Adóoptimalizált a Google


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mintegy 19,9 milliárd eurót utalt át bermudai bejegyzésű leányvállalatának 2017-ben a Google egy holland fedőcégén keresztül, így csökkentve az Egyesült Államokban és Európában fizetendő nyereség-, illetve forrásadóját – írta a nemzetközi sajtó. A tranzakció legális.

A holland kereskedelmi kamarához decemberben benyújtott papírok tanúsága szerint a Google Netherlands Holdings BV-n keresztül átutalt összeg négymilliárd euróval magasabb volt, mint 2016-ban.

A cikkek szerint a Google a holland cégen keresztül juttatta az Egyesült Államokon kívül keletkezett bevételei egy részét a Google Ireland Holdingsnak, amelyet a Nagy-Britanniához tartozó, adóparadicsomként számon tartott Bermuda szigetcsoporton jegyeztek be, ahol nincsen nyereségadó.

A Google anyavállalatának, az Alphabetnek ezen módszer segítségével az utóbbi több mint egy évtizedben sikerült egyszámjegyűre csökkentenie az Egyesült Államokon kívüli bevételei után fizetendő adója mértékét, ez nagyjából a negyede az egyébként Európában érvényes adókulcsoknak – írta több brüsszeli napilap.

A „dupla ír-holland szendvicsnek” nevezett módszer legális, azonban Írország az Európai Unió és az Egyesült Államok nyomására 2014-ben beleegyezett, hogy 2020-ig fokozatosan véget vet ennek a gyakorlatnak.

„Minden adót megfizetünk a helyi jogszabályoknak megfelelően világszerte” – szögezte le az amerikai internetes óriáscég. „A Google más multinacionális vállalatokhoz hasonlóan a székhelyének számító országban fizeti meg társasági jövedelemadója legnagyobb részét. Az elmúlt tíz évben a tényleges globális adókulcsunk 26 százalék volt” – emelték ki a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2016. március 10.

Jön a magyar Google-adó

Június 30-ig dolgozza ki az NGM a javaslatát a Google, a Facebook és a többi cég globális cég megadóztatásáról – írja a Világgazdaság.