Adótörvények: csökken a kiva


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ismert áfacsökkentéseken túl a kiva adókulcsa is csökken 1 százalékponttal 2018-ban – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.


A 2018-as adótörvénycsomag tervezetéről itt írunk részletesen.

A 2018-as költségvetési törvénytervezet benyújtásakor a 2018-as adótörvényekről is beszélt Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy folytatódik az alapvető élelmiszerek áfacsökkentése, így jövőre a halhús áfája is 5 százalékra mérséklődik; szintén 5 százalékra csökken (az idei 18 százalékról) az internet-szolgáltatás és az éttermi szolgáltatások áfakulcsa.

A miniszter bejelentette: 2018-tól a kisvállalati adó (kiva) kulcsa 1 százalékponttal, 13 százalékra mérséklődik. Kérdésre válaszolva közölte azt is, hogy a reklámadóról beterjesztett törvényjavaslatot visszavonták, a kormány egyeztet az ágazattal az újabb verzió beterjesztése előtt.

Jövőre 15 százalékos marad a személyi jövedelemadó egyetlen kulcsa, és a tavaly novemberi hatéves bérmegállapodásban foglaltak szerint 2018-tól a minimálbér további 8, a szakmunkás minimálbér pedig 12 százalékkal nő, míg a munkáltatót terhelő szociális hozzájárulási adó 2 százalékponttal csökken. 2018 januárjától havi 35 ezer forintra nő a kétgyermekes családok adókedvezménye – közölte Varga Mihály.

A 2018-as költségvetés tervezetét a munkából élők költségvetésének nevezte a miniszter, ami kis lépést jelent előre minden magyar állampolgár számára. A kormány célja a törvényjavaslattal a teljes foglalkoztatottság elérése és a gazdasági lendület fenntartása; a büdzséterv 4,3 százalékos 2018-as GDP-növekedéssel számol az idei várható 4,1 százalékos gazdasági bővülés után.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke törvényjavaslat átvétele után elmondta: a képviselők várhatóan június 15-én fogadják el a költségvetést – így vélhetően az adótörvényeket is.

A 2018-as adótörvények részleteit keresse az Adó Online-on!

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).