Adómegosztással teremtene egyensúlyt Kósa
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A kisebb és nagyobb önkormányzatok között az adómegosztással lehetne egyensúlyt teremteni Kósa Lajos szerint.
Tovább kell azzal foglalkozni, hogyan lehet megteremteni Magyarországon egy stabil, önmagát finanszírozó önkormányzati rendszert, amire vonatkozóan vannak már javaslatok – jelentette ki Kósa Lajos megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) önkormányzati tanácsának ülésén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Máriapócson szombaton.
Meglátása szerint a kisebb és nagyobb önkormányzatok között az adómegosztással lehetne valamilyen egyensúlyt teremteni, de – mint mondta – a kormány az adókat biztosan nem fogja emelni.
Például a helyi iparűzési adó mértékének emelése a nagyvárosokkal ellentétben nem segít a kisebb falvakon – jelezte Kósa Lajos, hozzátéve, a magyar gazdaság növekedésének ki kell termelnie azt a plusz forrást, amely az adóemelés nélkül is a rendszer konszolidációjára fordítható.
[htmlbox felteteles_adomegallapitas]
A határon túli területek gazdasági fejlesztésére irányuló programokkal kapcsolatban a miniszter azt mondta, meg kell vizsgálni, hogy az uniós projektek mellett el lehetne indítani összetettebb, a magyar-magyar települések közötti kulturális kapcsolatokat és az identitás erősítését szolgáló programokat.
Ha ez nem megy az uniós pénzből, akkor a magyar kormánynak hazai finanszírozású, határokon átnyúló programokban kellene gondolkodnia – vélekedett Kósa Lajos.
Az KDNP önkormányzati tanácsának ülésen felszólalt többek közt Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, a KDNP alelnöke és Seszták Oszkár, a párt önkormányzati tanácsának elnöke is.
(MTI)