Adómentessé válhatnak egyes ösztöndíjak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyes állam által nyújtott támogatások és ösztöndíjak adómentességének törvénybe iktatását, illetve egyes ösztöndíjban részesülők egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságának rendezését kezdeményezi kedden benyújtott törvényjavaslatában Rétvári Bence – írja a Magyar Idők.


2018. január 1-jétől adómentes lenne az első sikeres nyelvvizsga és az első emelt szintű, idegen nyelvből tett érettségi vizsga díjának jogszabály szerint megtérített összege.

A benyújtott dokumentum kitér arra is: az állam vissza nem térítendő állami támogatásként 2018. január 1-jétől a gyermekvállaláshoz kapcsolódóan elengedi a gyermeket vállaló, illetve nevelő nők diákhitel-tartozásának meghatározott részét vagy annak egészét, a javaslat kezdeményezi az elengedett összeg adómentességét. Adómentessé válik a munkáltató által a diákhitel törlesztéséhez kifizetett juttatás az előírt kötelező törlesztőrészlet erejéig, de havonta legfeljebb a minimálbér 20 százalékáig terjedő összegig.

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

A javaslat értelmében adómentes lenne a kormány által alapított Michalicza-ösztöndíj, melyet a felsőfokú végzettséggel rendelkező ápolók és mentőtisztek pályázat útján nyerhetnek el, ha mesterfokozat vagy okleveles ápolói képzettség megszerzése érdekében egyetemi képzésben vesznek részt.

A honvédelmi miniszter az elmúlt időszakban több olyan ösztöndíjat is alapított, amelyek jelenleg nem sorolhatók be a személyijövedelemadó-mentességi körbe. A most benyújtott javaslat ezt pontosítja a honvédelemért felelős miniszter által alapított, különböző célt szolgáló ösztöndíjak adómentessé tételével.

A javaslat továbbá a külügyekért felelős miniszter által adományozott ösztöndíj alapján létesített tanulói, hallgatói jogviszonyban álló külföldi állampolgárok esetében is megteremtené az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságot –  számolt be a javaslatról a Magyar Idők.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).