, José Mourinho ellen is nyomoz a rendőrség.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).