Adócsökkentéssel kezeli a válságot Olaszország


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kiskeresetűek és a cégek adóját mérséklik.


Adócsökkentést, lakásépítési programot és az állami szolgálati autók elárverezését jelentette be Matteo Renzi olasz kormányfő szerda délután bemutatott száznapos kormányprogramjában. „Száz napunk van, hogy megváltoztassuk Olaszországot! Áprilisban a közigazgatás, májusban az adórendszer reformját hajtjuk végre, júniusban az igazságügyet változtatjuk meg. Kemény harc lesz” – jelentette ki Matteo Renzi.

A május elsejétől bevezetett adóreformmal a havi 1500 eurót vagy annál kevesebbet (négyszázötvenezer forint) keresők évi nettó ezer euróval többet fognak hazavinni; az intézkedés 10 millió olaszt érint.

A következő száz napra tervezett program során tíz százalékkal csökkentik a vállalatokra kivetett iparűzési adót, megemelik a kis és közepes vállalatokat segítő garanciaalapot.

Számviteli változások, felkészülés a beszámolókészítésre és a tao-bevallásra

Szakmai fórum és képzés: 2014. március 25.

  • Könyvvizsgálóknak: 2 kreditpont
  • Adótanácsadóknak, adószakértőknek, okleveles adószakértőknek: 4 kreditpont

Jelentkezzen most!

A február 22-én megalakult kormány miniszterelnöke kijelentette: „az EU soros elnökségét július elsejétől betöltő Olaszország nemcsak azon dolgozik, hogy megváltoztassa Európát, hanem azért, hogy Olaszország is megváltozzon”.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).