Adózási opciók az új évre – közeleg a határidő


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Áfa törvény számos választási lehetőséget tartogat a gazdasági élet szereplői számára. Ezek olyan alternatív adózási módok, melyek akár jelentős előnyt, de téves választásuk esetén akár komoly hátrányt is okozhatnak az adózók számára. Ráadásul választásuk jellemzően több évre szól, így emiatt átgondolt és felelős döntést igényelnek.

Szakértők összefoglalója arról, hogy mely adózási választási lehetőségekkel érdemes élni, illetve mely esetben lehet az időközben hátrányosnak bizonyult korábbitól eltérni a december 31-ig benyújtott változásbejelentéssel.

Áfa átváltási árfolyam választása

Amikor az áfa alapja (főszabály szerint az ellenérték) külföldi pénznemben meghatározott, abban az esetben az adóalanyoknak választaniuk kell, hogy a forintra való átváltáshoz mely – belföldön pénzváltási engedéllyel rendelkező – hitelintézet devizában eladási árként jegyzett árfolyamát alkalmazzák. Bejelentkezéstől, vagy év végén a következő naptári évtől a Magyar Nemzeti Bank, vagy az Európai Központi Bank hivatalos devizaárfolyama is választható. (A döntésnél tisztában kell lenni azzal, hogy az MNB, vagy az EKB devizaárfolyamtól a választás évét követő naptári év végéig nem lehet eltérni.) Cégalapításkor gyakran választják automatikusan az MNB árfolyam alkalmazását, viszont a tevékenység megkezdésekor a számviteli politikában nem feltétlenül ezt az árfolyamot alkalmazzák a könyvvezetés szempontjából. Ilyen esetben a folyamatos árfolyamkülönbözetek eredménytorzító hatásának elkerülése érdekében érdemes lehet a kétéves tilalmi idő lejártával megváltoztatni a korábban választott áfa átváltási devizaárfolyamot.

Áfakötelesség választása az ingatlanok értékesítése, bérbeadása kapcsán

A két évnél régebben használatba vett beépített, illetve az építési teleknek nem minősülő beépítetlen ingatlanok értékesítése, valamint az ingatlan bérbeadás az Áfa törvény szerint adómentes. Tehát ezen ingatlanok eladási ára, illetve bérleti díja után nem keletkezik áfafizetési kötelezettség, viszont a hozzájuk kapcsolódó beszerzések után sem lehet áfalevonással élni, vagyis ezen le nem vonható áfa csökkenti a profitot. Ezt elkerülendő, a tevékenység megkezdésekor, vagy az év utolsó napjáig benyújtott változásbejelentéssel a következő évtől az ilyen termékértékesítések, illetve szolgáltatásnyújtások áfakötelessé tehetők. A választás ráadásul tevékenységenként külön-külön megtehető, illetve akár csak a lakóingatlannak nem minősülő ingatlanokra is bejelenthető. „A lakóingatlanok esetében azt érdemes fontolóra venni, hogy a vevők, illetve a bérlők jellemzően magánszemélyek, akik áfalevonással nem élhetnek, tehát versenyhátrányt jelent egy ingatlan-értékesítő, illetve ingatlan-bérbeadó számára, ha áfát számít fel, ezzel is növelve az ügyfele által fizetendő ellenértéket. Mindezt érdemes nagyon körültekintően átgondolni, mivel a választott módszertől a választása évét követő ötödik naptári év végéig nem lehet eltérni” – mondja Vizer József, a Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég adóüzletágának vezetője.

Alanyi adómentesség

Azon áfaalanyok, amelyek belföldön, ellenérték fejében teljesített termékértékesítésének, szolgáltatásnyújtásának éves szinten göngyölített ellenértéke sem a tárgy naptári évet megelőző naptári évben, sem a tárgy naptári évben nem haladja meg a 12 millió forintot, alanyi adómentességet választhatnak. Ez a lehetőség a bejelentkezéstől, vagy az év utolsó napjáig tett változásbejelentéssel a következő naptári évtől választható. Az adómentesség mindig egy naptári évre szól. Ezt követően csak azt kell bejelenteni, ha a soron következő évtől az alanyi adómentességet már nem kívánják alkalmazni.

Az alanyi adómentesség előnye, hogy főszabályként nem kell áfabevallást készíteni, valamint a kibocsátott számlákon, nyugtákon áfát felszámítani, kivéve azon értékesítések és beszerzések után, amelyeknél a törvény szerint nem járhat el alanyi adómentes minőségében. Hátrány, hogy a beszerzésekhez kapcsolódó előzetesen felszámított áfát az alanyi adómentes adóalany nem vonhatja le.

„Tehát általában azok számára éri meg az alanyi adómentességet választani, akik jellemzően magánszemélyek számára értékesítenek és kevés költségük merül fel. Így, ha az alanyi adómentesség választása óta a vállalkozó tevékenysége megváltozott és már előnyösebb lenne, ha levonásba helyezhetné a beszerzéseit terhelő áfát, december 31-ig tett bejelentésével a jövő évtől kiléphet az alanyi adómentességből” – emeli ki Vizer József.

Pénzforgalmi elszámolás

Ne feledkezzünk el a pénzforgalmi elszámolás választási lehetőségéről sem, melynek határideje szintén december 31-e. A pénzforgalmi elszámolási mód jelentős likviditási előnnyel járhat a vállalkozások számára, hiszen a fizetendő áfájukat csak akkor kell megállapítaniuk, ha a vevőjük megfizette számukra a vételárat. Beszerzéseik után pedig csak akkor élhetnek az áfalevonási jogukkal, ha már megfizették annak ellenértékét. A pénzforgalmi elszámolás azonban nem csak az ezt választó vállalkozásokat érinti, hanem a vevőjük jogait ugyanúgy, hiszen az általuk kiállított számlát befogadók is csak abban az időszakban helyezhetik levonásba a számlán feltüntetett áfát, amikor a vételárat már megtérítették.

A pénzforgalmi elszámolás választásának feltételei:

· a KKV törvény rendelkezései szerinti kisvállalkozás, vagy olyan vállalkozás, ami annak minősülne, ha a törvény hatálya alá tartozna,

· gazdasági céllal belföldön telepedett le, ennek hiányában lakóhelye, vagy szokásos tartózkodási helye Magyarországon van,

· nem áll csőd- vagy felszámolási eljárás hatálya alatt,

· a termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása fejében járó ellenérték áfa nélkül számított éves szinten göngyölített összege sem a tárgy naptári évet megelőző naptári évben, sem a tárgy naptári évben nem haladja meg a 125 millió forintot.

A pénzforgalmi elszámolás is a bejelentkezéstől, vagy az év utolsó napjáig tett változásbejelentéssel a következő naptári évtől választható. A választás ez esetben is egy naptári évre szól, de az újbóli változást nem kell bejelenteni, csak ha a soron következő évtől attól el kívánnak térni.

„Érdemes tisztában lenni azzal, hogy a pénzforgalmi elszámolás december 31-ig választható akár az alanyi adómentesség megszüntetésével egy időben is. Ezáltal nem csak a beszerzések áfatartalma válik levonhatóvá, de kihasználhatók a pénzforgalmi elszámolásban rejlő likviditási előnyök is” – hívja fel a figyelmet Vizer József

Forrás: Grant Thornton Magyarország


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.