Adót csaltak a vagyonvédők


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 Vagyonvédő cégek vezetői ellen emelt vádat a Baranya Megyei Főügyészség a napokban: a vád szerint a 13 érintett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással 240 millió forint adóhiányt okozott 2013-2014-ben – tájékoztatott az ügyészség.


A Varga-Koritár György főügyész által jegyzett közlemény szerint a vádlottak olyan szervezetet hoztak létre, amelyben a vagyonvédelmi tevékenységükbe piramisszerűen beépülő cégek közül csak az alsó szintű társaságok esetében mutatkozott adó- és járulékfizetési kötelezettség.

A bűnszervezet vezetői által irányított cégek kötötték meg a megrendelőkkel a vagyonvédelemre vonatkozó szerződéseket, ténylegesen ők alkalmazták a vagyonőröket, biztonsági őröket, de ezeket a munkákat továbbszámlázták az alsóbb szintű gazdasági társaságoknak, azt a látszatot keltve, hogy a feladatokat ők végzik el, a dolgozókat ők foglalkoztatják.

Ezek a társaságok a vagyonőröket bejelentették, azonban utánuk járulék-, illetve egyéb adófizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget. Tényleges tevékenységet nem folytattak, feladatuk csupán számlakiállításból állt.

A bűnszervezetnek az általa működtetett rendszerrel az volt a célja, hogy a tényleges tevékenységet végző, a vezetői által működtetett gazdasági társaságoknak ne kelljen adót fizetniük.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.