Adótraffipax: fagylaltozók, cukrászdák, zöldségesek és autószerelők is a célkeresztben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A NAV ellenőreinek felbukkanására a pest megyei autószerelők és a Római parton működő vállalkozók is számíthatnak – és még sokan mások.

A NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. július 17-ig a III. kerületi Római parton a számla-, nyugtaadást és a foglalkoztatottak bejelentését, továbbá az építkezéseken a foglalkoztatás szabályszerűségét vizsgálják.

A NAV baranyai munkatársai július 6. és 12. között, hétfőn Szentlőrincen, a vendéglátóhelyeken, kedden Villányban, a szőlőbor-termelőknél, csütörtökön pedig Komlón, a Tesco Áruház üzleteiben ellenőriznek.

A próbavásárlások mellett a revizorok vizsgálják a foglalkoztatottak bejelentését, az online pénztárgépek szabályszerű használatát, valamint az áruk eredetét is. Ahol a pénztárgép által továbbított adatok azt indokolják, ott forgalomszámlálásra is sor kerülhet.

A megye építkezésein továbbra is folytatódnak a foglalkoztatáshoz kapcsolódó ellenőrzések.

2020. július 6. és 17. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a megyei zöldség- és gyümölcsárusokat ellenőrzik a boltokban, piacokon és közterületeken. A revizorok a nyugta- és számlaadás mellett az online pénztárgépek használatát és a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. július 13. és 16. között Borsod megyében ellenőrzik a különböző építési területeken dolgozó vállalkozásoknál a foglalkoztatás szabályszerűségét.

A NAV Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársai  július 6. és 8. között fokozottan ellenőrzik a megyében a fagylaltozókat, cukrászdákat, kávézókat.

Az adóellenőrök többek között a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és a pénztárgépek áfa gyűjtőinek használatát vizsgálják.

A NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának adóellenőrei 2020. július 6. és 10. között a zöldség- és gyümölcskereskedőknél ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát és az alkalmazottak bejelentését. Elsősorban az online pénztárgép használatára kötelezettek, a nyugtaadást már korábban elmulasztók, valamint az online pénztárgépekből érkezett adatok alapján kockázatos adózók számíthatnak ellenőrzésre. A közterületen dinnyét értékesítők is számíthatnak az adóellenőrök megjelenésére.

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóság munkatársai 2020. július 7. és 9. között építkezéseken, piacokon és közterületeken ellenőriznek a megyében. A revizorok a foglalkoztatás szabályszerűségét, a nyugta- és számlaadást, valamint az online pénztárgépek üzemeltetését vizsgálják.

A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. júliusban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét ellenőrzik a cukrászdát, fagylaltozót üzemeltető vállalkozásoknál.

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai júliusban a vendéglátóhelyeket, cukrászdákat, fagylaltozókat, valamint a közterületeken, strandokon, fürdők területén értékesítést végző vállalkozásokat ellenőrzik a megyében. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.

A megye építkezésein továbbra is folytatódnak a foglalkoztatáshoz kapcsolódó ellenőrzések.

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. július 6. és 10. között ellenőrzik a fagylaltozókat és cukrászdákat. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését.

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2020. július 6. és 10. között az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • július 6. (hétfő)                           Balassagyarmat és környéke,

  • július 7. (kedd)                            Bátonyterenye és környéke,

  • július 8. (szerda)                          Salgótarján és környéke,

  • július 9. (csütörtök)                     Pásztó és környéke,

  • július 10. (péntek)                       Szécsény és környéke.

A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a fagylaltozókban. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.

A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2020. július 6. és 12. között az autószerelőket ellenőrzik.

A revizorok főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

További, az ország más területein felbukkanó adóellenőrökről szóló figyelmeztetések is elolvashatók a NAV adótraffipax oldalán. Természetesen a közzétett adatoktól eltérő helyeken és ágazatokban máshol is lehetnek ellenőrzések.


Kapcsolódó cikkek

2020. február 28.

A NAV idén is ellenőrzi az építkezéseket Pest megyében

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Pest megyei munkatársai idén is ellenőrzik a megyében zajló építkezéseket, amelyeken gyakran találnak feketén foglalkoztatott munkavállalókat – közölte a NAV pénteken.