Adócsaló zöldség- és gyümölcskereskedőket fogtak el a pénzügyőrök


Görögországból importált zöldséget és gyümölcsöt a forgalmi adó megfizetése nélkül értékesítő kereskedőket fogtak el a pénzügyőrök a szegedi nagybani piacon – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense kedden.

Dávid Nikolett közölte, a megalapozott gyanú szerint a két férfi hasonló módszerrel próbálta elkerülni az adófizetést. Zöldségeket és gyümölcsöket rendeltek főként Görögországból, majd papíron értékesítették az árut a saját irányításuk alatt álló, haszonhúzó társaságok részére. Így azt a látszatot keltették, mintha a termékeket nem egy uniós tagországból, hanem más, belföldi társaságoktól szerezték volna be. A számlázási lánc kialakításának az volt a célja, hogy az unióból beszerzett termékek belföldi értékesítését terhelő általános forgalmi adó megfizetését elkerüljék – írta a sajtóreferens.

A közlemény szerint időközben stratégiát is váltottak; az áruk egy részét számla nélkül adták el, hogy így titkolják el az értékesítéseik után keletkező általános forgalmi adót. Mindezek lehetővé tették, hogy az árut kedvezőbb piaci áron értékesítsék, ezáltal ellehetetlenítve a piacon jelenlévő többi őstermelőt és gazdasági szereplőt.

A NAV munkatársai a két, egymással párhuzamosan zajló akcióban öt-öt helyszínen intézkedtek Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun és Pest vármegyében, és bizonyítékokat foglaltak le.

A pénzügyi nyomozók öt férfit és négy nőt hallgattak ki gyanúsítottként, a haszonhúzó cégek irányítóit pedig őrizetbe is vették. Mindkét ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoznak. Az elkövetők összesen több mint 300 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 3.

Új korszak kezdődött a magyar repüléstörténetben

Együttműködési megállapodást írt alá a HungaroControl Zrt. és Budapest Airport Zrt. kedden Budapesten, amivel egy új korszak kezdődik a magyar aviatikában. A cél, hogy az idei nyarat jellemző méltatlan állapotok ne alakulhassanak ki még egyszer a légi közlekedésben.

2024. október 3.

Kisokos a fejlesztési tartalékról

Elmondható, hogy társasági adó tekintetében a NAV-ellenőrzések hagyományos vizsgálati területnek számít a kutatás-fejlesztési tevékenységgel kapcsolatos társasági adóalap csökkentés vizsgálata, az adóalap-módosító tételek helyes alkalmazása. Jogesetekkel és példákkal illusztrálva ismertetjük a szabályozást.