Adóigazgatási minisztériumot gründolhatnak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Figyelő értesülése szerint új adócsomagra és új minisztériumra is számíthatunk.


További áfa, jövedelemadó és járulékcsökkentésről dönthetnek ősszel az Országgyűlésben, valamint változhat az adózás rendje 2018-tól – írja a hirado.hu a Figyelő értesülésére hivatkozva.

Az újabb adócsomagról kevés konkrétumot ismertet a Figyelő, azon kívül, hogy tudomása szerint novemberig minden változtatást elfogadhatnak.

Új, az adóigazgatást felügyelő tárca jöhet létre a Figyelő szerint, ugyanis a hetilap szerint az NGM kérdéseikre adott válaszában úgy fogalmazott: “az adópolitikáért felelős miniszterre, illetve a NAV-ot irányító miniszterre a törvénynek az adóhatóságra vonatkozó rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell”.

Mindez azt is jelentheti a lap szerint, hogy két külön pozíció lesz a kormányzati struktúrában, tehát az adóigazgatás önálló minisztériumot fog kapni.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).